Ezt írtuk 2011-ben

2021.10.28. 07:30

Bankjegybrikettel fűtenek

Utoljára még jó szolgálatot tett a forgalomból kivont papírpénz – Miskolcon is.

Forrás: shutterstock

Fotó: Shutterstock

Jótékony célra ajánlotta fel a Magyar Nemzeti Bank a forgalomban elhasználódott bankjegyek megsemmisítése során keletkező bankjegybriketteket. Magas fűtőértéküknek köszönhetően a tömörített pénzkötegek egy évig a Vésztői Sérült Gyermekekért Egyesületnek és a Miskolci Autista Alapítványnak jelentenek segítséget – találhatták meg 2011. október 28-án a beszámolót a lapban az Észak-Magyarország olvasói.

A jegybank évente 40-50 tonna megrongálódott, elhasználódott bankjegyet von ki a forgalomból.

Ezek megsemmisítése során tömör brikettek készülnek, melyek a barnaszénéhez hasonló fűtőértékkel rendelkeznek, és a környezetvédelmi, biztonsági előírások betartásával vegyes tüzelésű kazánnal elégethetők.

Nem kellett fizetni érte

A bankjegybrikettek alkalmazásával kiváltható a költséges fűtőanyag nagy része.

A Magyar Nemzeti Bank a közhasznú, illetve kiemelkedően közhasznú szervezetek számára pályázatot írt ki a bankjegybrikettek térítésmentes hasznosítására.

Húsz jelentkező kívánt élni a lehetőséggel, köztük a Miskolci Autista Alapítvány, ahová a cikk megjelenésekor már meg is érkeztek az első szállítmányok – olvashattuk a megyei napilapban.

(A borítóképen: Jó meleget ad a kazán – illusztráció)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában