kérdések-válaszok

2021.08.05. 17:30

Ezer kérdés a pótfelvételivel kapcsolatban

Augusztus 8-ig még lehet jelentkezni a felsőoktatásba. Olvasóink a Miskolci Egyetem rektorhelyettesét kérdezhették.

Hegyi Erika

Forrás: ÉM

„Nem vettek fel alapképzésre, csak felsőoktatási szakképzésre. Jelentkezhetek-e pótfelvételi keretében újra alapképzésre?” – kérdezte egyik olvasónk kedden Szilágyi Rolandtól, a Miskolci Egyetem oktatási rektorhelyettesétől. Az egyetemi vezető szerkesztőségünk vendégeként válaszolt a pótfelvételivel kapcsolatos kérdésekre.

Jelezte: akit az általános felvételi eljárásban bármelyik képzésre felvettek, nem nyújthat be jelentkezést a pótfelvételi alkalmával. Viszont érdemes elkezdenie a felsőoktatási szakképzést, hiszen az ott szerzett ismereteket később az alapképzésben hasznosíthatja a hallgató, és kreditpontokat is beszámítanak.

A duális előnyei

Egy másik fiatal a duális képzésről érdeklődött. Szerette volna megtudni, hogy pótfelvételi keretében is jelentkezhet-e erre a formára. A rektorhelyettes ezzel kapcsolatban elmondta, erre van lehetőség, bár a vállalatok nagy része már lefolytatta az interjúkat azokkal a diákokkal, akik duális képzésre jelentkeztek. Ez az oktatási forma ugyanis azt jelenti, hogy a hallgatók az elméleti ismereteket az egyetemen szerzik meg, a gyakorlati tapasztalatokat viszont valamelyik cégnél, ahol dolgoznak. Ezért fizetést is kapnak. A mostani szabályok szerint azonban nemcsak a felvételi eljárást követően lehet belépni a duális képzésbe, hanem akár a következő félévben is.

Szilágyi Roland hozzátette: a duális képzés nagyobb terhet ró a hallgatókra, hiszen az egyetemi és a vállalati elvárásoknak is meg kell felelniük, de nagyon sokat nyernek azzal, hogy céges környezetben sajátíthatják el a gyakorlati ismereteket. Hosszú távon biztos, hogy nagyon hasznos ez a képzési forma, tette hozzá a rektorhelyettes.

A következő jelentkező egyetlen ponttal maradt le az általa megjelölt képzésről. Azt kérdezte, benyújthat-e fellebbezést.

– Fellebbezni bármilyen esetben lehet, a jelentkező kérhet jogorvoslatot. Meg lehet vizsgálni, hogy esetleg kaphat-e még valamiért többletpontot. Ettől függetlenül a biztonság kedvéért mindenképpen javaslom, hogy jelentkezzen a pótfelvételi eljárásban, ahol érdemes a pótjelentkezés alkalmával olyan képzést választania, amihez megvan a kellő pontszáma – hangsúlyozta a rektorhelyettes.

Külföldön tanult

„Ha külföldön tanultam eddig, szakirányban folytathatom-e a tanulmányaimat a Miskolci Egyetemen?” – hangzott a kérdés.

Szilágyi Roland elmondta, van lehetőség a külföldi tanulmányok alatt szerzett kreditek beszámítására. A hallgató jelentkezzen a Miskolci Egyetemre, és ha felvették, adjon be kreditbefogadási kérelmet. Ezután megvizsgálják, hogy a külföldi intézményben milyen típusú tantárgyakat tanult. Lehetséges, hogy akár több félévet is beszámítanak neki.

Van lehetőség a külföldi tanulmányok alatt szerzett kreditek beszámítására

Szilágyi Roland

Valaki azt szerette volna tudni, ha Miskolc közelében lakik, de onnan meglehetősen rossz a közlekedés, akkor van-e esélye, hogy kollégiumi férőhelyet kapjon. Kiderült, erre van lehetősége, hiszen a Miskolci Egyetemen megfelelő számú kollégiumi hely áll rendelkezésre. Maradtak helyek a jogorvoslatot kérők és a pótfelvételizők számára is. A kollégiumi díjak jóval alacsonyabbak az országos átlagnál, az albérleti díjnál pedig még inkább. Különböző színvonalú elhelyezést választhatnak a hallgatók, melyek térítési díja is különböző.

A következő érdeklődő azt szerette volna tudni, hogy ha már van egy diplomája, amit évekkel ezelőtt szerzett, és szeretne egy újabb képzést elvégezni, akkor kell-e emelt szintű érettségit tennie.

Szilágyi Roland jelezte, ilyen esetben nem kell az emelt szintű érettségi, ezt a diploma kiváltja. Azonban jelentkezéskor csatolni kell az oklevél másolatát.

Egyéni tanrend

Kérhet-e egyéni tanrendet az egyetemen, akinek szociális okok miatt dolgoznia kell?

– Az egyéni tanulmányi rendet a hallgatók a tanév első hetében kérelmezhetik – jelezte elöljáróban a rektorhelyettes. – Az indokok között szerepelhet kiemelkedő tanulmányi, társadalmi, kulturális, sporttevékenységen kívül egyéni szociális vagy egészségügyi ok is. Mivel az egyetem támogatja a gyakorlati tapasztalatok megszerzését, a tanulmányok mellett végzett gyakornoki munkát, általában megadja az engedélyt az egyéni tanulmányi rendre.

Ha valakinek főiskolai, tanári diplomája van, akkor szerezhet-e egy év alatt egyetemi diplomát valamelyik szakjából? Erre van lehetőség, az illetőnek mestertanári képzésre kell jelentkeznie. Ha más szakot szeretne elvégezni, azt két év alatt teheti meg.

Végül az egyik fiatal azt kérdezte, ha csak az alapképzést szeretné elvégezni az egyetemen, boldogul-e a munkaerőpiacon.

Szilágyi Roland kifejtette: az alap- és mesterdiplomát szerzettek is jó eséllyel tudnak elhelyezkedni, de más típusú munkát végeznek.

– Azonban azt szoktam javasolni, hogy amennyiben egy fiatal hallgatónak van lehetősége, energiája, ideje, akkor szerezze meg a mesterdiplomát is, hiszen az évek során változhatnak a munkaerőpiaci igények.

Ha valakinek még kérdései vannak az egyetemi jelentkezéssel kapcsolatban, a következő címen teheti fel azokat: [email protected]

(A borítóképen: Várják a pótfelvételizőket a Miskolci Egyetemen)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában