Kéked

2021.05.22. 13:30

Traktorral egyszerűbb a munkavégzés

Kéked önkormányzata a Magyar Falu Programban benyújtott tavalyi sikeres pályázatának köszönhetően új erő- és munkagépekkel, azaz új traktorral, adapterekkel gyarapodott a község eszközállománya.

Pap Gyula

Maczega Márton polgármester a napokban az önkormányzat sportpályáján ünnepélyes keretek között vette át a pályázat útján nyert munkagépet és tartozékait. Az eseményt megtisztelte jelenlétével dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő úr, aki hangsúlyozta, hogy milyen kiemelt jelentőségűek a kis települések számára a Magyar Falu Program által nyújtott pályázati lehetőségek.

Modern eszközpark

Az önkormányzat a Magyar Falu Program Eszközfejlesztés Belterületi Közterület karbantartását szolgáló eszközbeszerzés – 2020 című alprogramja keretében mintegy 15 millió forint összegű vissza nem térítendő támogatásban részesült, melyből egy-egy pótkocsit, ágaprító gépet, rézsűvágót, fronthidraulikát, hótolólapot, műtrágyaszórót, traktort és szállítóládát szereztek be a belterületi közterületek karbantartásának, a közparkok, a járdák, a járda melletti zöldterületek és emlékhelyek gondozásának biztosítása, valamint a téli hószolgálat ellátása érdekében.

Kéked domborzati viszonyai nehezítik a település közterületeinek, különösen utcáinak rendben tartását, amely a jövőben a munkagép segítségével gyorsabban, könnyebben és jobb minőségben végezhető el. A településnek eddig nem volt lehetősége a munkagép beszerzésére ezért a polgármester megköszönte az országgyűlési képviselő támogatását és kiemelte, hogy Kéked önkormányzatának a tavalyi évben a Magyar Falu Program keretében benyújtott három pályázatából kettő sikeres volt.

(A borítóképen: A gépátadás pillanata)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában