Miskolci Egyetem

2021.09.19. 16:00

Rangos diákkonferencia a Miskolci Egyetemen

Bölcsészhallgatók látogattak a miskolci campusra a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) programsorozatának részeként.

Nagy-Hankó Krisztina

20201030 Miskolc A Miskolci Egyetem épületei és kollégiumi épületek. Fotó: Vajda János VJ Észak-Magyarország

Forrás: ÉM

Idén első ízben és hagyományteremtő céllal a szervezők meghirdették az OTDK Plusz gálát, amelynek résztvevői olyan fiatal tehetségek, akik tagozati első helyezést értek el a tavaszi, még online formában lebonyolított OTDK-vetélkedőn. A Humán Tudományi Szekció rendezvénye szeptember 16– 17-én a Miskolci Egyetemen valósult meg.

Bölcsészhallgatók legjobbjai

Az OTDK – mint a magyar ajkú felsőoktatás hagyományosan legnagyobb hallgatói seregszemléje – immár 70 éve kínál kiváló lehetőséget a tudományos kutatást folytató hallgatók számára, hogy eredményeiket a szélesebb szakmai közönség elé tárják. Jó alkalom arra is, hogy jobban megismerjék egymást, értékes szakmai és emberi kapcsolatokra tegyenek szert. Idén áprilisban – fennállása óta már másodjára – a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara rendezte az OTDK Humán Tudományi Szekciójának konferenciáját. Akkor a járványhelyzet nem tette lehetővé, hogy az esemény hagyományos formában, személyes jelenléttel valósuljon meg, online zajlottak a tudományos tanácskozások. Jóllehet a hallgatók így is értékes szakmai tapasztalatokkal gazdagodtak, de a személyes találkozások elmaradtak. Azonban a közösségépítés, a jövő tudósnemzedékének közösségé formálása is fontos részét képezi az OTDK missziójának. Ezért hirdették meg az OTDK Plusz című diákkonferenciát és prezentációs versenyt, amelynek fő célja, hogy az online forduló után egy jelenléti eseményre is sor kerüljön, ahol a fiatal tehetségek megmutathatják magukat. Ide már csak a Kárpát-medence legkiválóbb bölcsész diáktudósai kaptak meghívást, azaz a tavaszi OTDK tagozati első helyezettjei. Összesen 30 fiatal kutató érkezett Miskolcra, akik három tudományterületi tagozat keretében mutatták be legújabb eredményeiket: a történelem, irodalom és színház, illetve nyelv és kultúra témaköreiben.

„Igazán sajnáltuk, hogy a miskolci OTDK tavasszal csak online formában tudott megvalósulni, hiszen így elmaradtak a találkozások és mindazok az élmények, amelyek egy-egy konferenciával járnak. Roppant örömteli, hogy ezúttal – köszönhetően a sikeres oltási kampánynak – végre személyesen is találkozhatunk, és a miskolci Egyetemváros, amely az ország egyik, ha nem a legszebb campusa, ténylegesen is otthont adhat a legkiválóbb bölcsész diáktudósok rangos konferenciájának” – mondta dr. Rada János, a rendezvény szervezőbizottságának titkára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában