projekt

2021.09.29. 14:00

Tudáscsere orvosokkal

Sokat tanulhatnak egymástól az egyéves projektidőszak alatt az ungvári és a miskolci orvosok.

Nagy-Hankó Krisztina

Dr. Tth Imre, Kat-Nagy Szilvia Kat-Nagy Szilvia s dr. Mtys Lajos osztlyvezet forvos

Fotó: Bujdos Tibor

Határon átnyúló tudáscsere a minimál-invazív sebészeti módszerről és a modern ellátásról címmel ukrán–magyar együttműködési program indult a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház közreműködésével. A projekt fő feladata az egészségügyi szolgáltatások színvonalának javítása, a Magyarország és Ukrajna közötti ismeretek átadásával, a technikai felszerelés fejlesztésével. A projekt részleteiről sajtótájékoztatón számoltak be kedden az érintettek.

Az országban is kiemelkedő

Itt vannak egymáshoz közel, a határ két oldalán, a betegek mégis különbözőek, más megoszlásban vannak a betegségek a két országban – mondta dr. Tóth Imre, a megyei kórház ovosigazgató-helyettese. Ennélfogva a tapasztalatok is eltérőek. A sebészet részterületeiben egymás segítségére lehetnek azzal, hogy megosztják a tudásukat. A megyei kórháznak az országban is kiemelkedőek a tapasztalatai az említett területen – tette hozzá.

A projekt fontossága abban mutatkozik meg leginkább, hogy sokat tanulhatnak egymástól, továbbá új orvosi eszközöket is beszerezhetnek majd. Jó minőségű műtéteket csak jó minőségű eszközökkel tudnak elvégezni korszerű módon – összegezte dr. Tóth Imre.

A betegek profitálnak belőle

Ez jó alkalom arra, hogy megismerkedjenek a miskolci kollégákkal – hangsúlyozta Yurity Yatsyna, a Novák Endre Kárpátaljai Megyei Klinikai Kórház igazgatója. Hozzátette: a szakmai konferencia eredményes volt, a későbbiekben a gyakorlatban is alkalmazzák majd az egymástól tanultakat a sebészeti beavatkozásokban. Vannak olyan orvosi esetek, amelyekben nekik van nagyobb tapasztalatuk, illetve vannak, amelyekben a magyar kollégáknak. Ez a projekt összehozta a szakembereket és rávilágított olyan problémákra, amelyek hasonlóak, és együtt gondolkodással megoldást találhatnak rá mindkét ország kórházában a betegek javára – mondta az igazgató.

Videókonferenciával folytatják

Az uniós támogatásnak köszönhetően a megvalósítás egyéves időtartama alatt nem csupán szakmai tapasztalatokkal gazdagodnak a felek. A határ mindkét oldalán beszereznek egy-egy modern laparoszkópos tornyot, C íves röntgengépet, továbbá egy-egy online értekezésre alkalmas videókonferencia-rendszert – tudatta Kató-Nagy Szilvia pályázati csoportvezető, projektmenedzser. A jelenlegi – szakmát felpezsdítő – háromnapos eseménytől azt remélik, hogy gyarapszik mindkét fél elméleti és gyakorlati tudása a tudományos programoknak köszönhetően. A következő hónapokban az online találkozók gazdagítják majd mindkét ország szakmai felkészültségét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában