nyári szünet

2021.06.16. 11:30

Áció, káció, itt a vakáció!

Rendhagyó évet zártak kedden a diákok és pedagógusok. A középiskolások például alig jártak iskolába.

Hegyi Erika

Fotó: Kozma István

Kedden a felkiáltójel is felkerült az iskolai táblákra a ­VAKÁCIÓ szó után, hiszen véget ért a 2020/21-es tanév. Nem mindennapi hónapokon vannak túl a diákok és a pedagógusok, hiszen a koronavírus-járvány miatt hetek-hónapok teltek el digitális oktatásban. Ráadásul nem volt egységes a zárás, a különböző korosztályok különböző időpontokban tértek vissza az iskolákba. Vannak olyan intézmények, ahol már az elmúlt héten befejezték az oktatást, ezen a héten pedig kirándulásokat szerveztek.

Vajon milyennek látták az idei tanévet a pedagógusok és a diákok? Kiderült, senkinek sem volt könnyű.

Bezártság

Madarász Péter, a Miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatója úgy fogalmazott, izgalmas tanév végére értünk. Hirtelen kellett döntéseket hozniuk a vezetőknek, de a tanároknak is. A digitális átállás technikai szempontból nem okozott gondot, azonban a bezártság és az elszigeteltség igen. Ez meglátszik a diákokon.

– Szeretnénk számukra a nyáron élményekben gazdag programokat szervezni, ellensúlyozni a társak nélkül töltött heteket. A kisgimnazisták számára két turnusban is szervezünk tábort Balatonmáriafürdőn. Ezek örvendenek a legnagyobb népszerűségnek. Gondolkodunk a gólyatáboron is, de a szabályok szerint augusztus 23-a után már nem lehet iskolai táborokat szervezni. Ezt a szabályt járványügyi szempontból hozták meg, nehogy az iskolakezdésre megugorjon a fertőzöttek száma – jelezte az igazgató.

Sikerek

Megjegyezte: a pedagógusok számára talán az az időszak volt a legnehezebb, amikor a középiskolások otthon tanultak, a felső tagozatosok pedig az iskolában. Ugyanis ők mind a két korosztályt oktatják, de ugyanazoknak a tanároknak kellett helytállniuk kétféle módon.

Hozzátette: a nehézségek ellenére azért sok-sok siker örvendeztette meg a gimnázium pedagógusait. A Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV) művészettörténetből első helyezést szerzett Kiss Kata Boglárka, de kiváló eredmények születtek a fizika, az angol és a spanyol OKTV-n is. A kisgimnazisták pedig matematikából, kémiából, informatikából remekeltek. Iván Máté Domonkos például minden matekversenyt megnyert, amelyiken csak elindult, sorolta örömmel Madarász Péter.

Leredukálta

Thomka Balázs a Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégiumban érettségizett májusban. Nagy bánatára a középiskolás évek legizgalmasabb tanévét redukálta le a járvány.

– Végzősként annak örültem, hogy legalább a szalag­avató ünnepséget megtartották, de aztán se szerenád, se ballagás. Az egész év stresszes és bizonytalan volt. Alig-alig találkoztam a barátokkal, osztálytársakkal, nagyon sajnálom, hogy ez kimaradt a tanévből. Szükség volt a találékonyságomra, hogy mit hogyan tanuljak az érettségire, viszont a digitális oktatás alatt több időt szánhattam a vizsgákra. Az érettségim végül jól sikerült, így minden esélyem megvan, hogy felvegyenek a Debreceni Egyetemre – újságolta örömmel Balázs.

Megtudtuk tőle, hogy most egy kicsit pihen és szórakozik, majd Siófokra utazik, ahol egy strandon dolgozik majd.


Ilyen volt ez a tanév

Szeptember 1-jén hagyományos módon kezdődött a 2020/21-es tanév.

November 11-én a fertőzöttek és a Covid miatt elhunytak számának emelkedése miatt a 9–12. évfolyamos diákok, valamint az egyetemek digitális oktatásra tértek át.

Március 8-ától az általános iskolák és óvodák is digitális tanrendben folytatták a munkát.

Április 19-én az óvodások és az alsó tagozatos általános iskolás diákok visszatérhettek a nevelési-oktatási intézményekbe.

Május 10-én a felső tagozatosok és a középiskolások is visszatértek a jelenléti oktatásba, kivéve az érettségiző diákokat. Ők azonban kis csoportos konzultációkon vehettek részt az érettségit megelőző két hónapban az iskolában.

Az egyetemek végig távoktatásban voltak, a második szemeszter vizsgáit eltérő módon szervezték.

(A borítóképen: A diósgyőri református iskola 4. b osztálya számára vidáman ért véget a tanév)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában