Európai Unió

2021.07.28. 19:00

Kitiltanák az elavult dízelautókat

A cél a klímasemlegesség elérése 2050-re, ennek az egyik fontos eleme a közlekedés.

Balogh Csilla

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az Európai Uniónak az a szándéka, hogy 2050-ig klímasemlegessé váljon. Ennek eléréséhez 2030-ig legalább 55 százalékkal csökkentenék a károsanyag-kibocsátást. További tervek szerint pedig 2035-től a benzines és a dízeles autók értékesítését is betiltanák. Az Európai Bizottság nemrégiben közzétett, számos uniós országban még vitatott, úgynevezett „Fit for 55” uniós klímacsomagja részletes javaslatokat tartalmaz a kibocsátáscsökkentésekkel kapcsolatban. Az átalakítás részeként szigorítanák a gépjárművek emissziójával kapcsolatos követelményeket. Egy nyolc európai uniós ország, köztük Magyarország részvételével és tízezer ember bevonásával végzett felmérés szerint a nagyvárosokban élők többsége szeretné azt, hogy 2030 után emissziómentes új autókat helyezzenek forgalomba és tiltsák meg a benzines, illetve dízelmotoros modellek eladását.

Elavult autók kivonása

A megkérdezettek közül többen érzik úgy, hogy a levegő rossz minősége és a légúti megbetegedések között közvetlen kapcsolat van.

A Levegő Munkacsoport 2024-től javasolná a 15 évesnél idősebb, legalább az Euro 3-4 címkés dízelautók kivonását a városi közlekedés lehető legnagyobb részéről, 2026-tól a 10-11 évnél idősebb autókra is kiterjesztenék a tiltást.

„Azért tartjuk fontosnak a közlekedésből eredő levegőszennyezés minimalizálását, mert a dízelmotorok kipufogógáza a környezetünkre, ezáltal az egészségünkre is káros hatással van, sőt a dízelautók sokkal súlyosabban veszélyeztetik az egészséget, mint a benzinesek” – mondja ­Vargha Márton, a szervezet közlekedési felelőse. Hozzáteszi: bár a részecskeszennyezés döntően, mintegy 70 százalékban a fűtésből származik, de városi környezetben mind a részecskeszennyezés, mind a nitrogén-dioxid-szennyezettség jelentős részben a régi dízelekből ered, ám ma már a közvetlen befecskendezéses benzines (GDI) autók is a dízelautókhoz hasonlóan vagy talán még jobban veszélyeztetik a környezetünket, ezzel az egészségünket. A szakértő szerint bonyolítja a helyzetet az a nehezen megállítható folyamat, hogy Nyugat-Európából egyre több használt, régi és olcsó dízelautó áramlik a közép-kelet-európai országok piacaira, így hazánkba is, ami rendkívül vonzó a magyar vevők számára, emiatt az elmúlt években lassú, de folyamatos emelkedés tapasztalható a hazánkban eladott dízelautók számában. Ahhoz, hogy 2050-re a klímasemlegesség teljesüljön, más energiaforrásokat is igénybe kell venni az autók meghajtására, és komoly infrastrukturális fejlesztésekre is szükség van. Az autóknál maradva ez azt jelenti, hogy a jelenleginél sokkal több nyilvános elektromosautó-feltöltő állomásra lenne szükség Európa-szerte – hangsúlyozza Vargha Márton.

Fokozatos bevezetés

A Levegő Munkacsoport javaslata szerint a korlátozásokat fokozatosan célszerű már a jövő év közepétől bevezetni. „Számos nyugat-európai országban létrehoztak már úgynevezett alacsony kibocsátási övezeteket, ahol csak meghatározott környezetvédelmi követelményeket teljesítő járművekkel lehet közlekedni. Ezeket az övezeteket táblával jelölik, aminek a törvényi lehetősége Magyarországon is adott. Véleményünk szerint hazánkban komoly átalakításra szorul az egyéni autózás kérdése is, vagyis az egyéni autótulajdonlás helyett a tömegközlekedés és a kerékpár használata mellett be lehetne vezetni az olcsó autóbérlést, illetve támogatni más autójának a használatát, a telekocsi-szolgáltatást. Ezek jelenthetnének alternatívát a mobilitás megoldására és a fölösleges, egyszemélyes autózás visszaszorítására” – vélekedik a szakértő.

Fenntartható, közösségi

– Miskolc az egyik legszennyezettebb levegőjű város, amelynek egyik oka a közlekedésből származó légszennyezés – mutat rá F. Nagy Zsuzsa. A borsodi megyeszékhelyen működő Zöld Kapcsolat Egyesület elnöke szerint a sűrűn lakott területeken az autóközlekedés csökkenése is javulást hozhatna a levegő minőségének javulása érdekében.

Miskolcon egyértelműen kevesebb, de mindenképpen jobb minőségű, illetve jobb műszaki állapotú autóra lenne szükség. – Egyesületünk elsősorban a közösségi, kerékpáros és gyalogos közlekedést támogatja és népszerűsíti, melyek révén javulhat az életminőség, és használatukkal csökken az egészségünket károsító kibocsátott anyagok köre – fűzte hozzá F. Nagy Zsuzsanna.

Miskolc Város Fenntartható Közlekedési Tervében hosszú távon többek között a gyalogos és a kerékpáros közlekedés lehetőségének minőségi javítása, valamint a villamos- és az autóbuszos közlekedés fejlesztése is szerepel. Szerkesztőségünk információi szerint Miskolc a Zöld Busz Program keretében 10 darab lokálisan zéró emissziós autóbusz beszerzéséhez, illetve a hozzájuk kapcsolódó töltőinfrastruktúra kiépítéséhez igényelt állami támogatást idén májusban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában