Pályázat

2021.04.15. 14:30

Történelme van a több mint negyven éves útszakasznak

Egy több mint negyvenéves útszakaszt újítottak fel a közelmúltban, amelynek történelme van.

Nagy-Hankó Krisztina

Fotó: PH

Új aszfaltborítást kapott a település központi részén elhelyezkedő Rákóczi utca – tudatta Tirk Tamás, Hernádkak polgármester. Ezen az utcán található a polgármesteri hivatal, és a busz is erre jár, tehát egy viszonylag forgalmas útszakasz – tette hozzá. Ez az út ráadásul híres is, legalábbis a tősgyökeres lakosok még emlékeznek arra a történetre, ami miatt a köznyelvben „Huszárkörként” emlegették. Huszár Istvánról, az egykori miniszterelnök-helyettesről kapta a nevét, aki Hernádkak szülötte.

Ezen az utcán található a polgármesteri hivatal, és a busz is erre jár – Tirk Tamás

1977–78 táján készült el a Rákóczi, Petőfi és Kossuth utca, ezek voltak Hernádkak első szilárd burkolatú úttestei. Az U alakú útszakasz munkálatait maga Huszár István is megnézte annak idején, körbement rajta, így lett „Huszárkör” – mesélte a polgármester. Most a Belügyminisztériumhoz benyújtott és elnyert pályázat jóvoltából tudták felújítani az utat, amelyre már nagy szükség volt.

További tervek

Nem állnak meg itt, további forrás előteremtésén dolgoznak, hogy az U alak másik két utcáját is új burkolattal tudják ellátni – hangsúlyozta a polgármester. Illetve távlati célok között szerepel, hogy a Hernád és Aradi utcák aszfaltozását is szeretnék megoldani, de az hosszabb tervezési folyamat lesz, mert mindkettő földút.

(A borítóképen: Új aszfaltborítást kapott)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában