Interjú Markovics Zsolttal

2021.10.09. 09:04

Farkas Péter Barnabásnak nincs helye a politikában

Markovics Zsolt szerint Farkas Péter Barnabás ózdi alpolgármesteri tisztségéről lemondott ugyan, de ez a minimum, amit tehetett.

20210108 Miskolc fotó: Bujdos Tibor BT Észak-Magyarország Zsidó imaházat és turisztikai központot avattak fel a miskolci zsinagóga udvarán. képen: Markovics Zsolt főrabbi a Miskolci Autonom Orthodox Izraelita Hitközség vezetője

Fotó: ÉM

Markovics Zsolt, a Miskolci Zsidó Hitközség főrabbija szerint Farkas Péter Barnabás, Ózd azóta lemondott alpolgármestere – karlendítős fotóival – egyszer s mindenkorra kiírta magát a magyar politikai életből.

Mit gondol Farkas Péter Barnabás cselekedetéről?

Amikor az első fénykép megjelent, a Mazsihisz, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége kiadott egy nyilatkozatot, hogy sem a közbeszédben, sem a közéletben, pláne nem a politikai közbeszédben ilyen megnyilvánulásoknak, ilyen gondolatoknak nincs helye. Emellett felajánlották, hogy a Páva utcai Holokauszt Dokumentációs Központban tekintse meg a kiállítást az alpolgármester. Aztán azt gondolta volna az ember, hogy ez valamilyen szinten megoldást jelent, mert elfogadta a meghívást. Majd hirtelen előkerült egy másik kép is… Az egyik magyarázata az volt, hogy részeg volt. Ha én elmegyek egy múzeumba, egy kiállításra, egy dómot vagy bármilyen templomot látogatok meg bárhol a világban, eszem ágában sincs alkoholos állapotban bemenni. Ezért azt gondolom, hogy ez elég gyenge magyarázat volt. Ő azóta az alpolgármesteri tisztségéről lemondott ugyan, szerintem ez a minimum, amit tehetett, de azt gondolom, hogy egyszer s mindenkorra kiírta magát a magyar politikai életből.

Ön szerint a Jobbik „néppártosodása” valójában csak szóban zajlott le? Változott-e a hangnem és a gondolkodás?

Ez azért nagyon nehéz kérdés, mert időről időre tűnnek fel jobbikos képviselők ilyen ügyek kapcsán. Elég csak a nagy botrányt kavart Biró László ügyét említeni, amikor vállalhatatlan kijelentéseket tett. Őt most újból el akarták indítani, de akkora volt az ellenállás, hogy kénytelenek voltak visszaléptetni az előválasztás kapcsán is. Nekem rabbiként, illetve a Mazsihisznek a Jobbikkal soha semmilyen kapcsolatunk nem volt, semmilyen sorsközösséget nem tudunk és nem is akarunk vállalni. Ha még el is indulnának ezen az úton, a néppártosodás felé, ez nem egy egyszerű folyamat. Nehéz egy olyan pártot átformálni, a társadalom felé bemutatni, amelyik tudjuk, hogy alapjaitól kezdve nemcsak antiszemitizmussal, hanem rasszizmussal is vádolható volt, a romák elleni uszítás mellett egy, a nevéhez kapcsolható honlappal is ilyen kommunikációt képviselt. Akik ilyenre vetemednek, nagyon tudatlanok, vagy nem ismerik a zsidóságot és a zsidó hagyományt. Én nem hiszek a néppártosodásukban, mert időről időre jönnek fel olyan ügyek, amik a Jobbikhoz kapcsolhatók.

Ön szerint Farkas Péter Barnabás minden erkölcsi kérdésben helyesen járt el, hogy lemondott alpolgármesteri tisztségéről?

Azt gondolom, hogy egy néppártivá váló pártnak az lett volna az elsődleges kötelessége, hogy megszólal az ügyben. Amennyiben pedig bebizonyosodik mindez, amiről az elmúlt hetekben olvastunk, abban a pillanatban kizárja a tagjai sorából, mondván, hogy ezzel az eszmerendszerrel, ezzel a gondolattal, ezzel a magatartással semmilyen tekintetben nem tud azonosulni. Nem tudom, hogy önkormányzati szinten milyen tisztségei maradtak még Farkas Péter Barnabásnak. Egy demokratikus országban, bárhol Európában, ha egy politikusról hasonló kiderül, az abban a pillanatban minden tisztségéről lemond. Nyilván az lenne a legtisztességesebb, ha minden pozíciójáról lemondana, így párttagságáról is, vagy a Jobbik egész egyszerűen kizárná a tagjai sorából.

(A borítóképen: Markovics Zsolt: „Én nem hiszek a néppártosodásukban, mert időről időre jönnek fel olyan ügyek, amik a Jobbikhoz kapcsolhatók”)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában