gondolatkísérlet

2021.06.17. 14:00

Kizöldült a húszemeletes

Már 30 ezren látták a képeket a közösségi portálon, megoszlanak a vélemények. Pedig ez csak egy kísérlet.

Hajdu Mariann

Forrás: MGL Creative Kft.

Ugye, különleges a látványterv a húszemeletesről? Milyen lenne, ha így nézne ki Miskolc emblematikus épülete? Van még hasonló látványterv: egy (kissé futurisztikus), a Vasgyár most elhanyagolt területéről, vagy egy másik egy panorámasétányról, ami az Avasra visz fel. A többek között digitális termékfejlesztéssel, vizuális kommunikációval foglalkozó MGL Creative Kft. osztotta meg a képeket a Facebookon, rövid idő alatt 30 ezren látták őket és kommentelték.

Ez csak egy játék

– Vannak, akik teljesen komolyan vették, pedig ez csak egy játék, egyfajta jövő vizualizáció és gondolat kísérlet – magyarázza Jeney Ákos ügyvezető igazgató. Belső kísérleti projektként készültek a tervek úgy 3-4 éve, meséli. Volt egy megbízásuk, amikor hasonlót kellett előállítaniuk, ők pedig saját maguk számára előtanulmányként ezeket a terveket alkották: a cél az volt, hogy valamilyen érdekes perspektívából, vagy hétköznapi módon mutassák be a miskolci épületeket, városrészeket.

– Aztán el is felejtkeztünk róluk, igaz, nem teljesen, nekem gyakran eszembe jutottak – mondja Jeney Ákos, akit a Maradj Miskolcon Alapítvány kuratóriumi tagjaként, az Észak-Magyarországi Informatikai Klaszter elnökségi tagjaként is foglalkoztatja Miskolc jövőjének a kérdése, illetve az, hogy hogyan lehetne a következő generációt Miskolcon tartani.

– Ezért is gondoltam rá, hogy miért ne lehetne publikálni a képeket, kíváncsi voltam a reakciókra – árulja el a cég ügyvezetője. A képsorok inkább szimbólumként értelmezendők, ez nem a valóság, ezek koncepciók, nem is tervezi őket senki megépíteni.

Fotó: MGL Creative Kft.
Fotó: MGL Creative Kft.

Jeney Ákos úgy fogalmaz, absztrakt gondolkodásra szerették volna a képekkel sarkallni a miskolciakat, hogy merjenek beleképzelni más-más tartalmakat meglévő elemekbe. Inspirációnak szánták őket.

Merjünk álmodni

És hogy milyen sikerrel? A szakember szerint érdekes, hogy sokan valósnak nézték a terveket. Van, aki megkérdezte, minek ez, amikor még a fű sincs levágva. Volt, akinek tetszettek a képek és volt, aki szerint jók lennének, „de úgysem lesz belőlük semmi”.

Fotó: MGL Creative Kft.

– Számomra ez a legérdekesebb reakció, mert a jelenlegi városi hangulatot tükrözi, miszerint alacsony a város önbizalma – jegyzi meg.

Nem anyagi kérdés

– A látványtervek nem tűnnek annyira megvalósíthatatlannak, vannak zöld városok a világon, ahol épp ilyen építészeti megoldásokat alkalmaznak – jegyezzük meg.

Fotó: MGL Creative Kft.
Fotó: MGL Creative Kft.
Fotó: MGL Creative Kft.

– Ez így van. És nem kizárólag anyagi kérdés ez – válaszolja a szakember. „Úgysem lehet, úgyse lesz”, ezek szerinte önbeteljesítő mantrák, és úgy látja, minden ilyen, most kezdeményezett párbeszéd célja, hogy ezt a gondolkodást oldja.

– A jövő generációja szempontjából nagyon fontos cél lenne, hogy ne legyen belénk kódolva: Miskolcon úgysem lehet. Álmodjunk, és ha cselekedni kell, talán magasabb szinten találkozik az álom és a megvalósíthatóság annál, mint ha semmit nem tudnánk elképzelni.

(A borítóképen: Ne higgye el, ez csak a jövő vizualizációja)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában