beruházás

2021.08.04. 20:00

Kinyílhat végre a Bükk kapuja

Mintegy 800 millió forinttal toldotta meg a kormány a Szeleta Park Látogatóközpont építésére szánt 1,4 milliárd forintot.

Szaniszló Bálint

Forrás: ÉM

„A kormány a 2014–2020 programozási időszakban az egyes uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló kormányrendeletben meghatározott jogkörében eljárva egyetért a GINOP-ból finanszírozandó »A Bükk Keleti Kapuja – A Szeleta Park Látogatóközpont kialakítása« projekt támogatásának növelésével” – olvasható a Magyar Közlöny július 23-i számában.

Mindez egyben azt jelenti, hogy a Miskolc számára is nagyon fontos beruházás immár 2,2 milliárd forintból elkezdődhet.

Az építőcég is ismert

Néhány hónappal ezelőtt írtuk, hogy az eredeti elképzelések szerint idén nyárra kész kellett volna lennie a Bükki Nemzeti Park által a lepusztult Herman Ottó Emlékpark (a Majális parki autóbusz-végállomás mellett található – a szerk.) helyére tervezett Szeleta Park Látogatóközpontnak, de az egyre rosszabb állapotban lévő területen nemhogy építkezés, de még az első kapavágás nyoma sem látható.

Pedig tavaly áprilisban úgy tűnt, hogy végre minden akadály elhárult az építkezés elől. Az akkori bejelentés szerint közbeszerzési eljárás keretében a miskolci FK-Raszter Építő Zrt. nyerte el a Szeleta Park Látogatóközpont kivitelezését nettó 1,9 milliárd forintért. A projektet – mint kiderült – két részre osztották, a kisebbik „falatra” másik négy társaság is pályázott, ám mindkét esetben az FK-Raszter lett a győztes. Az építőcég ennek megfelelően 1,46 milliárd forintért vállalta a földszintes, lapos tetős, 1700 négyzetméter alapterületű látogatóközponti épület kivitelezését. Érdekesség, hogy a feladatok közé tartozott a mintegy 23 ezer négyzetméteres földterület lőszermentesítése is.

A projekt másik részéhez, amelynek értéke 435 millió forint, tartozik a látogatóközpont játszóházának kialakítása, egy játszótér és egy kalandpark megépítése, de több infrastrukturális elem is, mint a közművek és a parkolók kialakítása vagy a kertépítési munkák elvégzése.

Nagyon leromlott állapotban

A Herman Ottó Emlékpark területén korábban egy társadalmi összefogással épült, látogatókat is kiszolgáló – úgynevezett – organikus stílusú építmény állt, amely ma már meglehetősen romos állapotban van, és nem tud látogatókat fogadni.

A park másik végében volt a gombavizsgáló épület, amely kiállítóhelyként és kilátóként funkcionált. Az idősebbek még emlékeznek, hogy ez leégett, és nem is építették újjá, most csak a betonalap emlékeztet rá.

Ezen a tarthatatlan helyzeten akart változtatni a működtető Bükki Nemzeti Park, és 2016-ban sikeres pályázatot nyújtottak be egy vadonatúj épületekből álló látogatóközpont építésére. 2017 júniusában Fazekas Sándor, az akkori földművelési miniszter Vasáros Zsolt építésszel, a park tervezőjével együtt jelentette be a beruházást azzal, hogy 2020-ban újra kinyílik a Bükk kapuja.

A nyitás helyett azonban 2020 elején a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság arról adott tájékoztatást, hogy az európai uniós forrásból származó 1,4 milliárd forintból – az építőiparban bekövetkezett ár­drágulások miatt – képtelenség finanszírozni a látogatóközpont kivitelezését. Arra tett ígéretet az igazgatóság, mindent bevetnek, hogy sikerüljön további pénzösszegeket szerezni a projekt pluszköltségeire.

A látogatóközpont építésének befejezését 2021 nyarában jelölték meg.

A bejelentés, a sikeres közbeszerzési pályázat arra engedett következtetni, hogy tényleg minden akadály elhárult a Szeleta Park Látogatóközpont megépítése elől. Még akkor is, ha egyébként bírálatok is érték a képünkön is látható megoldást, amely kétségtelenül korszerű, de sokak szerint – anyaghasználatával és kinézetével – nem annyira illeszkedik bele a nemzeti parki természetes környezetbe.

Indulhat a beruházás

Az építkezés viszont csak nem kezdődött el, amelynek az előbb említett pénzhiány volt az oka. Az építőanyagok ára ugyanis olyannyira megemelkedett, hogy az a bizonyos 1,4 milliárd messze nem tudja fedezni a költségeket, és látható volt, hogy annyi pénzből nem épül fel a látogatóközpont. Érdemes volt várni, a lobbi sikeres volt, és a rendelkezésre álló immár 2,2 milliárd forint feltehetően elegendő lesz az építkezésre.

(A borítóképen: Ez lesz az egykor tetszetős, ma már lepusztult faépület helyén)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában