Miskolc

2021.09.07. 14:00

Fedor Vilmos szerepet kaphat a városházán

Fedor Vilmos újra kulturális szerepet kap a miskolci városházán.

Forrás: ÉM

Ismét operatív feladatokhoz juthat a miskolci művészeti-kulturális élet formálásában Fedor Vilmos, aki Káli Sándor (MSZP) polgármestersége idején – 2002 és 2010 között – felügyelte ezt a területet a borsodi megyeszékhelyen. Úgy tudjuk, hogy Veres Pál polgármester napokon belül megnevezi a pozíciót, amelyben számít Fedor Vilmosra.

Elúszott alpolgármesterség

Néhány héttel ezelőtt elterjedt, hogy a kulturális alpolgármesteri tisztséget szánná neki, de városházi ügyekre rálátó forrásaink szerint akkor kétséges volt, hogy a politikai szövetségeseinek mindegyike támogatná a kinevezést. A helyi művészeti-kulturális-közművelődési életben ma a leginkább befolyásos politikus Borkuti László tanácsnok – önkormányzati képviselőként a közgyűléstől kapta a ­megbízást.

Borkuti László | Fotó: ÉM

A városháza ­esetében azonban már nem ilyen egyértelmű, hogy ki a kultúra felelőse. Bizonyos ügyekben maga Veres Pál jár el, akár anélkül is, hogy az érintetteket bevonná a döntésbe. A legismertebb ilyen eset, hogy még a fesztiváligazgató is csak a polgármester sajtóban megjelent interjújából értesült róla: 2021-ben sem lesz Bartók Plusz Operafesztivál – Kesselyák Gergely ezt követően jelentette be lemondását.

Nem nyilvánvaló, például a városháza internetes oldalán sincs feltüntetve, de kideríthető: az alpolgármesterek közül Varga Andrea Klára felel ezért a területért.

Megoldásra váró feladatok

A Fedor Vilmossal történő erősítést egyebek között Veres Pál és az őt támogatók beváltatlan ígéretei indokolhatják. Mindenekelőtt a 2019-es kampányban beharangozott tíz évre szóló új kulturális koncepció. Ezt a mai napig nem tudták bemutatni a közösségnek, miközben hamarosan két éve lesz, hogy Veres Pál hivatalba lépett. Nem hozták vissza a Kaláka-fesztivált, és azt sem tudni, tettek-e lépéseket ennek érdekében (korábbi írásunk szerint: nem – a szerk.). „Vissza kell állítani az operafesztivál régi rangját” – fogalmaztak két éve, azóta sem sikerült operafesztivált rendezni a városban. Ezért részben a forráshiány felel – a Bartók Plusz sokba kerülő, állami támogatás nélkül elképzelhetetlen rendezvény –, részben a pandémia az oka. Bár megjegyzendő: a térség másik nagy nyári rendezvényfolyamát, a Zempléni Fesztivált annak szervezői 2020-ban és 2021-ben is megtartották az ottani települé­seken.

Az egyik legnagyobb veszteség jelenleg a Bartók Plusz Operafesztivál | Fotó: ÉM

Lehet előretekintés is Fedor Vilmos megbízásában, a város kulturális arculatának újrarajzolása – 2023-ban lesz kétszáz éves a Miskolci Nemzeti Színház, és akkor ötven­éves a magyar rocktörténet leginkább meghatározó eseménye, a miskolci rockfesztivál – ezek méltó megünneplése erősítheti az érzetet, hogy a városvezetés a kultúra iránt elkötelezett.

Sürgető ügyek

De egyelőre napi ügyek is sürgethetik a lépést: a kulturális területet érintő bizonytalanságokra – feladatot vállalni kész szakemberek hiányára – figyelmeztető jel lehetett, hogy a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatói posztjára nem érkezett pályázat.

Úgy tudjuk, összességében Fedor Vilmos ismertségére, lobbierejére számíthat Veres Pál, amikor a nyilvánosságban is szerepet szán neki. Míg közkeletű számítástechnikai hasonlattal élve Borkuti László a hardver, Fedor Vilmos a szoftver.

A 66 éves Fedor Vilmos kulturális alpolgármesterként olyan ügyek mellett kötelezte el magát, mint Miskolc Európa Kulturális Fővárosa címre benyújtott pályázata vagy a rockmúzeum létrehozása. Korábban MSZP-s politikus volt, de 2014-ben kilépett, amikor addigi pártja fegyelmi eljárást akart indítani ellene azzal összefüggésben, hogy felesége elindult a polgármester-választáson. A nyilvánosságban ma elsősorban miskolci témájú írások szerzőjeként ismert. Két kötetét egyébként a Bíbor Kiadó gondozta, amelynek alapítója Borkuti László.

(A borítóképen: Fedor Vilmos)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában