áradás

2021.05.19. 17:53

A Hernádon még okozhat gondot az áradás

A legtöbb folyóvízen már apadás indult és előreláthatóan jelentős eső már nem lesz.

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Fotó: Shutterstock

Az elmúlt napokban szinte folyamatosan esett az eső, ami értelemszerűen hatással volt folyóvizeink vízállására is. Az Észak-Magyarországi Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása és előrejelzése alapján a Sajó folyó 267 centiméteres vízállással tetőzött, ütemesen apad szerdán az I. fokú készültségi szint tartományába süllyedt.

A Szerencs-patak árhulláma 298 centiméteres vízállással tetőzött Abaújszántónál, azóta jelentős az apadás. A Sajó folyó vízállása folyamatosan emelkedik Kesznyéten térségében, ezért a következő napokban számítani kell az Árvízkapu záródására.

A Bódva szlovákiai mellékvizein folyamatos az apadás, Hídvégardónál tetőzött, az árhullám levonulása szerdán Szalonna térségében tartott. A patak hazai alsó szakaszán Szendrőnél is a korábban vártnál magasabb szinten, 200 centihez közeli vízállású tetőzés valószínű.

Árhullám vonult le a Rakaca-patakon is, amelynek csúcsa Meszes térségében közel 1 méterrel maradt el a legnagyobb mért szinttől. A Rakacai-tározó vízállása 16 centit emelkedett, telítettségi szintje az elmúlt napban közel 5 százalékkal nőtt.

A Hernád felső szakaszán és mellékvizein változatos képet mutatnak a vízmércék vízállásai. Az Olsván és a Szvinkán kialakult árhullámok levonulóban vannak. A két vízfolyáson érkező víztömeg a hernádzsadányi vízmérce szelvényében tetőzött 549 centiméteres vízállással. Némi apadást követően szerda hajnaltól ismét áradás tapasztalható a szelvényben, amelynek okozója a Tárcán érkező árhullám.

A folyó felső szakaszán pénteken estére várható tetőzés Hidasnémetinél, ami meghaladhatja a harmadfokú készültséget. Amennyiben ez bekövetkezik, úgy pénteken este, éjszaka Gesztelynél is III. fokhoz (350 centiméter) közeli tetőző vízállások kialakulása valószínű.

A lehullott csapadék hatására árhullám vonult le a Ronyván is, amely a hazai szakaszon bekövetkezett tetőzésével jelentősen elmaradt a korábbi legnagyobb értéktől. Ehhez az is hozzájárult, hogy a Ronyva külföldi vízgyűjtőjén tapasztal hevesebb áradáshoz képest a Bózsva-patakon mérsékeltebb vízszintemelkedés következett be.

A lehullott csapadék hatására áradnak a Bodrog forrásfolyói is. Lassan tovább árad majd a Bodrog is, de a vízállások várhatóan közel 1 méterrel elmaradnak majd az I. fokú készültségi szinttől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában