rövidhír

2021.06.11. 11:42

Holnaptól teljes üzemben nyitva Miskolc új élményfürdője

Ünnepélyes keretek között adták át a nagyközönség számára a 13 milliárd forintos állami beruházásként megépült, európai színvonalú miskolctapolcai Ellipsum Élmény- és Strandfürdőt.

Fotó: Vajda János

A megnyitóünnepségen jelen volt dr. Varga Judit igazságügy-miniszter, dr. Kiss János, a miskolctapolcai fürdő és környezete fejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos és Veres Pál, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere.

Varga Judit beszédében hangsúlyozta, hogy Magyarország fürdőnagyhatalom, a miskolci Ellipsum pedig ennek egyik szép példája. Felidézte, hogy Kriza Ákos polgármestersége idején született meg a kormány és Miskolc között az a megállapodás, amely hatalmas lendületet adott a város fejlődéséhez. A megállapodás révén épülhetett meg az élményfürdő és indult be több más beruházás.

A miniszterasszony sok sikert, jó munkát kívánt Veres Pál jelenlegi polgármesternek a megkezdett munka folytatásához.

A fürdő holnaptól áll nyitva a nagyközönség számára.

Bővebb cikkünk hamarosan olvasható!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában