tűzijáték

2021.08.24. 13:30

Riasztották a menhelyeket

A nagy testű ebeket is érzékenyen érinti a tűzijáték, Ózdon németjuhászt mentettek.

Detzky Anna

Forrás: ÉM

Kisebb megterhelést jelent négylábú barátaink számára az augusztus 20-a, mint a szilveszter. Az állatmenhelyek, a gyepmesteri telepek és a felelősen gondolkodó gazdik kifejezetten üdvözlik, hogy évről évre egyre kevesebb helyen rendeznek tűzijátékot. Idén Miskolcon is elmaradt a nemzeti ünnepnek ez a része, viszont a megyében még sok településen megtartották a régi hagyományt. Ennek eredményeképpen az eltűnt állatok száma is megnövekedett a hosszú hétvégén.

Sérült kutyát vittek be

– Ózdon rövid tűzijáték volt, kevéssé zavarta meg állatainkat, ráadásul külterületen is fekszünk. Nem vagyunk híve a gyógyszerezésnek, inkább próbáljuk megnyugtatni őket – mondta Szíjjártó Gábor, az Ózdi Ebtelep vezetője. – Általában a túltenyésztett, fajtatiszta ebekkel szokott probléma lenni, azokkal kevésbé, amelyeket egyébként is az udvaron tartottak. Vasárnap érkezett hozzánk egy riasztás, hogy találtak egy sérült német juhászkutyát. Valószínűleg elütötte egy autó, vagy leesett valahonnan, lehet, hogy éppen menekülés közben. Nem volt súlyos a sérülése, de chipet nem találtunk benne. A németjuhászt ott helyben befogadta egy férfi, úgyhogy szerencsésen alakult a sorsa.

Sárospatakon is megnövekedett a riasztások száma a hosszú hétvégén.

– A városban nem volt központi tűzijáték, csak fényjáték, de ettől függetlenül néhány magánportán durrogtattak. A kutyáink ilyenkor kórusban vonítani szoktak, idén is így tettek – mondta Törő Gábor, a Manduláshegyi Kutyaotthon vezetője. – Ez azonban nem jelenti azt, hogy túlzottan meg lennének rémülve, úgyhogy kerüljük a nyugtatózást. Viszont folyamatosan őrzi valaki az állatokat, még éjszaka is. Ami nagyobb probléma, hogy ilyenkor megnövekszik a riasztások száma, mert az ebek elszöknek otthonról, és a gazdik keresik a kedvenceiket. A felhívások kiposztolásában tudunk segíteni. Kimenni azonban csak olyankor szoktunk, ha kutyát találnak.

A sátoraljaújhelyi menhelyen egy megkínzott kutyusnak segítettek.

– Különösebben nem készültünk a hosszú hétvégére, mert már ismerjük az állataink viselkedését. Ha nagyobb vihar jön, vagy ijesztő fény-, illetve hangjelenséget tapasztalnak, akkor behúzódnak a házaikba – számolt be Helmeczi Mária, a sátoraljaújhelyi Zemplén Gazdátlan Állataiért Alapítvány kapcsolattartója.

– Viszont mivel telephelyünk a város külterületén fekszik, ezért alig lehetett valamit hallani a tűzijátékból. Nemrégen azonban egy súlyos állapotban lévő kiskutyát kellett mentenünk. A nyakába olyan szoros madzagot kötöttek, hogy teljesen bevágta, és gennyes sebet okozott neki. Mostanra kapott hidrogén-peroxidot, bőrregeneráló krémet, és szépen gyógyul, de sajnos ez nem egyedi eset.

(A borítóképen: Gondos gazdára váró kutyusok az Ózdi Ebtelepen)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában