Pályázat

2021.09.23. 20:00

Rászorulóknak fognak segíteni a kisbusszal

Az új jármű tizenhét település mintegy negyvenezer lakosát fogja szolgálni Szerencsen és térségében.

Bacsó István

Nyiri Tibor, Koncz Zsófia és Fülöp Attila

Fotó: Bujdos Tibor

Fogyatékkal élő személyeket és más rászorulókat segítő autóbuszt adott át Nyiri Tibor szerencsi polgármesternek szerdán Fülöp Attila, az EMMI szociális ügyekért felelős államtitkára és dr. Koncz Zsófia országgyűlési képviselő, a Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás Támogató Szolgálatának rendezvényén.

Nyiri Tibor elmondta, hogy kilenc millió forintot nyertek pályázaton, amelyből egy három éves használt kisbuszt tudtak beszerezni, kevés futott kilométerrel, amely leváltja a több, mint tíz esztendős, amortizálódott és gazdaságtalanná vált régi járművet, amelyet a Támogató Szolgálat naponta használ a rászorulók mozgatására, „A-ból B-be”. Reményét fejezte ki, hogy ezzel a beszerzéssel újra sok évre megoldódott a fogyatékkal élők, a szállításra szoruló betegek és gyermekek utaztatása Szerencsen és a kistérség tizenhét községében, ahol mintegy negyvenezer ember él.

„Meggyőződésem, hogy mi is annyit fogunk érdemelni az utánunk jövő generációktól – ha mi is magas életkort érünk meg, és miért ne így tervezne mindenki -, mint amit mi adtunk a mai időseknek és rászorulóknak.” – fogalmazott a polgármester.

Szerencs különösen érintett ebből a szempontból, mert a város lakóinak mintegy egyharmada nyugdíjaskorú. Ez ki is jelölte a feladatokat, hogy olyan konkrét támogatásokat dolgozzanak ki, amelyek az ő mindennapi életüket közvetlenül segítik. A Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás Támogató Szolgálatának éppen jókor jött ez a nagyobb volumenű pályázati lehetőség. „Üzenetértéke volt a nagy összegű kiírásnak, hogy most pályázzunk. Köszönöm szépen az EMMI-nek a lehetőséget és képviselő asszonynak a támogató segítségét. Legyenek ilyenek máskor is és mi rávetődünk.”- zárta beszédét Nyiri Tibor.

„Fontos eredmény, hogy ez a buszvásárlási támogatás ide került Szerencsre, mert ebben a pályázati fordulóban mindössze ötvenegy nyertes volt az egész országban. Ezek egyike a Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás. Ez hatalmas segítség az itt élőknek. A koronavírus járvány is megmutatta, hogy mennyire fontos a közös felelősségvállalás, az, hogy egymással foglalkozzunk, segítsünk az időseknek és a fogyatékkal élőknek.” – mutatott rá a járműbeszerzés szükségességére Koncz Zsófia a térség országgyűlési képviselője. Hozzátette: „Tizenhét települést szolgál ki a Támogató Szolgálat, ez komoly logisztikai kihívást jelent, különösen egyetlen járművel. Ez a busz Miskolctól Girincsig naponta járni fogja a térséget, hogy ahol szükség van, ott segítsen. Ez a segítség az ápolás és gondozás megszervezésétől, a kezelésekre való elszállításon át a gyógyszerek beszerzéséig, a bevásárlásig számos dolgot jelent. Büszkék lehetünk rá, hogy van egy ilyen szolgálatunk, amelynek eszközparkja most ezzel a kisbusszal bővült, ez az egyik legfontosabb kérdés volt a mobilitás szempontjából.”

Fülöp Attila, az EMMI szociális ügyekért felelős államtitkára elmondta, hogy 443 millió forint összegben került ez a pályázat kiírásra. És ahogy elhangzott, valóban ötvenegy önkormányzati, civil és egyházi szolgálat részesült támogatásban. Azért nagyon fontos ez, mert része a családoknak nyújtott többféle kormányzati segítségnek. A támogató szolgálat feladata az is, hogy segítsen a fogyatékkal élő gyermekek eljuttatásában például fejlesztő foglalkozásokra, iskolába, nappali intézménybe vagy bárhová, ahová a családok a szállítást nem tudnák megoldani. Különösen munka mellett. Így a családokat is és a bentlakásos szociális intézményeket is tehermentesíteni lehet.

A két országos politikus a szerencsi kisbusz átadását követően Taktaharkányba utazott, hogy megnézzék a korábban elnyert állami támogatásokból épített vagy felújított szociális intézményeket és beszélgessenek az ott lakókkal, idősekkel és gyerekekkel. Az államtitkárt és az országgyűlési képviselőt Szemán Ákos polgármester kalauzolta végig a meglátogatott intézményekben.

„A Biztos Kezdet Gyerekházak című projekt hozzájárul a gyermekszegénység visszaszorításához, megelőzéséhez és a szegény családban élő gyermekek, továbbá a tartós rászorultságban élők számának csökkentéséhez. Ennek megvalósításához a Taktaharkányiak pályázatokból összesen 55 millió forintot nyertek, épületfelújításra és működésre. A Család- és Gyermekjóléti Szolgálat épületét, amelyben a házigondozók is helyet kaptak, 75 millió forintból újítottuk fel.” – tudtuk meg Fülöp Attilától.

A látogatás során a 2017-ben elkészült idősek otthonában találkoztak a Biztos Kezdet Gyerekház melletti kertet gondozó Szépkorúak Klubja tagjaival és az otthon lakóival. Ez a fejlesztés a kormány 100 millió forintos egyedi támogatásából valósult meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában