képviselő-testületi ülés

2021.10.01. 20:00

Juthat(na) pénz a zöldhulladékra is Tiszaújvárosban

Az év eleji szűkösség után a vártnál jobban alakul Tiszaújváros költségvetése. Jut pénz némi kompenzációra.

Szaniszló Bálint

Fotó: SZB

A tiszaújvárosi önkormányzat csütörtöki képviselő-testületi ülésének egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó napirendi pontja a Javaslat az önkormányzat 2021. évi költségvetéséről szóló 4/2021. (II. 15.) önkormányzati rendelet módosítására címert viselte. Mint ismert, az önkormányzatok általában negyedévente végzik el az év elején elfogadott költségvetés korrekcióját.

Nagyobb bevétel a vártnál

A mostani módosítás azért is érdekes, mert az év elején vártnál lényegesen jobban alakultak a bevételek – döntően az iparűzési adóból származók –, így jelentős, 2 milliárd forintot meghaladó többlet a költségvetésbe építéséről kellett dönteni.

Mivel az esztendő elején – a takarékosságra tekintettel – elmaradt a városi közszférában dolgozók béremelése, most – béren kívüli juttatás formájában – igyekeztek kompenzálni azt. Fülöp György polgármester jelezte, hogy a hivatal és a városi intézmények dolgozói ebben a cseppet sem könnyű időszakban is helytálltak, így mindenki megérdemli a kiegészítést.

A korrekciót a közvetlenül a városhoz nem tartozó dolgozók – tanárok, tanítók – is megkapják a tankerületi központokon keresztül.

100 millió forint

Plusztámogatást kapnak a költségvetés módosítása révén – többek között – az egyházak és a város sportegyesületei is. Az is idetartozik, hogy bővül a város közbiztonsági kamerarendszere és hogy a város hatvan évnél idősebb lakosai egyszeri ingyenes koronavírustesztet vehetnek igénybe. Ugyanez a szolgáltatás a hatvan évnél fiatalabb tiszaújvárosiak számára nagyon kedvező, 4 ezer forintos önköltségi áron válik elérhetővé.

Csikász Gábor fideszes képviselő a költségvetés módosítása kapcsán ismét szóba hozta a legutóbbi ülésen már szóba került „zöldhulladékos problémát”. A város határában lévő zagytéren helyezte el a zöldhulladékot a Városgazda társaság. Ezzel kapcsolatban a zöldhatóság folytat vizsgálatokat, az is elhangzott már, hogy ilyen tevékenységhez komposztálótelepet kellene létesíteni. Csikász Gábor több alkalommal javasolta már, hogy a város költségvetéséből fordítani kellene egy szabályos komposztálótelep megépítésére.

Most is azt javasolta, hogy a város többletbevétele terhére biztosítani kellene a Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft.-nek azt a mintegy 100 millió forintot, ami egy ilyen beruházáshoz szükséges lehet.

A zöldhatóságra várnak

A zöldhulladék ügyében nem történt előrelépés, mert Fülöp György polgármester azt mondta, hogy mindenképpen meg akarják várni a zöldhatóság vizsgálatának végét, amely – mint elhangzott – egyáltalán nem egyértelmű kimenetelű. Ha szükségessé válna a zöldhulladék számára a komposztálótelep kialakítása, akkor a városi költségvetés tartalékalapjából biztosítják majd a szükséges pénzösszeget.

(A borítóképen: Ülésezik a tiszaújvárosi önkormányzat)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában