Településenként 14-15 millió forint

2021.08.18. 14:30

Kisbuszokat vehetnek a pályázati támogatásból

Tíz Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település nyert egyenként 14-15 millió forint támogatást tanya- és falugondnoki kisbuszok vásárlására.

Bacsó István

20210422 Kissomlyó Új falubusz és új játszótér Kissomlyón A járványügyi előírások betartása mellett adták át a Magyar falu program támogatásával megvásárolt falubuszt és a hat új eszközzel bővült játszóteret. Fotó: Unger Tamás UT Vas Népe

Fotó: MW

A kormány által meghirdetett Magyar Falu Programban hárommilliárd forintos pályázható keretet biztosítottak az ötezernél alacsonyabb lélekszámú települések számára, hogy falu- vagy tanyagondnoki szolgáltatásaikhoz megfelelő gépjárműveket szerezhessenek be. Olyan eszközöket, amelyekkel egyaránt megvalósítható személyek és kisebb mennyiségű rakomány – például kihordandó ebéd – szállítása.

A támogatást elnyerő önkormányzatok a gépjárművek öt éven át tartó fenntartását is vállalták, amely költségeket már maguk állják. Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a közelmúltban budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: 2019 óta már több mint nyolcszáz buszt cseréltek le vagy vásároltak újakat ebből a pályázati forrásból, amelynek össz­értéke meghaladja a 11 milliárd forintot.

A megyéből is sokan

A most zárult pályázaton kétszáznyolcan nyertek, köztük szép számmal megyénk települései is: Boldogkőújfalu 14,7 millió forinttal, Cserépfalu 15 millió forinttal, Hejőszalonta 14,8 millióval, Hernádkércs 14,8 millióval, Hernádszurdok és Kurityán 15-15 millió forinttal, Nagycsécs 14,8 millióval, Nagyrozvágy 14,8 millióval, Szuhafő 14,9 millióval és Tiszatardos 14,8 millió forint pályázati támogatással.

A pénzből beszerzett kisbuszok jelentősen hozzájárulnak majd a nyertes községek szociális feladatainak gyorsabb, hatékonyabb ellátásához.

(A borítóképen: Ilyen vagy hasonló falubusszal gazdagodhatnak a települések)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában