Miskolc

2021.10.16. 09:00

Két év alatt szinte mindent szétvert a városvezetés

Türelmi zónák kijelölése helyett a közbiztonsággal kellene foglalkoznia a jelenlegi városvezetésnek a KDNP frakcióvezetője, Molnár Péter szerint.

„2019 őszen egy jól szervezett, jó kondícióban lévő várost vett át a Veres Pál vezette szivárványkoalíció. Akkor még a közösségi közlekedés jól működött, nem ilyen ritkán jártak a buszok és villamosok, mint ma. Volt közbiztonság, jó volt a városlakók szubjektív biztonságérzete, mert több rendész teljesített szolgálatot, és határozottan felléptek a rendbontókkal szemben. 2019 előtt nagy beruházásokat tudott elindítani a Fidesz–KDNP vezette önkormányzat: az Y-híd építése megkezdődött 100 százalékos kormányzati támogatással, ahogy a Diósgyőri vár turisztikai attrakcióvá fejlesztése vagy a tapolcai fedett fürdő komplexumának építése. Ezek mindegyike több mint 10-10 milliárd forintos kormánytámogatással valósul meg.

Mára gyakorlatilag szétvert mindent a jelenlegi városvezetés, amelyik egyetlen beruházást sem tudott még elkezdeni. Az fontos volt a városvezetésnek, hogy türelmi zónát jelöljön ki, vagyis támogassa a prostitúciót, de a lakosságról megfeledkezett. A miskolciak mondják: gazdátlan a város. Nem tiszták a közterületek, nincs rendesen vágva a fű, a rendőrség jól végzi a dolgát – ezt köszönjük is nekik –, de a városi rendészetet leépítették. Már feleannyi rendész se teljesít szolgálatot, mint ­2019-ben, nincs körzeti rendész.

Azt érzékeljük, hogy a polgármester mögött nem egységes a frakció, a szivárványkoalíció. Így nem is megy zökkenőmentesen a város vezetése. Volt például olyan közgyűlés, ahol a polgármester előterjesztései nem mentek át, mert nem volt többsége. Örömteli, hogy a Mathias Corvinus Collegium megvette az egykori Avas szállót, mert a felújítás után ott közfeladatot fognak ellátni. De városi épületek olyan eladását nem tudjuk támogatni, amikor a városi érdek nem érzékelhető.

A pandémiás helyzet sok ember, vállalkozás és önkormányzat életét megnehezítette, de Miskolcot a kormány több mint 2 milliárd forint összegű működési támogatásban részesítette. Ebből juthatott volna a tömegközlekedés rendbetételére, mert egy vidéki városban sincs ekkora káosz a közösségi közlekedésben. A KDNP és a Fidesz miskolci képviselői többször rámutattak már a tömegközlekedés tarthatatlan állapotára.

A Búza teret meg kívánjuk védeni, nem szeretnénk, ha befektetői kézbe kerülne a piac és a nagy parkoló. Az önkormányzati lakások bérleti díjának megemelését nem támogattuk, azt kezdeményeztük, hogy a korábbi díjak kerüljenek visszaállításra.

A miskolci emberek érzik és látják: a Fidesz–KDNP szövetség helyben is megtesz mindent a város és a városlakók érdekében, az országgyűlési képviselőink is lobbiznak a városért, és a kormány is mindent megtesz a fejlődés érdekében.”

(A borítóképen: Molnár Péter)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában