megemlékezés

2021.10.29. 14:22

A kolerajárványban elhunyt katonákra emlékeztek

Megemlékezést tartottak az I. világháború idején pusztító kolerajárványban elhunyt katonákról halottak napja alkalmából a miskolci koleratemetőben pénteken délelőtt.

Fotó: Ádám János

Miskolc város vezetése, valamint a pártok, intézmények vezetői, képviselői érkeztek a Csorba-tó felé vezető út melletti koleratemetőbe leróni kegyeletüket halottak napja alkalmából. Beszédet Badány Lajos, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere és Pfliegler Péter, volt alpolgármestere mondott, akinek nagyapja, dr. Pfliegler Imre kiemelkedő szerepet vállalt az 1914 és 1918 között működött barakk-kórház kialakításában és ideérkező betegek gyógyításában. „A Nagy Háború idején ide eltemetettek, az őseinkre való méltó emlékezés ebben az évben is ide, a miskolci koleratemetőbe szólított minket. Közösen emlékezünk, emléküket idézzük az I. világháborúban a kolerakórházban – legtöbbjük által önként vállalt – szolgálatot teljesítőkre és az ott, a leggondosabb ellátás ellenére is elhunytakra halottak napja alkalmából” – emlékeztetett beszédében Pflieger Péter. A beszéd után a történelmi egyházak képviselői imát mondtak az elhunytakért, majd a megemlékezők koszorúkat helyeztek a romkápolna lábánál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában