utcabútorgyártó üzem

2021.06.24. 19:00

Közösségi összefogás eredménye az üzem Rudolftelepen

Munkalehetőséget adnak és jelentős bevételt ígérnek majd a rudolftelepi üzemben legyártott és értékesített termékek.

Fotó: Ádám János

Elkészült és ünnepélyes keretek között átadták szerda délután a Start Egyéb mintaprogramban megvalósuló utcabútorgyártó üzemet Rudolftelepen.

Az üzemet egy önkormányzati tulajdonú, külső-belső felújításra szoruló épületben alakították ki, ahol kezdetben hat munkavállaló foglalkoztatását tudják biztosítani.

Pozitív jövőkép

Zilahy Zoltán, a település polgármestere köszöntőbeszédében elmondta, hogy el sem lehet képzelni, mekkora lehetőség ez egy 700 lakost számláló településnek és mekkora segítség a közfoglalkoztatási programban részt vevők számára. – Szeretnénk alkalmat kapni arra, hogy megmutathassuk, van létjogosultsága üzemünknek és további terveinknek. Az előzetes piackutatásokból kiderült, pozitív jövőképben bízhatunk a termékeink iránti kereslettel kapcsolatosan a jelenlegi fa- és fémtermékek áremelkedésének tükrében is. Potenciális vevőkörnek tartom a környező önkormányzatokat, ahonnan már rengeteg visszajelzés érkezett, továbbá bizakodással tölt el két multinacionális cég érdeklődése is – mondta a polgármester.

Érzik a felelősséget

Demeter Zoltán, a térség országgyűlési képviselője hozzátette, nagy öröm számára, hogy az utóbbi időben több körzetébe tartozó településen adhatott át megvalósult beruházást, ami azt jelenti, hogy a települések is dolgoznak, építik a jövőt.

– Célunk volt a segélyalapú társadalmat munkaalapúvá változtatni, hiszen egy ország megmaradása akkor biztosított, ha az ott élők dolgoznak és érzik annak felelősségét, hogy munkából kell megélni és eltartani a családok tagjait. A polgármesterek teljes tudatában vannak annak, hogy ebben az értékteremtő programban nagyon sok sikert fel tudnak mutatni akkor, ha gondolkodnak, ha tenni is akarnak, csakúgy mint Rudolftelep – hangsúlyozta.

– Jelenleg is tart az ország, a megye gazdasági újraindításának a folyamata – hangsúlyozta beszédében Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke. – Ezért is jelentős, hogy az alig 700 lelket számláló községben új munkahelyek létesülnek, amely mögött nagy közösségi összefogás tapasztalható. A 20 percre lévő Sajógalgócon gyártják majd ugyanis méretre a szükséges faanyagot, hogy a rudolftelepi üzemben elvégezzék az utcabútorokkal kapcsolatos összes többi munkálatot – fejtette ki a közgyűlés elnöke.

Dinamikus növekedés

– Kezdetben hat foglalkoztatottról van szó, akik a közmunkaprogramban folytatják munkájukat, de az üzem fejlődésével dinamikus növekedésre van kilátás ebben a tekintetben is – mondta Bánné dr. Gál Boglárka.

– Rudolftelep mindig is magas minőségű közfoglalkoztatási programokat működtetett. Külön örülök annak, hogy a települések együttműködését látom ebben a projektben – emelte ki beszédében Réthy Pál helyettes államtitkár.

(A borítóképen: Demeter Zoltán országgyűlési képviselő, Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke, dr. Réthy Pál helyettes államtitkár és Zilahy Zoltán polgármester)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában