automatikusan meghosszabbodott

2021.06.27. 17:30

Érvényes műszaki nélkül is legálisan

Sokan hónapok óta lejárt műszaki vizsgájú autókkal közlekednek az utakon.

Horváth Imre

20210602 Sopron Kovács Miklós rendőr alezredes, a Soproni rendőrkapitányság közlekedés rendészeti osztály vezetője adott interjút és mutatta be nekünk hogy kell használni a vadriasztót. Igazoltatás során ajándékba adnak a sofőrnek egy vadriasztót. Képen: Horváth Péter és Nagy Csaba kérte el az iratokat, majd szondáztattak. Fotó: Máthé Daniella MD Kisalföld

Forrás: Illusztráció/MW

Fotó: Máthé Daniella

A veszélyhelyzet ismételt meghosszabbításával újból időt nyertek azok, akik nem újították meg autóik lejárt műszaki vizsgáját. Így az év végére előfordulhat olyan eset is, hogy bizonyos autók már 20 hónapja lejárt engedéllyel közlekednek majd az utakon.

A veszélyhelyzet ideje alatt a hivatalos okmányok érvényessége – ideértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi időt is – automatikusan meghosszabbodik, mégpedig az aktuálisan elrendelt veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig. Ez az időszak most novemberig tart, miután májusban az Országgyűlés őszi ülésszakának első napját követő 15. napig meghosszabbították a járvány elleni védekezésről szóló törvény hatályát.

A gépjárművel közlekedők számára fontos információ, hogy a lejárt műszaki vizsgával csak Magyarország területén használhatók a járművek. Tehát egy külföldi autós nyaralást tervezve meg kell újítani a műszakit, hívta fel a figyelmet az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság.

A forgalmi engedélyek érvényességének hosszabbítása nem vonatkozott azokra a járművekre, amelyeknek az okmánya a két veszélyhelyzet, vagyis 2020. július 3. és november 4. között járt le. Az sem mellékes, hogy a kormanyhivatal.hu már tavaly felhívta a figyelmet: ugyan a veszélyhelyzet alatt meghosszabbodik a forgalmi engedélyek érvényessége, de a jogszabályok szerint továbbra is csak olyan járművel szabad a közúti közlekedésben részt venni, amelynek műszaki, biztonsági és környezetvédelmi jellemzői megfelelnek az előírásoknak. Éppen ezért rossz állapotú gépkocsikkal útnak indulni továbbra sem szabad, még akkor sem, ha a jogszabályok erre lehetőséget biztosítanának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában