Y-híd

2021.09.24. 17:30

A fakivágásokkal megkezdődik az útszélesítés a körforgalomig

Újabb mérföldkövéhez érkezik az Y-hid beruházása, elkezdik kialakítani a belvárosi bekötőutat és a turbókörforgalmat.

Szaniszló Bálint

Fotó: Bujdos Tibor

A jövő hét elején közműkiváltási munkákkal folytatódik az Y-híd-beruházás, ezúttal a Vörösmarty utca, Király utca és Soltész Nagy Kálmán utca közötti szakaszán vonulnak fel az építők. Az érintett útszakaszon emiatt október közepéig félpályás lezárások és sávelhúzások várhatóak – közölte a gigaberuházásért felelős Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.

A beruházás egyébként az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a NIF Zrt. beruházásában, hazai forrásból valósul meg. A kivitelezést a He-Do Kft. végzi nettó 13,5 milliárd forint értékben.

Megtudtuk azt is, hogy a munkálatok során az út északi oldalának új forgalmi sávjait alakítják majd ki. Mint ismert, a Vörösmarty és a Király utca kereszteződésében, az Y-hídhoz kapcsolódóan egy úgynevezett turbókörforgalmat alakítanak ki.

Kétszer két sávos lesz

Az előbb említett útszélesítési munkálatok és a turbókörforgalom építése – a kivitelező cég tájékoztatása szerint – cserje- és fakivágásokkal is jár, amelyek a korábban már jóváhagyott építési engedélyben foglaltaknak megfelelően érintik a Vörösmarty és a Király utcák kereszteződésében található területet is. A kivitelező ma kezdi meg ezeknek a feladatoknak az elvégzését a Vörösmarty utcán a Király utca és a Soltész Nagy Kálmán utca között. A Vörösmarty utca 570 méternyi szakaszát bővítik kétszer két sávosra.

A projektben kivágni tervezett fák és fás szárú növények duplájának elültetésére tett ígéretet a beruházó vegyes összetételben – mint fogalmaztak –, a kivágási engedélyben előírt minőségben.

A Király és a Vörösmarty utcák kereszteződésében a meglévő jelzőlámpás csomópont helyén alakítják ki az új, korszerű, háromsávos, turbórendszerű körforgalmat. Az épülő körforgalom a gyalogosok számára is biztonságos átkelést jelent majd az úttesteken, hiszen jelzőlámpával biztosított kijelölt gyalogosátkelőhelyet alakítanak ki. A forgalmirend-változásokról az éppen aktuális munkafolyamatoknak megfelelően folyamatosan tájékoztatást nyújt majd a NIF Zrt.

Sajnálják a kivágandó fákat

Az ominózus fakivágások ügyében azért nehezen csitulnak az indulatok, hiszen a környéken élők szerint száznál több növényről van szó, amelyek közül nem kevés terebélyes, nagy méretű fa, amely kivágása után hiányozni fog a környékről. Nem vonják kétségbe az út szélesítésének jelentőségét, de nagyon fontosnak tartják, hogy a sűrűn lakott környéken a környezet továbbra is élhető maradjon. Ennek lényeges tényezői a fák és más növények. A pótlásuk nagyon fontos dolog, de a csemetékből csak hosszú évek múltán lesz a kivágandókhoz hasonló méretű növény.

Arra is figyelmeztettek, hogy az elültetett csemetéket gondozni, ápolni kell, mert különben úgy járnak, mint a miskolci önkormányzat által idén elültetettek: a szárazság miatt sok növény ugyanis kiszáradt. Azt kérik tehát a kivitelezőktől, hogy az útépítéssel járó munkálatok mellett fokozottan figyeljenek a munkaterület rehabilitációjára is.

Cölöpöznek, betonoznak

Magán az Y-hídon is folytatódnak a munkák. A Tiszai pályaudvar felé vezető ágon a támfalak közötti útpályaszerkezet – egyelőre még aszfalt nélkül – már elkészült, a Kisfaludy utca felé vezető ágon pedig a cölöpözéssel végeztek a szakemberek. A monolit szerkezet betonozása már megtörtént, az előregyártott gerendákat pedig a Vörösmarty utca felől is elhelyezték a munkaterületen. A híd szerkezetének építése a Kisfaludy utcai ágon is tovább folytatódik a monolit, helyszínen készülő oszlopok betonozásával.

(A borítóképen: Kevesebb lesz a terebélyes fa a turbókörforgalom környékén)

https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/ket-pluszsav-majd-sok-sok-sav-5800352/

https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/impozans-latvany-lesz-az-y-hid-5778947/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában