A polgármester a Vöröskereszttől kapta ajándékba az első fogkeféjét

Májusban ünnepli megalakulásának 140. évfordulóját a Magyar Vöröskereszt. Ebből az alkalomból kérdeztük Grubert Rolandot, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete vezetőjét, aki egyben a Nógrád Megyei és Heves Megyei Szervezetet is irányítja. Mint fogalmazott, neki és munkatársainak azok a pillanatok adnak erőt, amikor egy-egy nehéz helyzetbe került ember vagy család sorsát sikerül jobbra fordítani.

Az elmúlt 140 év alatt a Magyar Vöröskereszt hazánkban az egyik legjelentősebb humanitárius és karitatív mozgalommá vált. Mit lehet tudni a kezdetekről?

1881. május 16-án alakult meg a Magyar Nemzeti Múzeumban a Vörös-kereszt Férfiegylete, mely másnap a Magyar Országos Segélyező Nőegylettel egyesülve megalapította a Magyar Vöröskereszt elődjét, a Magyar Szent Korona Országai Vörös-Kereszt Egyletét. A szervezet jelen volt közel másfél évszázad legfontosabb történelmi eseményeinél, többször tevékenyen szerepet vállalt az országot sújtó háborúk, környezeti katasztrófák és válságok hatásainak enyhítésében. Napjainkban szervezetünk legfontosabb feladatai közé tartozik a véradásszervezés, az elsősegélynyújtó tanfolyamok és -vizsgák szervezése, valamint egy komplex, szociális ellátó- és intézményrendszer működtetése.

Mikor jött létre a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete?

Amikor a Magyar Vöröskereszt megalakult, rögtön létrejöttek a járási, később a megyei alapszervezetek is. Ezek különböző feladatokat láttak el, de lényegében ugyanazzal a céllal. Nem sokkal a megalakulás után már az I. világháborúra kellett készülni. Ekkor elsősorban ápolónőképzéssel foglalkoztak az alapszervezetek. Erről tárgyi emlékeink is vannak, egy-egy megmaradt oklevél vagy felhatalmazó levél a királyi vármegye ispánjától. Ebben a levélben fogalmazta meg, hogy milyen felhatalmazást ad a Vöröskeresztnek. A világháborúban kórházakat és kórházvonatokat működtetett a szervezet, amikor pedig nem kellett fegyveres konfliktussal foglalkozni, előtérbe kerültek az egészségfejlesztéssel és egészségmegőrzéssel kapcsolatos feladatok. Erről a megyénkben élőknek is vannak emlékeik. Mezőcsát korábbi polgármestere például az egyik véradóünnepségen azt mesélte, hogy ő gyermekkorában a Vöröskereszttől kapta az első fogkeféjét. Azonban tudjuk azt is, hogy a tiszaújvárosi alapszervezet például túlsúlyos gyermekeknek szervezett tábort, szegény gyermekeknek pedig szociális tábort. Utóbbit mi is továbbvittük, és bár a járvány miatt tavaly elmaradt, de korábban volt anya-gyermek táborunk. Amíg a gyerekek izgalmas foglalkozásokon vehettek részt, addig a szülőknek munkaerőpiaci, reintegrációs programot tartottunk, segítettünk nekik az önéletrajzírásban, és személyiségfejlesztő tréningen is részt vehettek. Ezeket pályázati forrásból tudtuk megszervezni.

Az elmondottak is bizonyítják, hogy a kezdetektől folyamatosan változnak a feladatok.

Igen, az elmúlt 140 évben sokat változtak a Vöröskereszt feladatai. Egyik kiemelt küldetésünk például a vér­adás szervezése, ami 1939-ben kezdődött. Azóta ugyan ez is sokat változott, mert a vért ma már nem a Vöröskereszt veszi le, hanem a vérellátó szolgálat munkatársai, de a donortoborzás és a véradás helyszínének biztosítása a mi feladatunk. Komoly eredmény, hogy a 80 év alatt a magyar társadalomban kialakult a szolidaritás, hiszen sokan és szívesen adnak vért embertársaikért.

Ön hogyan került kapcsolatba a Magyar Vöröskereszttel?

A Kilián György Gimnázium diákja voltam, igaz, mire végeztem, már Diósgyőri Gimnáziumnak hívták. Az iskolában csatlakoztam egy elsősegélynyújtó csapathoz, mellyel versenyeken is részt vettem. Az egyik versenyen találkoztam egy vöröskeresztes tanárelnökkel, aki az önkéntes csapatokat szervezte. Az ő invitálására lettem én is önkéntes. Érettségi után Budapestre költöztünk a családommal, és ott a Vöröskeresztnél helyezkedtem el. Először az ifjúsági szervezetnél tevékenykedtem, tíz évig elnök is voltam. Emellett a katasztrófa sújtotta területeken nyújtottam segítséget, például a külföldről érkezett segélyszállítmányok célba juttatása volt az egyik feladat. Ott voltam az árvíz sújtotta területeken is, gyakran külföldön végeztem a munkámat, például Albániában. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezet akkori igazgató asszonyának hívására jöttem vissza Miskolcra. Amikor ő nyugdíjba ment, megpályáztam az igazgatói állást, amit elnyertem. Szeptemberben lesz 21 éve, hogy a Vöröskereszt munkatársa vagyok.

Említette a Vöröskereszt fontos feladatait. Azonban önök a hajléktalan emberek ellátásában kiemelten fontos szerepet vállalnak, melynek megyénkben különösen nagy jelentősége van.

Valóban. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezet 1994-ben megállapodott a miskolci önkormányzattal, és azóta ellátási szerződés keretében biztosítjuk Miskolcon a hajléktalanellátást. Nemcsak mi, hanem még másik két szervezet is, de a feladat legjelentősebb részét, minden ingyenes szolgáltatást, tehát az alapszolgáltatásokat a Vöröskereszt látja el. Ez azt jelenti, hogy éjjelente több mint 300 embernek adunk szálláshelyet, van nappali melegedőnk, népkonyhánk, utcai szociális szolgálatunk, befogadó szálláshelyünk, úgyhogy ez egy nagyon-nagyon kiterjedt és fontos feladat. A területi irodánkban intézményi szociális munkát végzünk, de intézményen kívüli szociális feladatokat is ellátunk. Gyűjtéseket és osztásokat bonyolítunk a rászoruló családoknak, szervezünk szociális táborokat, és ha valaki segítséget kér, akkor neki is megpróbálunk segíteni. Elsősegélynyújtás, véradásszervezés, szociális segítségnyújtás. Talán ezzel a három fő tevékenységgel tudnám összefoglalni a Vöröskereszt munkáját, amit magunk között szentháromságnak is szoktunk hívni.

A segítségnyújtásnak vannak újabb formái is?

A szociális segítségnyújtás újabb lehetőségei például azok a társadalmi vállalkozások, amiknek keretében megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztatunk. Ezeknek az embereknek képzést és munkát biztosítunk, és azt, hogy védett környezetben tudnak dolgozni. Ez sokkal nagyobb segítség számukra, mintha kapnának egy tízkilós élelmiszercsomagot. Megint másfajta segítséget nyújt a három családi bölcsődénk, melyeket 2015-ben hoztuk létre. Ezek prémiumkategóriás magánbölcsődék, tehát nem a Vöröskereszt szokásos célcsoportját segítik elsősorban, hanem azokat, akik kiemelt szolgáltatást nyújtó intézményt szeretnének a gyermeküknek, és ezért hajlandóak magasabb térítési díjat is fizetni. Miskolc mellett csak Szegeden működnek ilyen bölcsődék a Vöröskereszt fenntartásában.

A társadalmi vállalkozásaik mivel foglalkoznak?

Két ilyen vállalkozásunk van, a Kis-Hortobágy Major és a Tű Cérna Szeretet varroda. Előbbiben kézműves sajtokat és háztáji jellegű tejtermékeket állítunk elő kecske- és tehéntejből. A varrodánkban varrással, hímzéssel és textil­nyomtatással foglalkozunk. Ezek új típusú vagy atipikus szociális vállalkozások, és szeretnénk többet is működtetni. Amikor egy szociális szolgáltatás munkaerőpiaci támogatással egészül ki, és ezáltal valamit meg tudunk termelni, akkor tulajdonképpen komplex segítségnyújtás jön létre. Véleményem szerint ezek a társadalmi vállalkozások a jövőben nagyon sokat fognak fejlődni. Ezt mutatják a nemzetközi trendek is, de Magyarországon is vannak már olyan vállalkozások, amelyektől tanulhatunk. A társadalmi vállalkozás is a segítségnyújtás egyik fajtája. Munkát adunk a megváltozott képességű embereknek, a szociálisan rászorulóknak, vagy az olyan kis településen élőknek, akik messze vannak a munkahelyektől. A következő években jó pár új társadalmi vállalkozást szeretnénk alapítani.

Megyénkben hány városban vannak jelen a Vöröskereszt munkatársai, önkéntesei?

Miskolc mellett a megyében függetlenített irodákat tartunk fenn Tiszaújvárosban, Sátoraljaújhelyen, Encsen, Szerencsen, Ózdon, Kazincbarcikán és Mezőkövesden. Minden városban egy-két vöröskeresztes munkatárs dolgozik. Az ő munkájuk a hagyományos, vöröskeresztes feladatok szervezése, valamint azoknak az önkénteseknek a koordinálása, akik azon a területen tevékenykednek. Megyénkben körülbelül 150 munkatársa van a Vöröskeresztnek, tehát ennyien kapnak fizetést a szervezettől, önkéntesként pedig mondhatom, hogy több ezren dolgoznak. Ők főleg a véradás szervezésében segédkeznek a kisebb-nagyobb településeken. Ahol rendszeresen véradást tartunk, ott mindenütt van egy kisebb-nagyobb önkéntes csoportunk, hiszen a véradás megszervezése összetett fel­adat. Szükség van helyszínre, értesíteni kell a donorokat, biztosítani kell a véradók számára valamilyen vendéglátást. Ez utóbbival kapcsolatban beszélni kell a helyi önkormányzattal a pékkel, cukrásszal vagy vendéglátóssal, akik süteményt, pogácsát, esetleg üdítőt ajánlanak fel. De az sem ritka, hogy a település asszonyai vállalkoznak arra, hogy sütnek egy-egy tepsi süteményt a véradás napjára.

Az utóbbi időben gyakran kérték az embereket, hogy adjanak vért. A járvány mennyire befolyásolta a véradás szokásos menetét?

Az elmúlt év rettentően nehéz időszak volt, hiszen arra kértük az embereket, hogy maradjanak otthon, vigyázzanak egymásra, de azért vért adni jöjjenek el. A gyógyító munka ugyanis nem állt meg, és a járvány legmagasabb csúcsán is szükség volt a vérkészítményekre. A vér semmi mással nem pótolható a tudomány mai állása szerint. A járvány idején nehezítette a dolgunkat, hogy nem tudtunk munkahelyi véradást szervezni, hiszen nagyon sokan otthonról, home office-ben dolgoztak. A digitális oktatás bevezetésekor nem tudtunk menni a középiskolákba és az egyetemekre sem. Pedig az oktatási intézmények is komoly véradóbázist jelentenek. Reméljük, hogy szeptembertől már meg tudjuk hirdetni a középiskolai és egyetemi véradásokat. Az a tapasztalatunk, hogy a középiskolás fiatalok jól mozgósíthatók, mert megértették, hogy mi a jelentősége a véradásnak, és hogy mennyire fontos. Amikor a fiatalok körében valamilyen ellenállást tapasztalunk, az nem azért van, mert nem akarnak segíteni, hanem azért, mert nem tudják, hogyan zajlik a véradás, és hogy arra miért van szükség. Tapasztaltuk azt is, hogy amikor valamelyik középiskolást meg tudjuk győzni, akkor később találkozunk vele az egyetemen, majd a munkahelyen is véradóként. A fiatalok bevonása a hosszan tartó, folyamatos vérellátást biztosítják Magyarország számára.

Mi volt a legszívszorítóbb történet, amivel vöröskeresztesként találkozott?

Számos ilyen volt, de azt gondolom, hogy a legszívszorítóbb történetek mindig emberi sorsokkal függenek össze. Különösen a gyermekek történetei megindítóak, hiszen nekem is vannak gyermekeim. Például annak a mezőcsáti testvérpárnak az esete, akik egy házrobbanás miatt maradtak árván. Rendkívül megható volt az is, amikor a véradóinknak olyan gyermekek köszönték meg a segítséget, akik hosszú hónapokig feküdtek a gyermekegészségügyi központban, és hematológiai kezeléseket kaptak. Nagyon szépek a gyermek­otthonainkban szervezett karácsonyi ünnepségek, vagy azok a pillanatok, amikor egy árvízkárosult család visszaköltözhet az általunk rendbe hozott házába. Olyan esetünk is volt, amikor rabszolgaságból szabadítottunk ki egy rászoruló embert, és nyújtottunk neki segítséget. Ez szintén olyan történet volt, amit soha nem fogunk elfelejteni. Ezek a napok adnak számunkra energiát, ami átlendít minket a mindennapok nehézségein, és újult erővel tudunk dolgozni és segíteni.

(A borítóképen: Grubert Roland: Az elmúlt 140 évben sokat változtak a Vöröskereszt feladatai)