Projekt

2021.07.29. 12:00

Programok az új színpadon Felsődobszán

Sok látogatót vonzott Felsődobszára a kétnapos rendezvény színes programja.

Horváth Imre

Fotó: Olvasónktól

A napokban adták át Felsődobszán az új szabadtéri színpadot, amely az Interreg V-A Szlovákia Magyarország Együttműködési Program Kisprojekt Alapja támogatásával, a 800+ című projekt keretében épülhetett meg a településen.

A falu legidősebbje

Az átadóünnepségen elsőként Tóth László polgármester mondta el gondolatait a projekt megvalósításáról, majd dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő köszöntő szavait a szalag ünnepélyes átvágása követte. Az ünnepélyes rész után pedig következhetett a szórakozás. A színpadon az első fellépő a falu legidősebb asszonya, Margit néni volt, aki szívhez szóló dalaival hatotta meg a jelen lévő közönséget.

„A kétnapos rendezvény zenei produkciói hatalmas tömegeket vonzottak Felsődobszára. Reményeink szerint a megépült színpad, közösség­építő ereje által, tehetséges fiatalok és szórakozni vágyó felnőttek örömére szolgál majd. A rendezvény első napjának a település történetét bemutató filmvetítése és az azt kiegészítő előadás, valamint a szombati napon a Péderi Vegyeskar énekei valódi értéket képviseltek, mely marasztaló erő lehet az itt élő polgárok számára” – mondta el a polgármester.

(A szalagátvágás után következhettek a fellépők)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában