Kapuzörgető szomszédünnep

2021.08.01. 16:31

Bemutatkoztak a Győri kapui közösségek

Ismét megrendezte az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület az ingyenes III. Kapuzörgető szomszédünnep és közbiztonsági napot, 2021. augusztus 1-jén, vasárnap délután, már jól bevált helyszínén, a József utcai ifjúsági sportpályán.

Fotó: Vajda János

Itt lehetőség nyílt a Győri kapuban működő közösségeknek és Miskolc közbiztonságára ügyelő szerveknek a bemutatkozásra.

A felállított színpadon mazsorett és judo bemutatót, illetve tánc, ének és versmondó előadásokat tekinthettek meg a résztvevők. A Spider Mentőcsoport rendész és mentőkutyái is megmutatták tudásukat. Kísérőprogramként a gyerekeknek ugrálóvárat és játékkuckót állítottak föl, illetve kézműves foglalkozásokat tartottak és pétanque-ozni is lehetett. Az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt fél napos véradást szervezett a program idejére. A találkozó este a Jam Fix Rock Band fergeteges koncertjével zárult. Az augusztus végéig futó Kapuzörgető projektnek a mostani szomszédünnep volt az utolsó nagyszabású eseménye. A kezdeményezést ősszel más formában, de folytatni kívánják a szervezők, hiszen ennek nyomán számos élő közösség alakult a városrészben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában