Miskolci Egyetem

2021.07.27. 15:30

Új részleggel bővül a hallgatói központ

Közösségi Szolgálati Iroda néven nyílik új részlege a hallgatói központnak.

Dózsa Gergely

20201030 Miskolc A Miskolci Egyetem épületei és kollégiumi épületek. Fotó: Vajda János VJ Észak-Magyarország

Fotó: Vajda János

Az egyetemi önkéntes munka lehetőségét nyújtja a szeptemberben újonnan nyíló Közösségi Szolgálati Iroda a Miskolci Egyetemen. Az egyetem szeretné kitágítani a horizontját, és nemcsak a diákmunka lehetőségét nyújtani a tanulóknak, hanem a rászorulók segítését is lehetővé teszi ezzel. A Köszi néven rövidített kezdeményezés minden érdeklődő felé nyitva áll majd. Az Egyetemváros összes lakójának, a hallgatóknak és tanároknak is lehetőségük van rá, hogy csatlakozzanak az irodához. De a középiskolásokat sem felejtették ki, így az érettségihez szükséges közösségi szolgálat elvégzését is lehetővé teszik majd. Ezzel pedig azt is remélik, hogy a helyi fiatalok körében tovább tudják népszerűsíteni a Miskolci Egyetemet.

A segítség pedig mindig elkel, az iroda alapítói pedig a segítő önkéntes munka minden típusában részt szeretnének venni. A tervek között szerepel, hogy a hasonló segítő szervezetekkel is együttműködést alakítsanak ki. A program szeptember elsején indul, az előmunkálatok azonban már június eleje óta tartanak. Többek között hirdetnek munkalehetőséget az új részlegen, és az általános igényfelmérés is megindult a napokban. Mint mondják: nagyon bizakodók az iroda működése kapcsán, hiszen az eddig nagyjából 150 válaszoló véleménye azt mutatja, hogy van igény a tevékenységre, és vannak, akik szeretnének segíteni a rászorulókon.

(A borítóképen: Önkéntesség indul a Miskolci Egyetemen)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában