Holokauszt

2021.07.10. 18:30

Tizenkétezer elhurcolt zsidó közül csak négyszázan tértek vissza

A holokauszt előtt Sátoraljaújhely minden ötödik lakója zsidó volt.

Bódisz Attila

Fotó: Bódisz Attila

A ma Zemplén Európa Házként működő, egykori sátoraljaújhelyi gettó udvarán emlékeztek az elhurcolt mintegy 12 ezer zempléni zsidó emberre több intézmény és civil szervezet szervezésében csütörtökön. Juhász István főszervező, a Zempléni Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, valamint a Sátoraljaújhelyi Diákok Baráti Körének elnöke először a neves írónő, a Tiszakarádról elhurcolt, majd később Olaszországban letelepedett Bruck Edith sátoraljaújhelyi gettóról emlékező gondolatait olvasta fel.

Tisztelet a túlélőknek

Ezután Markovics Zsolt, a Miskolci Zsidó Hitközség főrabbija idézte fel, hogy a fa, amelynek árnyékában megemlékeznek a mártírokról, már akkor is állt, amikor az egykori zsidó népiskola udvarán az óraközi szünetekben még kisfiúk és kislányok szaladgáltak, és ott volt akkor is, amikor az embereket összegyűjtötték és vonatokra rakták. Megemlítette: a holokauszt előtt Sátoraljaújhely minden ötödik lakója zsidó volt. A megemlékezést követően a résztvevők emléksétát tettek a ma Szlovákiához tartozó Kisújhelyre, az úgynevezett kisállomásra, ahol egykor vagonokba rakták a történelmi Zemplén vármegye zsidóságának csaknem egészét. Itt dr. Zinner Tibor professzor, egyetemi tanár arról beszélt, hogy közel nyolc évtized távlatából emlékezni kell a túlélőkre, az ő leszármazottaikra, és emlékezni kell azokra is, akiket utódaik soha nem ismerhettek személyesen, de génjeiket magukban hordozzák. Viszont már csak iratokból, korabeli adatokból, elbeszélésekből ismerhetik meg őket.

Mint közölte, Királyhelmectől Tokajig 12 421 zsidó embert gyűjtöttek össze a sátoraljaújhelyi gettóba, akiket Auschwitzba vittek. Közülük 3538-an biztosan odavesztek, a többiek sorsa javarészt ismeretlen. Többen közülük a Szentföldre mentek, majd utána az USA-ba és Kanadába, valamint Olaszországba. Az 1949-es népszámlálás adatai szerint a háború után mindössze 390 zsidó ember élt Zemplénben. Megemlítette: a zempléni zsidóság jelentős szerepet töltött be a térség életében, főleg a kereskedelemben és a gazdaságban tevékenykedtek, valamint Sátoraljaújhelyen működött az ország egyetlen vidéki zsidó kórháza. Megjegyezte: a térség leépülése, amely Trianonnal kezdődött, a zempléni zsidóság elhurcolásával fejeződött be.

(A borítóképen: Az emlékséta kezdete)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában