ramaty állapotok

2021.06.16. 07:00

Tervezik a galvácsi bekötőút felújítását

Az Északhoz fordultak a galvácsiak, a település bekötőútja miatt.

Horváth Imre

Forrás: ÉM

Többéves probléma már, hogy a Galvácsot Szendrővel összekötő útszakasz burkolata rossz állapotban van, ami megnehezíti az arra közlekedők életét. Galvács község lakói most levélben fordultak az Északhoz, amelyben ismét az út állapotára hívták fel a figyelmet.

Évtizedes lemaradásban

„Már több alkalommal is olvashatták és láthatták a Galvács–Szendrő közötti útszakasz problémáját. Sajnos változás azóta sem történt, több hónapja nem volt kátyúzva, az út állapota folyamatosan romlik, egyre nagyobb károkat okozva az itt közlekedők autóiban. A településen egyre nagyobb az érdeklődés a fiatalok körében az eladó ingatlanok után, de az ide vezető út állapota elbizonytalanítja őket a letelepedés gondolatától. A település folyamatosan fejlődne, de a rossz minőségű út megnehezíti ezt. Az itt élő idősebb lakók elmondásai alapján több évtizede nem történt nagyobb felújítás az említett négy kilométeres útszakaszon. Sajnos a községben élőknek nincs lehetőségük más útszakaszon közlekedni, ezért számukra lenne a legfontosabb az út felújítása” – írták.

A megkeresés kapcsán a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-hez fordultunk, afelől érdeklődve, hogy mikor várható javítás ezen a rossz állapotú útszakaszon. A közútkezelő arról tájékoztatott, hogy a kátyúzási munkákon túlmutató, teljes körű felújítási munkák külön hazai vagy európai uniós forrásokból valósulhatnak meg.

Elrendelés alapján

A felújítási munkákra vonatkozóan javaslatokat tehetnek, a beruházásokat pedig külön erre a célra indított programokon keresztül, elrendelés alapján és az ahhoz szükséges források biztosítását követően indíthatják el.

„A 2615-ös jelű Szendrő–Abod–Edelény 1,4 kilométeres szakasza, mely Szendrő és Galvács közigazgatási határától Galvács település jelzőtábláig tart, szerepel a javaslati listánkon. A felújítási tervek készítése folyamatban van, ezt követően, a szükséges forrás rendelkezésre állásának függvényében indulhat el a munka. Galvács belterületi, közel 1 kilométeres szakasza 2014-ben esett át felújításon, míg a Galvács utáni 1,9 kilométeres szakasz szerepel az európai uniós finanszírozású Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban, mely projekt jelenleg a tervezést előkészítő fázisban van” – tették hozzá.

(A borítóképen: Ízelítő az út állapotáról)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában