Iszomm

2021.06.24. 14:30

Országjárásba kezdtek, bemutatták baloldali képviselőjelöltjeiket Ózdon

Bemutatta az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom borsodi képviselőjelöltjeit Székely Sándor országgyűlési képviselő.

Tóth Péter, Székely Sándor, Pap Ferenc

Fotó: Vajda János

„A mi jelöltjeink az országban tisztességesen dolgozó munkásemberek, ápolók, buszsofőrök, népművelők, rendvédelmisek” – hangsúlyozta Székely Sándor, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (Iszomm) tagja, független országgyűlési képviselő.

Kiemelte: a magyar emberek fizetését meg kell emelni. Véget kell vetni annak, hogy a multicégek ezermilliárdokat visznek ki az országból, és véget kell vetni a kormányzati lopásoknak is.

Nettó 250 ezer

– Elkezdődött országjárásunk, ahol a nettó 250 ezer forintos minimálbérért küzdünk, ezért gyűjtünk aláírásokat – mondta Székely Sándor, a baloldali mozgalom párt­igazgatója ózdi sajtótájékoztatóján. Elmondta, hogy míg Szanyi Tibor, az Iszomm miniszterelnök-jelöltje a nagyvárosokba látogat, addig ő a kistelepüléseket keresi fel. – Szeretnénk egyfajta gesztust tenni azoknak az embereknek, akiket az elmúlt 30 évben elfelejtett ez az ország – emelte ki Székely Sándor.

„Igen, szocializmus”

Programjukról szólva – amely az „Igen, szocializmus” címet kapta – elmondta, hogy főbb célkitűzéseik között szerepel, hogy Magyarországon a minimálbér nettó 250 ezer forint legyen, a családi pótlék 50 ezer forintra nőjön, míg a nyugdíj 50 ezer forinttal emelkedjen.

– A mi jelöltjeink teljesen átlagos emberek, akik az elmúlt 20-30 évben nagyon sokat küzdöttek, és akiknek elegük van abból, hogy mindig azt mondják nekik, hogy „majd jobb lesz, már csak egy kicsit kell kibírni”. Azt gondoljuk, hogy ez az ország már elég sokat kibírt, dolgozunk tisztességgel, miközben azt látjuk, hogy a multicégek ezermilliárdokat visznek ki az országból. Ennek véget kell vetni, ahogy a kormányzati lopásoknak is. A magyar emberek fizetését meg kell emelni! – húzta alá az országgyűlési képviselő.

Két borsodi jelölt

Székely Sándor az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom két borsodi képviselőjelöltjét is bemutatta. A mozgalom Pap Ferencet indítja Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3-as választókörzetében, többek között Ózdon. Pap Ferenc autóbusz-vezető, a város szülötte, és az elmúlt évtizedben aktívan politizált, főként helyi ügyeket képviselve. A 2019-es önkormányzati választáson független polgármesterjelöltként indult. „Valójában az emberek most nincsenek alkupozícióban, főként azok, akik munkából és fizetésből élnek. A tisztességes, emberhez méltó élethez 250 ezer forintos bér a minimum” – emelte ki Pap Ferenc.

Tóth Péter népművelőt a 7-es választókerületben indítja az Iszomm. Ehhez a körzethez tartozik többek között Mezőkövesd is. A 48 éves Tóth Péter Cserépfalu tiszteletbeli polgára, a Bükkalja nagy szerelmese. Büszke arra, hogy pártja őt indítja képviselőjelöltként ebben a választókörzetben. „Legyen hol lakni, étkezzünk változatosan, tudjunk tanulni, és ne kelljen fizetni az egészségügyi szolgáltatásokért. Ez jár a magyar vidéknek, és az Igen Szolidaritás biztosítani is fogja” – hangsúlyozta Tóth Péter.

(A borítóképen: Tóth Péter, Székely Sándor és Pap Ferenc)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában