Cikkajánló

2021.08.18. 21:06

Szent István királyunk és az új kenyér ünnepén

Holnap erről a témáról is bővebben olvashatsz a portálunkon.

Forrás: Szt. István szobra, Törley Mária alkotása

Fotó: wikipedia.hu

Szent István legnagyobb történelmi érdeme az államalapítás. Amikor ezt augusztus 20-a kapcsán minden évben megemlítjük, alig fordítunk figyelmet arra, hogy mit is jelent maga a szó, vagyis arra, hogy hogyan is kellett egy államot „megalapítani” – hívta fel a figyelmet Fazekas Csaba történész, a Miskolci Egyetem oktatója ünnepi összeállításunkban.

Jelezte: ez István korában társadalmi és politikai konfliktusok sorozata által valósulhatott csak meg.

– Egy másik, ma is divatos kifejezést kölcsönözve, Szent István valóban komplex „rendszerváltást” hajtott végre. Az élet minden területén a korábbi „rendszert” egy új, Nyugat-Európa keresztény királyságaiból átvett mintára cserélte – mondta a történész. Összeállításunkban megszólal dr. Tringli István, a Miskolci Egyetem docense, Szabó Sándor, a Miskolc-Belvárosi Református Egyházközség vezető lelkipásztora és Biros Judit hobbipék is, aki a kenyérsütés fortélyairól mesél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában