“A mi roma fiunk lett az étterem vezetője”

Van egy megyénkbeli tantestület, amely nem akart belenyugodni abba, hogy az intézmény hátrányos helyzetű diákjai lemradnak a tanulásban, év végén megbuknak, végül kimaradnak az iskolából. A Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola igazgatója, Kovácsné dr. Nagy Emese addig kutatott, amíg rá nem talált a KIP-re, azaz a Komplex Instrukciós programra, mely alkalmas különböző családi háttérrel és különböző tudással rendelkező gyerekek együtt oktatására, nevelésére. Ma már országszerte 180 iskola alkalmazza a módszert. A téma most különösen aktuális, hiszen vasárnap pedagógusnap lesz. Kovácsné dr. Nagy Emesével beszélgettünk.

Húsz éve annak, hogy a hejőkeresztúri iskolában egy új oktatási-nevelési módszert vezettek, be a Komplex Instrukciós Programot. Gondolták akkor, hogy pár év múlva már egymást váltják majd önöknél a tantestületek, hogy meglessék a titkot?

Nagyon sokszor kérdezik tőlem, hogy mik voltak a távlati terveink. Meg kell hogy mondjam, a Komplex Instrukciós Programmal nem voltak nagyra törő elképzeléseink. A tervünk az volt csupán, hogy magunknak, itt Hejőkeresztúrban megoldjuk a problémánkat. Távlati persze ez is, de csak egy iskolát érintett. És hogy milyen problémákra kerestünk megoldást? Az alulmotiváltáságra, a korai iskolaelhagyásra, a túkorosságra. Akkor egyáltalán nem gondoltunk arra, hogy országos lefedettségű program lesz a módszerünkből, erre egyáltalán nem számítottunk. Igen ám, de abban az időben kezdett kérdés lenni az integráció. Mi lesz az iskolákban a hátrányos helyzetű roma gyerekekkel? Az iskolák nyitottak lettek a kérdésre, és egy uniós pályázatnak köszönhetően elkezdték egymást látogatni. Ennek az volt a célja, hogy az iskolák úgynevezett jó gyakorlatokat mutassanak meg egymásnak, és tanuljunk ezekből. Ebben az időben egyértelművé vált, hogy a hejőkeresztúri program rendkívül jól kidolgozott. A magyar viszonyokra alkalmaztuk a Stanford Egyetem által kidolgozott nevelési-oktatási módszert. A nevét ugyan nem változtattuk meg, de teljes mértékben magyar innováció lett. A programunk átgondolt, kidolgozott, teljes program volt, megoldotta a kötelező tanítási órák problémáját. Abban az időben nagyon sok iskola tantestülete jött el Hejőkeresztúrba, és kérték, mutassuk be nekik miként dolgozunk.

Nem lehetett könnyű bevezetni valami teljesen újat. Mennyire voltak nehezek a kezdetek?

Emlékszem, akkor még lépésről lépésre haladtunk előre. Elolvastam a szakirodalmat, elmondtam a kollégáimnak, hogy mit olvastam, majd közösen kipróbáltuk a gyakorlatban. Körülbelül három évünkbe tellett, amíg teljesen kidolgoztuk a programot, és azt mondtuk, hogy ez a magyar Komplex Instrukciós Program. Körülbelül 8 év után kezdtük el a tudás átadását. Nem is ez a jó szó. Inkább azt mondanám, hogy megkínáltuk az érdeklődőket azzal, amit mi Hejőkeresztúrban csinálunk. Ennek három módja volt. Az egyik, hogy elmentünk egy iskolába, és elmondtuk, hogy mi hogyan oktatunk A másik, amikor konferenciákon mutattuk be a programunkat, a harmadik pedig, amikor hozzánk jöttek el a pedagógusok. Ez utóbbi odáig fejlődött, hogy már heti rendszerességgel fogadtunk egy-két csoportot. Volt, amikor egyszerre 100-an érkeztek hozzánk. Ilyenkor kétszer négy helyszínen folytak egyszerre az órák. Aztán szépen elkezdtük építeni a hálózatunkat. A hálózatunkban jelenleg már 100 iskola van, plusz a Miskolci Egyetem 80 intézménye, amelyek megyénkben szintén megtanulták a KIP-et. Így most már 180 olyan iskola működik az országban, amelyik ismeri a programot és alkalmazza is, jól vagy kevésbé jól. Tudok példát mondani arra, ahol kiválóan használják. A sajókeresztúri iskola ilyen. Ott igazából nincsenek hátrányos helyzetű gyerekek, ők tehetséggondozás céljából alkalmazzák. A hálózatnak 16 középiskola is a tagja. Van közöttük református intézmény, de a Budapesti Komplex Szakképzési Centrumnak 11 iskolája is a hálózat része. Tehát szépen terjed a program. Legutóbb például az Avasi Gimnázium négy kollégája érdeklődött iránta.

Jelenleg az egri Eszterházy Károly Egyetem dékánja, egyetemi docense is. Ott mi a feladata?

Az egri egyetemre tulajdonképpen azért mentem át, mert ott egy országos pilot (kísérleti) program keretében dolgozták ki a komplex alapprogramot. Ennek pedig szerves része a Komplex Instrukciós Program, melynek én voltam a szakmai vezetője, a módszertani terjesztés szakmai tudója. Az egri egyetem által irányított komplex alapprogramba az ország ezer iskolája lépett be. Eger mellett a konzorcium tagja volt Nyíregyháza, Szeged és természetesen Miskolc. A Miskolci Egyetem irányításával került be a már említett 80 iskola a hálózatba. Az évek során a hejőkeresztúri kollégáim abban is profivá váltak, hogy hogyan kell a pedagógusoknak megtanítani a KIP-et. A program bevezetése óta körülbelül 200 publikációt és több mint 10 könyvet írtam.

A program abban is segít, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek tanulmányi eredményét javítja. Ez látszik ez az országos kompetencia-felmérések eredményén?

Jól fogalmazott, mert a KIP nem a hátrányos helyzetű gyermekek programja, hanem inkább azt mondanám, hogy nekik is jó. Ezt azért tartom fontosnak elmondani, mert már az ötödik iskola hívott fel azzal, hogy szeretnék átvenni a KIP-et, de náluk nincsenek hátrányos helyzetű diákok. A program minden tanulóközösségben nagyszerűen működik. A kompetencia-felmérésünk eredménye egyébként látványosan javult a program bevezetése után. Előtte az országos átlag 60-70 százalékát értük el, most pedig az országos átlagnál tartunk, úgy, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű diákjaink száma körülbelül 63 százalék. A mostani felmérésünk valószínűleg nem sikerült jól, hiszen közbejött a járvány, és nagyon sok gyerekünknek nincs otthon internet, tehát nem tudtak bekapcsolódni a digitális tanulásba. Ők papíron kapták meg a feladatokat minden héten. A mostani eredmény azt fogja tükrözni, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeket nem lehet online oktatni, mert az nem hatékony.

Említette, hogy középiskolák is alkalmazzák a KIP-et. Náluk is van eredmény?

Igen, egyértelműen. A Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Intézményeiben is látványos a javulás. Volt olyan osztály, ahol korábban 15 tanulóból 7 szerezte meg a szakmát, most pedig a 15-ből 14-en. Ezenkívül a sikeresen érettségizők száma is növekedett.

Ha ilyen jól működik a KIP, miért nem tanítanak minden iskolában ezzel a módszerrel?

Tapasztalataim szerint azért, mert a pedagógusok számára általában nehéz ez a program. Mert igazából nem a kooperatív munka a lényeg benne, hanem a státuszkezelés, azaz a gyerekek közötti különbséget akarjuk lelkileg is kezelni úgy, hogy közben történelmet vagy matematikát oktatunk. A gyerekek között ugyanis státuszrangsor alakul ki, és a rangsorban alul elhelyezkedők nem akarnak az iskolában a tanórán részt venni, mert szégyellik magukat, úgy gondolják, hogy ők nem tudnak annyit, mint a többiek. A pedagógusnak olyan feladatokat kell kitalálnia, amelyek tetszetősek minden gyerek számára. A lényeg, hogy minden diák be tudjon lépni a feladat megoldásába, és az egyik gyerek a másik teljesítményét elismerje. D az ilyen feladatok kitalálása nehéz a pedagógusok számára. A program kipróbált, tehát nem kérdés, hogy működik-e. Vannak, akik azt mondják, hogy túlértékelt a KIP, de mutasson valaki még egy olyan programot, ami olyan eredményeket ér el, hogy a gyerekek minden tanítási óra után mosolyogva jönnek ki az osztályteremből, és alig várják, hogy kezdődjön a következő óra. Mert a program segítségével a gyerek motivációját tudjuk fenntartani. Márpedig ha érdeklődik a tanulás iránt, akkor a teljesítménye is javulni fog. A pedagógusok szeretnék, hogy a gyerekek innovatívak legyenek, de ehhez nekik is innovatívnak kell lenniük, mert nekik kell kitalálniuk olyan feladatokat, amelyek aztán innovatív gondolkodásra késztetik a gyerekeket. Ez a program nehézsége.

Hogyan tudja szocializálni a program a hátrányos helyzetű gyerekeket, és mit tud nyújtani a nem hátrányos helyzetűeknek?

Mondok erre egy példát. Van öt tanuló, akiknek különbözőek a képességeik és különböző a tudásszintjük. Van közöttük nagyon tehetséges, jó tanuló, és gyenge tanulmányi eredményt felmutató is. Csoportmunkában olyan széles gondolkodási spektrumot kell felmutatni, hogy minden gyereknek be kell lépnie a feladat megoldásába. A tehetséges diáknak a teljes tudásával, a motiválatlan, tanulásban lemaradt gyereket pedig ösztönzi feladat. Tehát a csoport minden tagja belép a saját tudásával, és közösen rakják össze a megoldást. A nagyon jó képességű tanuló végig beszél és magyaráz, hogy mit kell csinálni, irányítja a munkát, ami óhatatlanul tanítást vált ki, a másik gyerekből pedig tanulást. Ezáltal a jó képességű gyerekek megerősödnek a tudásukban, és megtanulják, hogy hogyan adják át az ismereteket másoknak. Ez kiválóan működik. A másik csoport először csak utánoz, lehet, hogy először csak mozdulatokat, lehet, hogy csak egy-egy szót, de egy idő után az ő teljesítménye is javul. Nyolcadik osztályban már alig lehet észrevenni, hogy ki a jó tanuló és ki a gyengébb, mert mindenki nagyon jól megtanul prezentálni. A szóbeli kifejező készsége szinte mindenkinek tökéletes lesz. És ez a felvételikor, később a munkahelyen meghatározó lehet.

„Óriási büszkeség számunkra, ha valamelyik volt diákunk diplomát szerez...” – Kovácsné dr. Nagy Emese

Meddig jutnak el a tanulmányokban a hejőkeresztúri iskolában végzett gyerekek?

Az, hogy szakmát szereznek a diákjaink, nem kérdés. Ha leérettségiznek, az még jobb, de nagyon sok hátrányos helyzetű diákunk jut el az egyetemig. Óriási büszkeség számunkra, ha valamelyik volt diákunk diplomát szerez. Van már szociológusunk, tanárunk, közgazdászunk és műszaki mérnökünk. Őket már fel lehet mutatni, hogy idáig jutottak el, tehát érdemes tanulni. Egy kedves történetet mondok. Miskolcon, az egyik nagy élelmiszeráruházban az étterem vezetője a mi roma fiunk lett. Amikor ez megtörtént, az iskolánkhoz tartozó Hejőszalonta faluban majdnem minden gyerek szakács szeretett volna lenni, látva a volt diákunk sikerét. A kétkezi munka is előrelépés ahhoz képest, ami korábban volt.

Az iskolai vitrinben ott sorakozik a sok aranyserleg, melyeket táblajátékokban nyertetek. Miért játszanak a gyerekek táblajátékokat?

Tisztázni kell először is, hogy nem társasjátékról van szó, hiszen itt a szerencse nem játszik szerepet. A táblajátékhoz gondolkodás és logika szükséges. Nagyszerű kollégáim vannak, akik tudományosan tanítják a gyerekeket táblajátékra. Könyveket is írtunk a témában, úgyhogy szakmailag alátámasztott munkáról van szó. Ha a gyerekek csak játszanak, már az is a hasznukra válik, hiszen megtapasztalják a nyerő-vesztő helyzeteket, kommunikálnak egymással, előre gondolkodnak, stratégiát építenek föl. Nálunk azonban ez a program annyival több, hogy a gyerekek egyperces bemutatót tartanak a játékról, új szabályokat kell kitalálniuk, logikai és matematikai feladatokat kell megoldaniuk a táblajátékon. A mi diákjainknak nagyon magas szinten megy, országos aranyérmeseink vannak góból, dámából és gomokuból. Nekünk a táblajáték nemcsak a szabadidő hasznos eltöltését jelenti, hanem az iskolai oktatás hangsúlyos eleme.

Mivel egészítik még ki a hagyományos tanítást?

Az egyik a generációk közötti párbeszéd. A szülők bejönnek az iskolába, és mesélnek a gyerekeknek arról, amihez ők értenek. Tudásátadás történik tulajdonképpen, amit széles spektrumban kell elképzelni. Az agrármérnök apuka például beszél a tavaszi talajmunkákról, a roma nevelőszülő anyuka pedig arról, hogyan készíti a gyümölcssalátát. A gyerekek kérdezhetnek is a szülőktől. Különleges az együtt olvasási programunk is .Ez azt jelenti, hogy az alsó tagozatos diákok kedvükre olvashatnak heti egy órát párban. A párok kiválasztanak egy-egy könyvtári könyvet, és felváltva olvassák. Ez amolyan duruzsolós óra. Amikor a végére értek, bemutatják a többieknek a könyvet. Ez azt eredményezi, hogy nálunk minden könyvtári könyvet kiolvasnak a gyerekek. Az egyik kislány például 27 könyvet olvasott el egy tanév alatt, ami nagyon szép eredmény. Van még egy programunk, ami színesíti az iskolai tanulást, ez a digitális úton történő oktatás. Hetente egyszer matematikaórán számítógép elé ülnek a gyerekek, és a gép adagolja nekik a feladatokat, természetesen a pedagógus előzetes, körültekintő előkészületeivel. A tanár egyetlen gombnyomással ellenőrizheti, hogy hol tart a gyerek, miből kell erősítenie. Ugyanez működik más órákon is. Az a célunk, hogy a diákjaink digitális ismeretei is fejlődjenek. Az iskolának 50 számítógépe és 40 tabletje van, tehát minden gyerek hozzájut a géphez. Ez azért is fontos, mert a kompetenciamérések hamarosan átkerülnek a digitális térbe.

Nem tudom, mit lehet még ehhez hozzátenni, de szinte biztos vagyok benne, hogy jelenleg is tele van tervekkel.

Azt mondhatnám, hogy most rendben vannak a kötelező tanórák a KIP-pel. Rendben van a szabadidő a táblajátékkal. Rendben vannak a szülők a generációk közötti párbeszéddel. Mindemellett olvasunk is, és sok minden digitálisan megy. A mi iskolánk tipikus példája annak, hogy hogyan tud 60-70 százaléknyi hátrányos helyzetű gyerek sikeresen együtt tanulni a nem hátrányos helyzetű gyerekekkel. Ami a jövőt illeti, szeretném elérni, hogy az iskolánk szakmai fejlesztő iskola legyen. Ez egy új fogalom, még nincs benne a magyar köztudatban.Tulajdonképpen azt jelenti, hogy a jövőben szorosan együttműködünk az egyetemmel. Szeretném, ha az iskolánk a hallgatók számára tanulóhely lenne, az érdeklődők számára pedig kutatóhely. Ugyanakkor profitálni fog belőle az iskola, mert ennek hatására igen magas színvonalú oktatás valósítható meg. Tehát ez a következő tervem, amit meg is fogok valósítani szeptembertől.

(A borítóképen: Kovácsné dr. Nagy Emese)