Miskolci Egyetem

2021.09.07. 17:30

A miskolci koleszban nem kell védettségi

A vendégfogadás is szünetel, a gyülekezés elkerülésére is felhívják a figyelmet a kollégiumokban.

Apagyi Beáta

20210512 Békéscsaba Ellenőrzik az intézményekben a védettségi igazolvány meglétét. Illusztráció Fotó: Bencsik Ádám BÁ Békés Megyei Hírlap

Forrás: MW

Fotó: Bencsik Ádám

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium azt javasolta a felsőoktatási intézményeknek, hogy a kollégiumokat lehetőség szerint beoltott hallgatók használják, de az erre vonatkozó szabályokról az egyetemek, főiskolák döntenek. Ennek fényében több hazai intézmény is oltási igazoláshoz kötötte a kollégiumi férőhely biztosítását, a beköltözést. A Miskolci Egyetemen jelenleg nincs érvényben ilyen vagy ehhez hasonló rendelkezés.

Teljes kapacitással

A Miskolci Egyetem kollégiumaiba a múlt hét folyamán költözhettek be azok, akik pályázatuk benyújtása során pozitív elbírálásban részesültek, férőhelyet kaptak. A kollégium vezetősége az Észak-Magyarország kérdéseire válaszolva elmondta az idei évben 1115 felsőéves hallgató adott be pályázatot a május-júniusi időszakban. Ezenkívül 351 fő elsőéves jelentkezett. Ahogy írták, ezek a számok nem tartalmazzák a 336 férőhelyre érkező külföldi hallgatót.

– A megnövekedett hallgatói igények miatt kihasználjuk a szobák, az épületek kapacitását. Ugyanakkor a beérkező nemzetközi tanulók esetleges karanténkötelezettsége miatt tartunk fent az elkülönítéshez szükséges helyiségeket. Ajánljuk továbbra is a kézfertőtlenítők használatát, ezek jelenleg is ki vannak helyezve, a kézmosó-adagolók fertőtlenítőszerrel vannak feltöltve. Az épületekbe csak az ott lakók léphetnek be, a vendégfogadás szünetel. Illetve kérjük a gyülekezés kerülését a közösségi terekben. A Miskolci Egyetem Bolyai Kollégiumának épületeiben a jogszabályok és rendelkezések szerint kizárólag egészséges, koronavírus-megbetegedés tüneteit nem mutató személy tartózkodhat – hívták fel a figyelmet. – Ami a koronavírus-járvány negyedik hulláma miatti azonnali kiköltöztetést illeti, az előző két alkalommal sem állt rendelkezésre sok idő, azonnal kellett cselekednünk. A hallgatók és a kollégák kellő felelősséggel álltak a feladat megoldásához, így nagyobb problémák és fenn­akadás nélkül egy nap alatt el tudtuk végezni a munkát. Ha úgy adódik, akkor most sem lesz ez másképp – hangsúlyozta a vezetőség.

(A borítóképen: Van, ahol kérik a védettségi igazolványt)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában