fejlesztés

2021.08.02. 16:00

Palotaszárnnyal bővült a Regéci vár

A helyiek kitartó munkálkodásával a bozóttal benőtt romokból várkastély lett.

Detzky Anna

Bakos Ferenc, dr. Hörcsik Richárd és dr. Virág Zsolt

Fotó: Bujdos Tibor

Újabb állomáshoz érkezett a Regéci vár fejlesztése, amely a 2015-ben elkészült Öregtorony és látogatóközpont után ezúttal a Felsővárban valósult meg több mint 600 millió forintból. Július 31-én, szombaton átadták a keleti reneszánsz palotaszárnyat papi áldásokkal kísérve. Továbbá megnyitották az itt berendezett kiállítást, amelyet dr. Virág Zsolt projektvezető, a Magyar Kastélyprogram Nkft. művészettörténésze mutatott be.

Az Interreg V-A Szlovákia–Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Programon belül a felvidéki Boldogszerdahellyel, Nagyidával és Nagykövesddel együttműködésben folytak a munkálatok – hangzott el az átadóünnepségen. Az ünnepélyes átadást pedig a program „Castle to castle – Vártól a kastélyig” elnevezésű projektjének zárásaként szervezték. A vár a fénykorát a 16–17. századi Alagi és Rákóczi családok birtoklása idején élte. Ekkor épült ki a reneszánsz palotaszárny is, de 335 évvel ezelőtt lerombolták a Német-római Császárság katonái. Az épületszárnyat levéltári források alapján sikerült rekonstruálni.

Nemzeti történelmi örökség

„A Regéci vár Zemplén egyik legjelentősebb épített öröksége, amely öregbíti a térség hírnevét az egész Kárpát-medencében” – mondta beszédében dr. Hörcsik Richárd, Zemplén és Abaúj térség országgyűlési képviselője. „Magam sem gondoltam, hogy ilyen messzire jutunk a felújításban, amiben a polgári kormány is segítségünkre volt. Az épület számos részletét kellett évről évre kiásni és a leleteket értelmezni. Történelmi forrásokból tudjuk, hogy Zrínyi Ilona 1677-ben érkezett gyermekeivel Regécre. II. Rákóczi Ferenc gyermekkorának első éveit itt töltötte. Az ilyen értékes műemlékek rendbetétele kulcsfontosságú. Nem lehetetlen, hogy a turizmus fejlesztése által állítjuk fejlődési pályára ezt a sokak által elfelejtett országrészt.”

„Regéc község 1999-ben kezdett bele a vár megmentésébe, amikor a romokat még sűrű törmelék és sok méter bozót borította” – számolt be Bakos Ferenc, Regéc polgármestere.

„Mindenki őrült elképzelésnek tartotta a kezdeményezést, amit elődöm, Kormos István polgármester indított el. Először Simon Zoltánt, a térségben dolgozó régészt kerestük fel, aki a fejlesztés első lépcsőjeként az út és áram kialakítását szorgalmazta. Mivel anyagi forrásunk nem volt, ezért nyaranta régésztáborokat szerveztünk, és így kezdődhettek el az első ásatások, amelyek eredményeként ma beléphetünk az újjászületett reneszánsz palotaszárnyba.”

(A borítóképen: A nemzetiszín szalag átvágásával Bakos Ferenc, dr. Hörcsik Richárd és dr. Virág Zsolt projektvezető adták át a fejlesztést)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában