Politika

2021.07.22. 11:30

Kémbotrány kémek nélkül Miskolcon

Tények nélkül próbálnak nevet szerezni a szivárványkoalíció politikusai a Fidesz szerint.

Hollósy András

Fotó: ÉM

Kémprogram, lehallgatás – ez a tárgya az elmúlt napok közbeszédének. Eközben egyre több szakértő szólalt meg, akik szerint előre megtervezett médiakampány lehet az állítólagos lehallgatási ügy. A miskolci szivárványkoalíció is szeretné, ha ezekkel a hírekkel szárnyaira venné a hírnév. Legutóbb Bazin Levente, a Velünk a Város képviselője és szivárványkoalíciós társa, Szilágyi Szabolcs, a Jobbik országgyűlési előválasztási jelöltje is igyekezett olyan sajtótájékoztatót tartani, mintha ők a tények birtokában lennének.

Bazin azzal támasztotta alá mondanivalóját, hogy senki sem reagált az elhangzottakra, míg Szilágyi Szabolcs a mostani ügyet igyekezett összemosni egy korábbi esettel, amikor a mostani városvezetés a közvetítésre használt kép- és hangrögzítő eszközök kapcsán kiáltott farkast. Simon Gábor, a miskolci MSZP frakcióvezetője ezt írta Facebook-bejegyzésében: „A kormány kémkedik a magyarok ellen, közben kémbotrány Miskolcon. Meddig tűrjük?” E mellett a bejegyzés mellett sincsenek tények, nevek vagy bizonyítékok.

A miskolci Fidesz– KDNP-frakció szerint ezek a megnyilvánulások minden alapot nélkülöznek. Hollósy András, a helyi Fidesz–KDNP szóvivője szerint álhírgyártás folyik. „A miskolci Fideszben nincsenek se kémek, se kémügyek, se hírszerzők – hangsúlyozta. – Arra viszont emlékszünk, hogy az ügyben szót kérő Bazin Levente az önkormányzati kampány idején még a saját rokonával folytatott beszélgetést is felvette titokban a saját telefonjára, majd később önérdekből közzétette, mindezt amúgy teljesen jogtalanul. Szégyellnivaló családi kémügyek tehát csakis Bazinéknál vannak, valóságos kémügy pedig csakis a baloldalon. Emlékeztetnénk ugyanis a szintén aggódó és álhíreket gyártó Szilágyi Szabolcsot és az őt magában foglaló teljes miskolci baloldalt egy valós esetre. Egész pontosan régi jobbikos elvtársuk, Kovács Béla esetére, aki évekig európai parlamenti képviselőjük is volt. Amennyiben igazi hírszerzési ügyben akarnak elmélyülni, akkor jobban járnak, ha Kovács Bélát (KGBéla) kérdezgetik, hiszen őt a napokban valóban szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla egy kémkedési ügyben, persze a baloldali párttársai néma hallgatásával kísérve.”

(A borítóképen: Hollósy András)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában