Fejlesztés

2021.08.07. 11:30

Megtudtuk, milyen lesz az Avas

Három projekt indul az Avastető fejlesztésének részeként, derült ki a bejáráson.

Hajdu Mariann

Fotó: Ádám János

Közel 50 érdeklődő gyűlt össze csütörtök délután az Avasi kilátónál: nyilvános bejárást tartott a miskolci városháza, azaz bárki megnézhette a terveket az Avastető tervezett fejlesztéséről. A szervezők térképekkel, látványtervekkel készültek, és úgy volt, hogy végigjárjuk a tervezett beruházások helyszíneit, ám a kiadós eső miatt csak az elő­adást hallgathattuk meg.

Szunyogh László, Miskolc főépítésze elmondta, az Avas fejlesztésének szándéka több városvezetési ciklusra nyúlik vissza. A terveket és a pályázaton nyert forrást a jelenlegi az előző vezetéstől örökölte meg, a már meglévő terveket a mostani vezetés néhány elemmel kibővítette. A beruházás néhány üteme már el is készült, mint például a vízelvezetés és a református templom tetőszerkezetének felújítása.

Felújítják az Avasi kilátót

Csütörtökön a projekt három elemét mutatta be az érdeklődőknek a főépítész és Czifrusz Natália, a város főkertésze.

Szunyogh László kifejtette, hogy maga az Avas (amely szavai szerint különleges adottsága Miskolcnak, hiszen ritka, hogy egy hegy emelkedjen egy település belvárosában) jelenleg is él, hiszen sétálók, futók, piknikezők vették birtokba, de a városvezetés feladata, hogy helyzetbe hozza a területet, és még többen érezzék ott jól magukat. A három tervezett fejlesztés közül elsőként az Avasi kilátó felújításáról beszélt. Elkészültek a kiviteli tervek, így elkezdődhet a közbeszerzési eljárás a kivitelezésre.

– A korábbi tervek tartalmaztak egy üvegliftet is, ami átfúrta volna a födémet, valamint egy föld alatti éttermet – jegyezte meg, mint mondta, ezek nem így valósulnak meg. A kilátóban megmaradna a presszó, az étterem viszont a korábbi Panoráma söröző közelében épülne fel.

– Az üveglift elrontotta volna az épület sziluettjét – magyarázta a főépítész. Attól még lesz, csak másképp, a jelenlegi projekt részeként nem épül meg, de keresik rá a forrást. A kilátótól külön, balra lenne, csak akkor emelkedne fel, amikor embereket szállít.

A kilátó a jelenleginél sokkal egységesebb szerkezetet kap. Újdonság, hogy míg a presszó szintjén most az ablakoknak mellvédje van, a felújítás után padlótól mennyezetig üveg lesz, így teljes panoráma tárul a látogató elé.

Az Avastető is átalakul

A második projektről, az Avastető fejlesztéséről a főépítész elmondta, a kilátó előtti, jelenlegi parkoló helyett egy teret alakítanának ki a gyalogosok számára, ez egy félköríves placc lenne, ami kicsit emelkedik felfelé. Formája miatt nézőtérnek is lehetne használni, ha például előadást szerveznének a kilátóhoz. A másik irányba épületszerűen folytatódik, a tervek Puskás Péter és Taba Benő építészek munkái. A parkoló a közeli tisztás felé épül meg, Szunyogh László egy érdeklődő kérdésére később megjegyezte, egyetlen fát sem vágnak majd ki az érdekében.

Beszélt még arról is, hogy az Avasra vezető gyalogutakat megerősítik, egyes helyeken összekötik, így a belvárosból több irányból is megközelíthető lesz az Avastető.

– Dolgozunk azon is, hogy egy kötélpályát építsünk az Avasra, azaz ne kelljen felfelé gyalogolni – mondta, de mint kiderült, ez a fejlesztés sem része a mostani beruházásnak, forrást próbálnak rá szerezni. Megtudtuk azt is, hogy az Avas tetejére tervezett fejlesztések abból az összegből valósulhatnak meg, amit korábban a város főterére szántak.

Czifrusz Natália főkertész elmondta, a gyalogutaktól függetlenül kerékpárutakat is kialakítanak.

Aktívan a Horváth-tetőn

A harmadik projekt a Horváth-tető fejlesztése: az 1910 környékén létrehozott terasz­alakulatokat, függőkerteket újítják fel. A kivitelezőket már kiválasztották, hamarosan birtokba is veszik a területet.

Czifrusz Natália elmondta, egy aktív rekreációs területet alakítanak itt ki sokféle használati funkcióval: játszóeszközöket és játszótereket korcsoportonként elkülönítve. Ezenkívül kültéri fitneszeszközök, fitneszpark, workout­elemek kapnának helyet a területen, amelyeket sétautakkal, utcabútorokkal, esőbeállókkal és közvilágítással látnak el. Három úgynevezett komfortpontot is terveznek nyilvános vécékkel.

A beruházásokat 2022 végéig tervezik megvalósítani.

(A borítóképen: Szunyogh László és Czifrusz Natália az Avasi kilátónál mutatta be a terveket)


Egy kérdés, egy válasz

Mit jelent pontosan, hogy kötélpálya vezet majd fel az Avasra? Siklóról van szó? Mely területet érinti majd?

Szunyogh László: Nem siklóban, egyértelműen kötélpályában gondolkozunk, de ennek még nincs meg a forrása. Az elképzelés szerint az Európa Rádió épülete mellől indulna nyílegyenesen a Horváth-tetőre. A siklóhoz oszlopok és terület kellene, a kötélpályának elég egy indító- és egy végállomás, és csak önkormányzati területek, valamint a református temető fölött haladna át. Ha a kötélpályás eszköz alkalmas lenne arra, hogy kerékpárt szállítson felfelé, akkor az Avasi lakótelep és a Tampere városrész lakói úgy tudnának bebiciklizni a városba, hogy nem kell felfelé is tekerni. Az emberek nagy többsége nem szeret felfelé gyalogolni, ez indokolja a megépítését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában