Covid–19

2021.07.27. 18:00

„A harmadik oltás semmiképpen nem árthat”

A víruskutató szerint lesz negyedik hullám, de annak erőssége attól függ, hogy hányan oltatják még be magukat.

Hegyi Erika

20210526 Cserépfalu fotó: Vajda János VJ Észak-Magyarország A Magyar Honvédség oltóbusza segít a járvány elleni védekezésben Cserépfalun.

Fotó: Vajda János

Augusztus 1-jétől bárki kérheti a koronavírus elleni védőoltás harmadik dózisát. Rusvai Miklós víruskutató, egyetemi tanár hetek óta a harmadik oltás mellett kampányol. Az Északnak kifejtette: több szakemberrel is szorgalmazzák az emlékeztető vakcinát, elsősorban azoknak, akiknek nem alakult ki antitest-immunválaszuk a második oltást követően sem. Ebből a szempontból elsősorban a kínai Sinopharm-vakcina problémás, főleg az idős emberek körében, de más vakcinák esetében is előfordul, hogy nem alakult ki antitest-immunválasz.

– Ilyenkor célszerű a harmadik oltással az immunrendszert egy kicsit erőteljesebb működésre serkenteni. Azoknak is érdemes beadatni a harmadik dózist, akik tavaly decemberben vagy az idei év első három hónapjában kapták meg a másodikat, mivel az ő immunitásuk már lecsengőben van, így egy immunmemória-frissítés nekik is jól jönne. Főleg azért, mert többnyire idős emberek részesültek vakcinában az év elején. Az idős egészségügyi dolgozóknak szintén fontos lenne a harmadik dózis, hiszen tudjuk, hogy sok háziorvos és házi gyermekorvos még idős korában is a frontvonalban dolgozik. Jó lenne, ha még az őszi, légzőszervi betegségek szezonja előtt kapna egy lökést az immunrendszerük – fogalmazott Rusvai Miklós.

Többféle immunitás

Felvetettük, sok szakember azt hangsúlyozza, hogy a védettséget nemcsak az antitest-immunitás határozza meg. A víruskutató rámutatott, ez valóban így van, hiszen az immunitásnak három szintje ismert, a nyálkahártya-immunitás, a sejtes immunitás és az antitestes immunitás. A nyálkahártya-immunitás azonban csak a fertőzöttek privilégiuma, tehát csak azokban alakul ki, akik átestek a fertőzésen. Még akkor is, ha az nem nyilvánult meg súlyos tünetekben. A sejtes immunitás és az antitestes immunitás kialakulhat vakcinázás következtében is, de előbbi az inaktivált vakcinák (Sinopharm) beadását követően nem jellemző. Az összes többi vakcina esetében kialakulhat sejtes immunitás, akkor is, ha nem mérhető az antitestszint. A Sinopharmnál azonban mindenképpen kell antitestszintnek lennie. Ha nincs, akkor gyakorlatilag az illető nem tekinthető védettnek, hangsúlyozta a szakember.

Egyénfüggő

Jelezte, azokat, akiknek a második kínai oltás után nincs antitest-immunitásuk, akár már a második dózis után egy hónappal lehet immunizálni, nem kell megvárni az ajánlott négy hónapot. A többieknél azonban egyénfüggő, hogy meddig tart a védettségük, hiszen a különböző emberek szervezetének különböző a reakcióképessége. Ezért van, hogy eltérő szintű immunitásokról beszélünk. A négy hónap azonban jó minimum­időszaknak tűnik. A harmadik oltás felvétele semmi­képpen nem árthat, akkor sem, ha valakinek még van immunitása a koronavírus ellen.

– Az a lényeg, hogy az őszi járványhullám előtt, tehát valamikor szeptemberben, minél többen megkapják a harmadik, emlékeztető oltást, mert a légzőszervi betegségek szezonjában várható, hogy a koronavírus-esetszám is növekedni fog – jelezte a szakember.

Delta-variáns

Világszerte a koronavírus delta-variánsa okoz riadalmat. Ezzel kapcsolatban Rusvai Miklós elmondta, Magyarországon jelenleg 23 esetben azonosították a delta-variánst, az elsőt körülbelül két és fél hónapja. Eddig tehát szerencsére nem terjedt túl gyorsan. Ez a tendencia azonban bármikor az ellenkezőjére fordulhat. Kiemelten kell figyelni a szennyvízadatokat, hiszen ezek az értékek 7-10 nappal előre jelzik, várható-e esetszám-növekedés. Az elmúlt hét elején még kedvezőek voltak a mutatók, ha azonban a koronavírus örökítőanyaga hirtelen megnő az országban vagy egy-egy országrészben, településen, azonnal reagálni kell.

Rusvai Miklós szerint biztos, hogy hazánkban is lesz negyedik hullám, de hogy az milyen erős lesz, és milyen formában jelentkezik, attól függ, hogy addig még hányan oltatják be magukat, valamint hogy az emlékeztető oltást mennyien adatják be maguknak.

(A borítóképen: Erősebb védelmet ad a harmadik oltás)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában