Miskolc Város Napja

2021.05.11. 19:00

„A mai napig is azt szeretem a legjobban, ha a beteg gyermekeink arcán mosolyt látok”

Ötvennégy éve él Miskolcon. Élete és hivatása a gyermekgyógyászat. A város ünnepén Miskolc díszpolgára lett. Interjú: dr. Sólyom Enikővel.

Hegyi Erika

Fotós: Ádám János

Fotós: Ádám János

A gyermekgyógyász főorvos 20 évig volt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei központi kórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjának igazgatója. Sikerei mellett a gyógyulófélben lévő gyerekek mosolyát tartja a legértékesebbnek. Bár már rég nyugdíjas lehetne, de úgy érzi, a gyógyítást nem lehet abbahagyni.

Sok szakmai díjjal ismerték már el eddig a munkáját, de ez a cím most nem csak a gyógyító munkáról szól. Mit jelent önnek, hogy Miskolc díszpolgára lett?

Nagyon meglepett és nagy megtiszteltetésnek érzem. Pontosan 54 éve élek Miskolcon, és 53 éve dolgozom a gyermekgyógyászatban, megalakulásától a Gyermek­egészségügyi Központban. Korábban, az életem egy szakaszában, a rendszerváltás utáni időkben 20 évig a GYEK vezetőjeként voltam közszereplő. Sokszor meghívtuk a miskolci médiát, mert számítottak a jó hírek, és az újságírók a jó hírünket vitték. A GYEK még új volt, bővültek a feladatok, egyre javultak a megyében a csecsemő- és gyermekhalálozási adatok. Az utóbbi 10 évben azonban ugyan még dolgozom, gyógyító munkát végzek egy speciális betegségcsoporttal kapcsolatban, dolgozom a pedagógiai szakszolgálatnál, több alapítványban tevékenykedem, de nem igazán vagyok közszereplő. Épp ezért nagyon meghatott a kitüntetés, úgy érzem, nem volt hiábavaló az 53 éves gyermekegészségügyben végzett tevékenységem. Sokszor mondják a sportolók, amikor világbajnoki vagy olimpiai érmet nyernek, hogy még nem tudták felfogni a győzelmet. Valahogy így vagyok vele én is. Még fel kell dolgoznom ezt az óriási megtiszteltetést.

Nem tartja egy kicsit megkésettnek a díjat?

Egyáltalán nem, inkább meglep, hogy nekem ítélték. Soha nem számítottam ilyen általános jellegű, közösségi elismerésre, bár most büszke vagyok rá. Jóllehet, 53 éve itt élek Miskolcon, itt születtek a gyerekeim, a lányom itt dolgozik az egyetemen, a férjem a megyei kórházban. Van színház- és hangversenybérletem, tehát benne voltam Miskolc életében, de nem látványosan. Az ismert tevékenységem elsősorban a gyógyításhoz kapcsolódik. Aktív koromban mindig bemutatkoztam az aktuális polgármesternek, a megyei önkormányzat vezetőjének, és kértem a támogatásukat. Akkor még volt kapcsolatom a közszereplőkkel, most azonban már nincs. Épp ezért lepett meg az elismerés, az, hogy valaki még gondol rám. Úgy vélem, hogy az elismerés talán összefügg azzal, hogy ápolom Velkey László emlékét. Mielőtt nyugdíjba jöttem, az én javaslatomra vette fel a GYEK az alapító Velkey László professzor nevét. 2019-ben két munkatársammal és egy író-újságíró segítségével kiadtunk egy könyvet, aminek szerkesztésében és az adatok gyűjtésében nagy részt vállaltam. A címe Múltidéző, és Velkey László emlékére, valamint tiszteletünk jeléül állítottuk össze az anyagot. Mert annak, hogy itt a megyében a gyermekegészségügyi ellátás hatalmasat fejlődött az elmúlt 50 év alatt, és az intézmény követni tudta az orvostudomány fejlődését, az alapjait professzor úr fektette le.

Tulajdonképpen ön vette át tőle a stafétabotot.

Valóban így volt. Ő 15 évig vezette a GYEK-et, én pedig 20 évig. Már nyugdíjas vagyok, de bejárok dolgozni. Az intézmény stratégiai irányításában nem veszek részt, de a tudományos életben igen, és segítek a fiatal orvosoknak a gyógyításban és az elméleti munkában, cikkek írásában. Segítő, gyógyító szolgálatot végzek, amire mindig is készültem.

Miért a gyermekgyógyászatot választotta az orvosláson belül?

Hároméves koromtól orvosnak készültem. Ez szülői döntés volt, de elfogadtam. Fizikailag és mentálisan is erre a pályára edzettem magam. Ideértve a tanulást és azt, hogy azokat a képességeket fejlesztettem magamban, amelyekre, azt gondoltam, az orvosnak szüksége van. Annak érdekében, hogy valóban kiderüljön, alkalmas vagyok-e erre a pályára, gimnazista koromban a nyarakat a szülőfalum körzeti orvosánál töltöttem. Akkor így hívták a háziorvosokat. Védőnői és adminisztrátori feladatokat láttam el. Nagyon tetszett a körzeti orvosi pálya, mert az embert elkíséri a bölcsőtől a sírig, ismeri a családokat, és nem csak a betegségüket. Azonban amikor egyetemre kerültem és megismertem az orvoslás minden ágát, harmadéves koromban eldöntöttem, hogy a gyerekgyógyászatot választom. Azt gondoltam, hogy ez könnyebben átlátható, lépést tudok tartani a szakterület fejlődésével, valamint az új diagnosztikus és terápiás lehetőségek gyakorlati átvitelét segíthetem.

A Debreceni Orvostudományi Egyetemen végzett. Miért választotta Miskolcot?

A pontszámaim alapján pályázhattam volna a debreceni Gyermekgyógyászati Klinikára is, de nem szerettem volna, mert valahogy úgy éreztem, hogy egy klinikai álláshoz sokféle irányultság kell. Számomra azonban a legfontosabb a gyógyítás volt. Szerencsére a GYEK-ben lehetőségem adódott az orvosok, védőnők és ápolók oktatására, valamint klinikai tapasztalatokra alapozott tudományos munkára is. Amikor az évfolyamtársaim megkérdezték, hogy miért pazarlom el a tehetségemet egy megyei kórházban, akkor mindig azt válaszoltam, hogy ez nem „pazarlás”, hiszen megtaláltam a helyemet. Nagyon jó döntés volt Miskolc. Tudtam, hogy a Velkey László által vezetett intézmény kiváló iskola lesz számomra. És ez be is vált.

Melyik szakterületet választotta?

Amikor Miskolcra jöttem általános gyermekbelgyógyászatot tanulni, a sors iróniája, hogy Velkey professzor nem a kardiológiát, a pulmonológiát vagy a gasztroenterológiát jelölte meg specialitásomul, hanem azt mondta, hogy én a veleszületett anyagcsere-betegséggel fogok foglalkozni a gyermekgyógyászaton belül. Ezeket a tankönyveink kisbetűi néha megemlítették, úgy egyet-kettőt belőlük. Mondtam a professzornak: „de hát se diagnózis, se terápia, fel sem tudja fedezni a betegséget az orvos! Mit tudunk ezzel kezdeni?” A tudomány fejlődésének köszönhetően azonban Miskolcon adhattunk be elsők között enzimet egy génmutációs raktározási betegségben szenvedő gyereknek, vagy növekedési hormont egy genetikailag növekedési zavarban szenvedőnek. Ez azért történhetett meg, mert jó híre volt a GYEK-nek, az osztályomnak, és a klinikákkal azonos rangsorba soroltak minket. Emiatt egy hátrányos helyzetűnek tartott régióban a gyerekek hazánkban elsőkként részesülhettek a legkorszerűbb terápiákban.

Melyek voltak pályája legszebb pillanatai?

Sok ilyen volt, de talán a legszebb pillanat az, amikor bemegyek a Gyermekegészségügyi Központba, és egy mosolygós arcú gyermek jön felém. Amikor osztályvezető voltam, a szobám a 2. emeleten, a III-as csecsemő- és gyermekosztályon volt. Meleg szívvel gondolok arra, amikor a csillogó szemű, vidám kisdedek reggel 7-től fél 8-ig álltak az üvegajtó mögött, hogy köszöntsenek, mert tudták, hogy ebben az időben érek be az osztályra. A mai napig is azt szeretem a legjobban, ha a krónikus beteg gyermekeink arcán mosolyt látok, köszönnek, és ők kérdezik meg tőlem, hogy vagyok. Ma is összefutottam egyikükkel a folyosón, fülig szaladt a szája, és azt mondta, nagyon jó, hogy lát. Ezek a nagy, emberi pillanatok. Természetesen gyönyörűek voltak az imént említett szakmai sikerek is. Szenzációs érzés napjainkban is, hogy egy nagyon súlyos gyermekbetegségre, a cisztás fibrózisra megszületett a génmódosító terápia, és alkalmazhatjuk a mi betegeinknél is. Fantasztikus látni, hogy a terápia hat. A gyerekek jobban érzik magukat, szebb lett a bőrszínük, élénkebb a mosolyuk, jobb az étvágyuk, könnyebben veszik a levegőt. Az orvoslásnak ezek a nagy eredményei, amelyek boldogsággal töltenek el, és továbbvisznek a pályán, feledtetve a nehezebb pillanatokat.

Milyen kihívásokat jelentett a GYEK igazgatójának lenni?

Az az igazság, hogy mindig megpróbáltam a rám háruló feladatoknak megfelelni. Amikor Velkey professzor úr hirtelen eldöntötte, hogy visszavonul, „átmenetileg” engem bíztak meg a GYEK vezetésével, mondván, hogy keresnek egy megfelelő embert az intézmény élére. Aztán eltelt két és fél év, én pedig azt vettem észre, hogy még mindig a helyemen vagyok, és folytattam. A GYEK vezetését nemes kihívásnak tekintettem, megpróbáltam az osztályom vezetése és egyéb tevékenységeim mellett a legjobb tudásom szerint ellátni. Támaszkodhattam az akkori, híres főorvosi stábra. A GYEK-nek összehangolt, egymással harmóniában dolgozó vezérkara volt, nekem csak figyelnem kellett, hogy ki mit szeretne elérni, és hogy minden osztálynak meglegyen a megfelelő személyzete, megfelelőek legyenek a munkakörülmények és az eszközök. A munkatársaimat mindenben próbáltam támogatni, figyelemmel vártam a javaslataikat, és mindig tanultam a bírálataikból. Mivel Velkey professzor úr által nevelt vezérkara volt az intézménynek, ezért a vezetői feladat nem volt nehéz. Ezt nem nagyképűségből mondom, hanem azért, mert nem az én érdemem, hanem a munkatársaim voltak kiválóak. Nemcsak az osztályvezető főorvosok, főnővérek, hanem minden egyes dolgozó.

Akadtak nehézségek is?

Amikor Miskolcra kerültem, rengeteg szegény, elhanyagolt gyerek került be a kórházba, súlyos, akut betegségekkel vettük fel őket. A kórtermek zsúfolásig megteltek, volt, hogy egy ügyeletben 18-20 gyermek került be a megyei kórházba. A megyei osztályon 120 ágyas gyermekosztály volt, de volt a Petőfi utcán is egy városi gyerekkórház. Azóta sokat javult a családok helyzete. Ma már egészen más típusú gondokkal küzdenek az emberek. Azt tapasztalom, hogy évről évre jobb körülmények között élnek a gyermekek, a szülők jobban figyelnek rájuk. A szegény emberek mindig is szerették a gyermekeiket, csak legfeljebb a lehetőségeik voltak korlátozottak. A GYEK 400 ággyal kezdte meg a működését 1976-ban, pár év alatt 24-26-féle speciális konzultációs rendeléshálózatot alakítottunk ki a járóbetegek számára. Évről évre sokkal kevesebb fekvőbeteget kellett kezelnünk, így jutott idő a speciális, csak kórházban, korábban a klinikákon végezhető kezelések bevezetésére, fejlesztésére. A GYEK-ben a szívsebészet kivételével szinte minden ellátás megtalálható, igaz, most már kicsit más a szerkezet. Azt azonban fontos tudni, hogy a gyerek nem kis felnőtt, életkor-specifikus ellátást igényel. Prioritásai eltérőek a felnőtt ellátásétól. Szándékom és hitem szerint a GYEK nagyban segítette a város és a megye gyermekegészégügyi ellátásának fejlesztésével a gyermekek esélyeinek kiegyenlítését.

Említette, hogy még mindig dolgozik. Honnan van energiája?

Szerintem az orvosi hivatásból ered, mert ha az ember egy életen át orvosként dolgozik, nap mint nap részint tanulnia kell, hogy lépést tartson az orvostudomány fejlődésével, részint minden újabb beteg azonnali döntések meghozatalát várja. Ezért, ha hirtelen abbahagyná a gyógyítást, belebetegedne. Ezt biztosra veszem, és nagyon sok kortárs kollégám így van ezzel. Közülük többen bejártak dolgozni a járvány előtt, bár nem tudom, hogy ki fog még poszt-Covid visszajönni. Ma is találkoztam bent nálam két évvel idősebb főorvossal. Véleményem szerint az orvosi munkát nem lehet egy csapásra abbahagyni. Én magam is azt gondoltam, hogy de jó lesz nyugdíjasnak lenni, elolvasom majd azt a sok szépirodalmi könyvet, amelyeket megvásároltam, de nem volt időm rájuk. Zongorázok majd, ahogy gyermekkoromban, megművelem a nagy kertünket, finom vacsorákat főzök a férjemnek, aki egyébként egyidős velem, és még főállásban dolgozik. De hiányzott a gyógyítás, az általa nyújtott öröm. Attól féltem, hogy ha hirtelen abbahagyom, az a szellemi halálomhoz vezet. Most heti 12 órában dolgozom a GYEK-ben. Gondolkodtam azon, hogy abbahagyhatnám, hiszen vannak utódok, akik nagyon jó szakemberek, nem feltétlenül kellek én oda. De mégsem tettem. Nemcsak a betegek miatt, hanem magam miatt is.

Névjegy: Dr. Sólyom Enikő

Egyetemi tanulmányok:

1962–1968. Debreceni Orvostudományi Egyetem (általános orvos – summa cum laude)

Szakképesítések:

1973. Csecsemő- és gyermekgyógyászat

1994. Gasztroenterológia

2002. Lipidologus orvos

Tudományos minősítés:

1988. Az orvostudomány kandidátusa

Munkahely:

1968– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Gyermekkórház Miskolc, majd 1976– jogutód intézmény Gyermekegészségügyi Központ Miskolc

Beosztások:

1992–2011. A B.-A.-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermek­egészségügyi Központjának vezető főorvosa, igazgatója

1989–2009. Osztályvezető főorvos.

1981–1988. Főorvos, GYEK I. osztály

1991–2006. Megyei gyermekgyógyász szakfelügyelő főorvos

1982–2008. Egyetemi adjunktus, majd egyetemi docens

2001–2008. Főiskolai tanár

Elismerések:

1993. HIETE „Oktatásért”

1981. Nívódíj a Gyermekeink gondozása, nevelése című könyv társzerzői és szerkesztői tevékenységéért

1999. Bókay János-díj

1999. Pro Sanitate díj

2005. Kulin-emlékérem

2006. Schöpf–Merei-emlékérem

2007. Batthyány–Strattmann-emlék­érem

2008. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházért emlékplakett

2008. MTA-MAB díj

2010. Alkotó dDíj (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat)

2011. Életműdíj Magyar Gyermek-gasztroenterológai Társaság

2021. Miskolc Város Díszpolgára

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában