Már épül a pályatest

2021.10.20. 20:00

37-es út: robog az úthenger

A gesztelyi körforgalomtól indult el az újabb két sáv kialakítása.

Horváth Imre

Fotó: Kozma István

Többször beszámoltunk már róla: a teljes szakaszon dolgoznak Gesztely és Szerencs között, a 37-es számú főút négysávosításának földmunkáin. A héten újabb szakaszába lépett a beruházás, hiszen a kiindulóponttól, vagyis a Gesztely és Hernádkak közötti körforgalomtól elkezdték építeni a pályatestet az eddigi úttest jobb oldalán, vagyis megindult az újabb két sáv betonozási munkája. Így most már kirajzolódik, hogyan is fog kinézni a kétszer két sávos főút ezen szakasza, a Bekecs, Béke úti csomóponttól Szerencsig a régi pálya két oldalán valósul meg a bővítés majd.

Közben dolgoztak a gesztelyi körforgalomnál is, a múlt héten egy úgynevezett surranósávot aszfaltoztak a 37-es útról a Szerencs felé tartó irányban Hernádkak felé. Korábbi megkeresésünkre a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a gesztelyi körforgalom kapcsán azt írta, a közművezetékek kiváltási munkáitól függően várhatóan 2022 elején kezdődik meg az építkezés a körforgalomnál. Ez forgalomkorlátozással jár majd, amiről a NIF Zrt. időben tájékoztatja a lakosságot. Itt egy turbókörforgalom valósul majd meg a fejlesztés során.

A surranósávot egy hete alakították ki és betonozták, most pedig aszfaltburkolatot is kapott. Íve és kialakítása alapján nem lesz része a leendő turbókörforgalomnak, a legvalószínűbb, hogy az építési munkálatok elkezdésekor a Hernádkak irányába való be-, lehajtás zavartalanságát fogja biztosítani.

A 37-es főút négysávosítási munkálatai előreláthatóan 2023-ban fejeződnek be, az elkészült szakaszt a növénytelepítési munkákat követően helyezik majd forgalomba.

(A borítóképen: Dombnak felfelé indult meg a munka)

https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/epul-bekecsnel-a-korforgalom-5845613/

https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/meg-az-osszel-atadjak-a-tarcali-korforgalmat-5777705/

https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/elindult-a-37-esen-a-munka-5673815/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában