Rendezvények

2021.05.26. 07:00

Óvatosan tervezik a programokat

Tamás Barnabás polgármester szerint az őszi Krumplifesztivál lehet a vírus utáni első nagyobb, közösségi rendezvény Putnokon.

Marosréti Ervin

Fotó: Marosréti Ervin

A koronavírus-járvány miatt egymás után a második Gömör Expo maradt el Putnokon. Igaz, nem csupán a környék legnagyobb gazdasági eseményét kellett az elmúlt időszakban elhalasztani, hanem szinte mindent. Az expó azonban különleges abból a szempontból, hogy a környéken szinte egyedüliként maradt fenn a vásárok közül, sőt az elmúlt években komoly fejlődést lehetett tapasztalni a rendezvény kapcsán. Normális esetben most az értékelést kellene megtartani, de ennek ezúttal nincs itt az ideje.

Csak jövőre

– Ez nem egy olyan program, amit néhány hónap múlva esetleg be lehetne pótolni – árulta el hivatalában Tamás Barnabás, Putnok polgármestere. – Van ugyanis egy elfogadott, éves vásári naptár, amelyet követni kell. Ebben a Gömör Expo a szokás szerint május második hétvégéjén szerepelt volna, de a vírushelyzet a megrendezését még nem tette lehetővé. Az ötmilliós beoltottság után most lehet elkezdeni tervezni, ám egy ilyen program összeállítása, leszervezése, pontosítása több hónapot vesz igénybe. Ezzel kapcsolatban nem tehetünk mást, minthogy fájó szívvel elengedjük, és abban bízunk, hogy jövőre már egyáltalán nem kell halasztanunk.

Tamás Barnabás azt is hozzátette, hogy Putnokon a késő tavaszi, nyári rendezvények kapcsán még nagyon óvatosak. A város polgármestere szerint az előttünk álló hetek-hónapok azzal fognak telni, hogy a település fokozatosan visszatérjen a megszokott életritmusához. A törvényi előírásokat minden esetben szem előtt tartják, és óvatosan látnak hozzá a közösségi programok rendezéséhez. Ebből a szempontból az őszi időszak tűnik optimálisnak, ha a járvánnyal kapcsolatos adatok erre lehetőséget adnak.

A fejlesztéseink nem álltak le, tovább építjük a várost – Tamás Barnabás

Szeptember végén

– Még mindig bizonytalan­ságot érzek, de remélem, hogy a szeptember végi Krumplifesztivált már nem fogja semmi fenyegetni – fogalmazott Tamás Barnabás. – Addigra az oltottsági számoknak el kell érni azt a szintet, hogy ne kelljen ismét korlátozásokon gondolkodni. Addig a legjobb tudásunk szerint tesszük a dolgunkat. A közintézményeink megnyitottak, de ilyen hosszú idő után kell egy kis idő, amíg minden visszaáll a régi kerékvágásba. Az uszodánk már védettségi igazolvánnyal fogad vendégeket, a nyári táborozásokat is tervezzük, mert látjuk, hogy az embereknek szükségük van a programokra. Ugyanakkor arra kérek mindenkit, hogy kövessék az előírásokat, ajánlásokat, mert nem szeretnénk még egy ilyen nehéz időszakot megélni.

Nehéz másfél évről beszélt Tamás Barnabás, de a városvezető azt tapasztalta, hogy a lakosság döntő többsége fegyelmezetten viselte a megpróbáltatásokat, a putnokiak betartották az előírásokat, ami a védekezés szem­pontjából rendkívül sokat számított.

– Nem tudtunk rá előzetesen felkészülni, hiszen a koronavírussal korábban nem kellett szembenéznünk. Szerencsére amikor megérkezett hozzánk a vírus, sikerült gyorsan reagálni. Az intézmények példamutató módon kezelték a helyzetet, és a lakosság előtt is le a kalappal. Természetesen mindenhol vannak kételkedők, akik szembementek az intézkedésekkel, de ez csak egy elenyésző kisebbség volt. A többség hozzáállása nagymértékben segítette az önkormányzatot abban, hogy hatásosan tudja kezelni a járványhelyzetet.

Számos felajánlás

A járvány első, második és harmadik hullámának idején is összefogás volt tapasztalható Putnokon. Helyi családokat segítettek fertőtlenítőszerekkel, több eszközbeszerzés is megvalósult, amelyek ugyancsak segítséget nyújtottak a védekezésben. Ózongenerátorokat vásároltak, amik a közintézmények fertőtlenítésekor nyújtottak nagy segítséget.

– Nagyon tanúságos volt ez az időszak, hiszen a nehézségek idején ismerszik meg a közösség ereje – jelentette ki Tamás Barnabás. – A putnokiak ebből a szempontból is nagyszerűen vizsgáztak. Több segítőkész helyi vállalkozóval találkoztam, és a városból elszármazott emberektől is kaptunk felajánlásokat, amit ezúton is szeretnék megköszönni. Reméljük, hogy sikerült magunk mögött hagyni a vírust, és az életünk fokozatosan visszakerül a régi mederbe. Nekünk viszont az volt a dolgunk, hogy a védekezés mellett a napi ügyeket is intézzük. A fejlesztéseink nem álltak le, tovább építjük a várost. Vannak még most is futó pályázataink, de már a következő időszakra is elkészültek a tervek. Bízom benne, hogy ezeknél is sikeresek leszünk, és tovább tudjuk erősíteni Putnok meghatározó szerepét a térségben.

(A borítóképen:Tamás Barnabás)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában