átadó

2021.07.09. 18:00

Fedett élményfürdő Bogácson

Beltéri medencékkel, csúszdával, élményelemekkel és szaunákkal gazdagodott a bogácsi strand.

Tóth Balázs

Fotó: Tóth Balázs

Pénteken átadták az új fedett élményfürdőt a Bogácsi Gyógy- és Strandfürdőben, amelyet aznap ingyenesen is kipróbálhattak a vendégek. Csendesné Farkas Edit polgármester fölelevenítette, tíz évvel ezelőtt kezdtek komolyan foglalkozni azzal, hogy bővítsék a strand szolgáltatásait, s a nyári szezonon kívül is lehetővé tegyék a gyógymedencén kívüli időtöltést. Első ütemben az új fürdőbejárat és öltöző épület készült el 330 millió forintból. 2019-ben félmilliárd forint állami támogatást kaptak a fedett élményfürdőhöz.

Az önkormányzat további 160 millió forinttal járult hozzá a költségekhez, a járványhelyzet miatt ehhez hitelt vett föl a település. A fürdő a fejlesztésnek köszönhetően 21. századi csomagot kínál a vendégeknek. Megköszönte a tervező, a kivitelező, a műszaki felügyelő és a fürdő dolgozóinak támogatását, türelmét. Hozzátette, kevés pozitívuma volt a járványnak, de ezek egyike, hogy nem volt vendégpanasz az építkezés miatt.

Tállai András, a térség országgyűlési képviselője méltatta a bogácsi önkormányzatot, hogy áldoz a fürdőjére. Az első fejlesztés költségét a fürdő a saját bevételéből gazdálkodta ki, a másodikhoz pedig hitelt vettek föl, s a kormány is támogatta a projektet. Mint mondta, fontos a turizmus, amely a vendéglátással együtt megszenvedte az elmúlt bő egy évet, idő kell, mire visszatérnek a vendégek. Bogács jól válaszolt a válságra, fejlesztett, több szolgáltatással várja az embereket.

Jacsó Zoltán fürdővezető elmondta, régi terv vált valóra, sok elképzelés született a bővítésről, végül fedett gyógymedence helyett családi fedett élményfürdőt építettek, wellness részleggel. A Bogácsi Thermálfürdő Kft. feladata az lesz, hogy eredményesen működtesse a komplexumot, a csapatnak köszönhetően 2020-ban is nyereséggel zártak, ez reményt ad a folytatásra. Az új létesítményben kihasználják a geotermikus energiát, ezzel fűtik az épületet, a medencék vizét és állítják elő a használati meleg vizet.

Az ünnepségen Lipcsák János plébános áldotta meg az épületet és a fürdő dolgozói, valamint táborozó gyerekek mutatták be a Jerusalema táncot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában