sajtóuzsonna

2021.08.28. 09:00

Programokkal készülnek

Bemutatkozási lehetőséget és a működést illetően segítséget is kapnak a szervezetek.

Apagyi Beáta

Fotó: Ádám János

Az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület (ERKE) az idei évben is megszervezte „Aktívan – Nyár végi, őszi civil programok” címmel sajtóuzsonnáját csütörtök délután a Művész Klubkávézóban, azt követően pedig a III. Civil Kiruccanás nevet viselő kötetlen hangvételű kapcsolatépítő programot. Az alkalmakkal céljuk – csakúgy mint eddig – a találkozási lehetőségek biztosítása, a vészhelyzet ideje alatt felfedezett lehetőségek bemutatása, továbbá, hogy az új gondolatok, példák megismertetése által segítsék a civil szervezeteket abban, hogy még több örömet és sikert leljenek munkájukban.

Segítik a szervezeteket

– Most kifejezetten a nyár végi, ősz eleji programokra fókuszáltunk. Örülök, hogy a szervezetek, amik elfogadták meghívásunkat voltak olyan bátrak és vállalták, hogy bemutatkoznak, beszélnek programjaikról, mindennapi törekvéseikről. Elég sokszor előfordul, hogy nem tudják az emberek, mivel is foglalkoznak a civil szervezetek, annak ellenére, hogy sok helyen jelen vannak, az oktatástól kezdve a hátrányos helyzetűek felzárkóztatásán keresztül a fogyatékosokkal való foglalkozásokig, csak hogy néhány példát említsünk – emelte ki köszöntőjében Kalász Ágnes, az egyesület munkatársa.

– Úgy gondoljuk, a civil életben elkezdődik egy egyfajta versenyfutás az idővel, mivel eddig korlátozva volt az, hogy mit tudunk és mit lehet megvalósítani. Reméljük, hogy sikerül a pandémiát ilyen szempontból elkerülni. A veszélyhelyzet miatt nem tudtak normál módban működni a szervezetek, és vannak olyan kötelezettségek (kötelező közgyűlések megtartása, tisztújítás, illetékfizetés, gyűléstartás feltételei, az adó egy százalékának felajánlása), amelyek pont abból következnek, hogy ilyen áldatlan állapotok voltak. Ebben is szeretnénk segíteni a szervezeteknek – erősítette meg Palik László, az ERKE szakmai vezetője.

Várják az érdeklődőket

A sajtóeseményen bemutatkozó Rizner József, az Összefogással Barcikáért Egyesület elnöke az általuk szorgalmazott programra hívta fel a jelenlévők figyelmét. Újra megszervezik a Mini Naprendszer Kazincbarcikán – Tegyen egy sétát a Naprendszerben! című kiállításukat szeptember 17–18-a között, az esemény korábbi sikerére alapozva. Gulyásné Pásztor Mónika, a Sok Kis Kéz Közhasznú Egyesület titkára a „Gyere és fuss velünk a sérült gyermekekért!” elnevezésű jótékonysági futóversenyüket emelte ki, amelynek több célja és üzenete van. Többek között az eseményen összegyűjtött adománnyal a miskolci Gyermekrehabilitációs Osztályt kívánják támogatni, valamint érzékenyíteni szeretnék az embereket sérült, mozgássérült társaikkal szemben.

Most kifejezetten a nyár végi, ősz eleji programokra fókuszáltunk – Kalász Ágnes

Puskás Béla, az Edelényi Futók Egyesületének ügyvezetője az általuk megvalósított Vizamo Edelényi Kastélysziget Körök futóversenyre, valamint a Dreher 24 Bódva-völgyi Maratonra várja szeretettel a mozogni vágyókat.

Vármentésre fókuszálnak

Végezetül Madácsiné Kovács Szilvia, a Szádvárért Baráti Kör felügyelőbizottsági tagja mutatta be a baráti kör programjait, kezdeményezéseit, akik elhatározták, hogy Szádvár megmentésére szentelik szabadidejüket. Saját költségükön vesznek részt a vár területének megtisztításában, állagmegóvásában, és minden év tavaszán vagy őszén megrendezik a Vármentő Napokat, ami az idei évben október 22–23. között valósul meg.

(A borítóképen: Bemutatkoztak a civil szervezetek)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában