,,…a halál és pusztulás angyala megérkezett”

Miskolc egyik legborzalmasabb éjszakájára 1878-ban került sor. Ez volt Magyarország legtöbb halálos áldozattal járó természeti katasztrófája, a nagy árvíz. Városunkat óriási kár érte ekkor, később szinte teljesen újjá kellett építeni.

A nagy árvizet megelőző időszakban is érték Miskolcot járványok és természeti csapások. 1843-ban a nagy tűzvész, majd 1848–49-ben a forradalom és szabadságharc hozott nélkülözésekkel teli éveket a helyi polgárok számára.

Ráadásul, az utóbbi 140 évet megelőzően rengeteget küzdött az időszakosan jelentkező árvizekkel is. A Szinva és a Pece több ága futott keresztül a városon, ezért lépten-nyomon hidakkal, gázlókkal, zúgókkal találkozhattak Miskolc polgárai. A két patak, és ezek több ágra szakadt mellékerei megkeserítették az életüket. A város, a helyzeténél fogva, egy keskeny völgyben helyezkedik el, és a hegyekből lezúduló csapadék itt tombolta ki magát évszázadok óta. Gyakorlatilag a Bábonyibérc és az Avas között összeszűkül városunk, és ez a szoros, a szűk völgy volt az egyik okozója – a szabályozatlan, sok ágra szakadó kanyargós medrek, illetve a malmok és egyéb építmények, épületek mellett – a nagy miskolci árvizeknek.

A Szinva és a Pece az ezt megelőző évtizedekben is rombolt.

1778-ban komoly károkat okozott a Szinva Miskolcon. 1788-ban a Szinva és a Pece rombolása együttesen 13 156 rénes forint veszteséget eredményezett. Volt több vaklárma is árvízzel kapcsolatban, 1813-ban elterjedt a miskolciak között, hogy a Hámori-tó gátja átszakadt, és ekkor az emberek fejvesztve menekültek fel az Avasra. Azonban a nagy ijedtség – akkor – alaptalan volt. 1823-ban a Szinva tombolt ismét, elöntötte a házakat és az utcákat is. 1825-ben a Pece áradt ki háromszor, megkeserítve ezzel a miskolciak életét. 1827-ben a Pece okozott kellemetlenségeket. 1835-ben újra a Pece dúlta fel városunkat, 1837-ben pedig a Szinva pusztított. 1845 pedig „nagy” árvízként került be Miskolc történelemkönyvébe. Mintegy húsz ember lelte halálát a katasztrófa során, és hatalmas anyagi károkat is okozott a Szinva és a Pece, még egy évvel később is látszottak a pusztítás nyomai településünkön. 1846-ban a Pece, 1853-ban a Pece és a Szinva áradt ki, 1855 májusában a Szinva, ugyanezen év augusztusában pedig a Pece keserítette meg a városi polgár életét az áradásaival. Ezek közül azonban egyik sem mérhető az 1878-ban dühöngő árvíz méreteihez.

Idézzük Hoitsy Pál beszámolóját a vihar keletkezéséről a Vasárnapi Ujságból.

„Mérsékelt égövek alatt magok a természet erői is sokkal enyhébb tüneményeket hoznak elő, mint a minőket hasonló körülmények között akár a magas sarkokon, akár az egyenlitő közelében észlelni lehet. Ez az egy körülmény is elég arra, hogy a vészes orkánt, mely Miskolcz s néhány más városaink felett 1878. aug. 30–31 én elvonult, ne tartsuk helyi keletkezésü szélnek, mely vállára véve a közép tengertől jövő felhőrétegeket, elszállitja azokat oly tájak fölé, hol a hüsebb levegő nagyobb mennyiségben süriti meg páráikat, hogy mint esőcseppek aláhulljanak. [...]

Alighogy egy pillantást vethettem az egész tünemény lefolyására, látnom kellett, hogy ez nem közönséges szélvész vagy zivatar, hanem ez azok közé az aequatorális tengerekben gyakrabban előforduló ciclonikus förgetegek közé tartozik, melyek kiterjedésük nagysága szerint majd orkánoknak, majd meg tornadoknak s trombéknak nevez a tudomány s melyeknek gyűjtő nevét más hiányában én a hazánk némely vidékén divó »vihador« szóval iparkodtam kifejezni, noha ez közönségesen »zivatar« helyett használtatik.”

(Vasárnapi Ujság 1878. 38. sz. – A Miskolczot elpusztitott vihador)

Nagy utat járt be

Hoitsy szerint a „vihador” Észak-Afrikában keletkezett, Szicílián keresztül a Brit-szigetek felé tartott, majd Franciaországban dühöngött, és végül Németországon át érkezett hazánkba. És ha már megérkezett, tombolt, rombolt, emberéleteket követelt.

Álljon itt egy hiteles szemtanú elbeszélése a viharról, Gyöngyösy Sámuel református lelkész tollából. (Azért választottam ezt, mert az ő elbeszélése tűnik nekem a leghitelesebb beszámolónak arról, hogy mi történt azon a szörnyűséges éjjelen.)

„Augusztus harminczadika nem sokat különbözött más nyári napoktól; a megsürüsödött és villanynyal telt levegő tikkasztólag hatott a szervezetre, leverőleg a kedélyre; a nagy hőség legfölebb is erős záporesőre, vagy égi háborura engedett következtetni.

Közelgett az éjfél, és tizenegy óra után, mint sülyedő hajóról a vészlövés, eldördült a vastag fellegek serkentő ágyúja; tompán, morogva, kiterjesztett fekete szárnyakkal közeledett a pusztulás angyala – az egymást pillanatonként fölváltó villámok tűzében azt lehetne gondolni, hogy az egész légkör meggyuladt. [...]

A vihar éjfél után elvonult, a morgás elcsendesült, az ég fáklyái kialudtak, s csak távoli halványuló fényök vetődött néha-néha vissza a koromsötét égre, mely borzalmasan terűlt el az alvó város fölött. Az emberek hálát adva Istennek, lenyugodtak ismét. [...]

Miskolcz […] oly szerencsétlen fekvésü város, hogy a közelebb eső apróbb völgynyilásokat nem számitjuk is, három nagyobb völgynek a hegyekből lerohanó vize egyesül határain, melyek ily nagyobb mérvü felhőszakadás idején a Szinva és Pecze árkát azonnal betöltik; sőt mivel a szabályozatlan, jobbra-balra kanyargó medrekben, a szerencsétlen malmok által is feltartóztatva, a tóduló árnak rendes lefolyása nem lehet. [...]

A város lakói közül kevesen maradtak ébren a vihar elvonulása után; csak itt-ott őrködött egy-két családapa, midőn egy és két óra között a halál és pusztulás angyala megérkezett. Zugva, bőgve hömpölygött elő a völgyekből a roppant áradat, utjában fölszakgatva a talajt, fölszedvén minden szemetet, szennyes iszap és keverékké sürüsödött; mindjárt a legelső házakat nagy erővel rohanta meg, vagy elsodorta, vagy ledöntötte; bezuzta az ablakokat, kivetette sarkaikból az bezárt ajtókat, menekülésről máshova szó sem lehetett, csak a padlásokra, vagy háztetőkre; szalmaszálhoz kapkodó menekűlés volt ez is csupán: a tomboló ár nekidőlt a gyenge alkotmánynak, feldöntötte, elsodorta a házat is, a tetőt is, a menekülőket is.

A rohanó viztömeg csakhamar a derékhad megérkezése után perczenként fel métert is növekedett. Midőn az első házak lakóinak vészkiáltása keresztül csengett a hullámok moraján, már a távolabbi házak is vizben állottak. Nemsokára irtózatos zaj vegyült a bábok zugásába; menekülők segélykiáltása, fuldoklók halálhörgése, az ostromolt épületek recsegése, az összedőltek zuhanása, az állatok orditása.

Midőn a vészharang megkondult, egy még néhány óra előtt virágzó városban 2185 család küzdött a halállal.”

(Szendrei János: Miskolc város története és egyetemes helyirata IV. (Miskolc, 1911, Miskolc város közönsége), 8–17.)

(folytatjuk…)

Források

Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. (Miskolc, 2000, Stehlik Ágnes)

Bodovics Éva Judit: Árvíz a városban – árvíz a sajtóban. A miskolci (1878) és a szegedi árvíz (1879) verbális narratívái a Vasárnapi Újságban (bolcsesz.uni-miskolc.hu)

Bodovics Éva: Árvizek és árvízvédelem Miskolcon a 19. század második felében (academia.edu)

Bodovics Éva Judit: Árvízi hangok. Az 1878-as miskolci árvizet megélt személyek történetei. (academia.edu)

Dr. Szendrei János: Miskolc város története és egyetemes helyirata IV. (Miskolc, 1911, Miskolc város közönsége)

Vasárnapi Ujság 1878. 38. sz. – A Miskolczot elpusztitott vihador

B.-A.-Z. Megyei Levéltár IV. 1923, 4. doboz

minap.hu

Wikipédia – Szinva patak szócikk