szálláshelyek

2021.08.17. 17:30

Már alig van néhány foglalható szállás a hosszú hétvégére

Elfogytak a helyek az ünnepi hosszú hétvégére a legnépszerűbb szálláshelyeken.

Balogh Csilla

– A magyarok többsége idén Siófokon, illetve Hajdúszobosz­lón szeretné eltölteni az ünnepi hosszú hétvégéjét. A lista harmadik helyére Budapest jött fel. A legnépszerűbb városok között található Eger, Hévíz és Balatonfüred. Régiós szinten tarol a Balaton, a hosszú hétvégi foglalások harmada ugyanis ide szól, ám előkelő helyet foglal el az észak-magyarországi régió is, amely 15,7 százalékkal a második helyen áll, de a Nyugat-Dunántúl (10,8 százalék) és az Észak-Alföld (10,7 százalék) települései iránt is fokozott az érdeklődés.

Nagy az érdeklődés

– Borsod-Abaúj-Zemplén megyében jelenleg 19 foglalható szálláshely maradt az 1059 szabad helyből – mondja Kelemen Lili, a Szallas.hu szóvivője. Hozzáteszi: Miskolc, Miskolctapolca, Sátoraljaújhely, Sárospatak, Rátka, Tállya, Hollóháza, Bekecs, Erdőbénye, Vámosújfalu még fogad vendégeket, ám ezeken a helyeken is csak egy-egy vagy kettő szállás akad már.

– Nálunk már korán el­fogytak a szálláshelyek. Úgy vesszük észre, hogy a vendégek szeretik Miskolcot, különösen a barlangfürdőt és Lillafüredet – mondja a miskolctapolcai Flóra Panzió recepciósa.

Hasonló a tapasztalat Tokaj-Hegyalja egyik legszebb településén is. Az erdőbényei Várhegyi Vendégház idén nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. A családi vállalkozás júniusban hirdette meg először szálláshelyeit. A vendégek két hét alatt lefoglalták júliusra a szabad szobákat, az augusztusi hosszú hétvégére pedig már ismét megtelt a vendégház.

A Szallas.hu szóvivője szerint idén előrelátóak voltak a turisták, akik átlagosan két hónapra előre leadták a foglalásokat, hiszen 2020-ban ­40–49 nap volt az átlag. Az adatokból az következtethető ki, hogy az utazók idén bátrabban terveztek a tavalyi évhez képest, hiszen jóval biztonságosabbak s kiszámíthatóbbak a körülmények.

Népszerűek az apartmanok

A szóvivő tájékoztatása szerint a vendégek átlagosan 3 főre foglalnak szállást és 3 éjszakát töltenek el idegen helyen. Kevéssel ugyan, de az apartmanok kerekedtek felül a szállástípusok közül, a vendégek harmada választotta az önellátást, míg a hoteleket a turisták 27, a vendégházakat 20, a panziókat 15 százaléka, s minden ötödik pihenni vágyó wellness-szállodában szeretné kipihenni fáradalmait.

Az ár sem kizáró tényező

– A magasabb ár sem szegte idén a szállásfoglalók kedvét. Míg a Balatonon egy főnek az ünnepi hétvégén átlagosan 12 ezer forintba, a fővárosban és térségében 11 ezer forintba kerül egy éjszaka, addig az ország más részein átlagosan 10 ezer forintba – ismerteti a részleteket Trepess Beatrix, a portál PR-menedzsere, azt is hozzátéve, hogy a cég adatai szerint a fővárosban átlagosan 16 százalékkal, a Balatonon és országosan pedig körülbelül 9 százalékkal lettek drágábbak a szállásárak éjszakánként egy fő részére tavalyhoz képest. Bár már jelentősen leszűkült a foglalható kínálat, aki az utolsó pillanatra időzített, még azért találhat szállást. Lesz, ahol tűzijátékkal, bűvészshow-val, pezsgős reggelivel, kézművesprogramokkal, grillvacsorával vagy koktélpartival várják a vendégeket.

(A borítóképen: Nyaralók a Csónakázó-tavon Miskolctapolcán)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában