1956-os forradalom és szabadságharc

2021.10.22. 13:09

1956 forradalmáraira emlékeztek az ünnepi megyei közgyűlésen (videóval)

A megtépázott nemzeti sors jelképének nevezte 1956. október 23-át Bánné dr. Gál Boglárka a nemzeti ünnepünk alkalmából tartott megyei közgyűlés megnyitásaként.

Fotó: Bujdos Tibor

Most első alkalommal a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közösen ünnepelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatallal.

A megyei közgyűlés elnökasszonya felidézte azt is, hogy megyénk kiemelkedő szerepet vállalt a forradalomban és szabadságharcban és a megtorlás is itt kezdődött és itt volt a legnagyobb.

Fotó: Bujdos Tibor

Dr. Alakszai Zoltán, a megye kormánymegbízottja – más dolgok mellett – arról beszélt, hogy az eseményekben fontos szerepet játszó „pesti és vidéki srácok” olyan örökséget hagytak ránk, amely egyszerre felemelő érzés és nehéz örökség is. A szabadságért folytatott közdelem ugyanis folyamatosan jelen van a magyar emberek életében.

Fotó: Bujdos Tibor

Dr. Varga Judit igazságügyi miniszter is a szabadságot emelte mondandója középpontjába. A magyarság történetét ugyanis átitatta a szabadság iránti vágy és a törekvés, a harc. Mint mondta, az 1956-os forradalmárok hősök voltak, akik örökre beírták magukat a történelemkönyvbe, olyan erőről tettek tanúbizonyságot, amely világszinten történelmet meghatározó erő. A kis ország egy világhatalommal, a Szovjetunióval kelt harcba és a hatalmas birodalom nem volt képes kiheverni a csapást. A politikus elmondta azt is, hogy miskolciként különösen büszke az itteni forradalmárokra, szabadságharcosokra.

Az ünnepi közgyűlés posztumusz Pro Comitatu Díjat adományozott a tavaly tragikus körülmények között elhunyt Koncz Ferenc országgyűlési képviselőnek. A kitüntetést gyermekei, dr. Koncz Zsófia országgyűlési képviselő és ifj. Koncz Ferenc vette át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában