Vandalizmus

2021.04.25. 15:30

Megdöbbentő rongálás

A kilátónál kijavítják a tönkretett elemeket, ugyanakkor minden lehetséges eszközzel fellépnek Putnokon a vandalizmus ellen.

Marosréti Ervin

Fotó: Marosréti Ervin

Egymásra épülő elemekkel, tudatos fejlesztésekkel igyekeznek Putnokot és a gömöri régiót a turisták előtt vonzóvá tenni. A város környékén ugyanis rengeteg olyan természeti érték, látnivaló található, amelyet még az ország távolabbi pontjain kevésbé fedeztek fel. A turizmusfejlesztés egyik kiemelt elemének számított annak a kilátónak a megépítése, amely érinti a Kéktúra útvonalat, napos időben pedig a tetejéről még a Magas-Tátra csúcsai is láthatóak. A fejlesztés megvalósult, egyre többen járnak a helyszínre, de sajnos olyanok is, akik a károkozásban, a rongálásban lelik örömüket.

Látogatók jelezték

– Napi szinten is rengeteg látogatója van a kilátónknak, közülük többen is jelezték felénk, hogy vandalizmus áldozata lett az építmény – erősítette meg Tamás Barnabás, Putnok polgármestere. – Néhányan látták is, amikor fiatal suhancok egy csoportja összefirkálta a kilátó alapzatát. Ez azonban még nem volt elég, a mellette található filagória tetejéről pedig a cserepeket dobálták le, törték össze. Sőt, még az útbaigazító táblákat is megrongálták. Mélységesen elítélem ezt a cselekedetet, és minden lehetséges eszközzel fel fogunk lépni a vandalizmus ellen. Erre kérem a jóérzésű lakosságot is, hiszen csak közös erővel érhetünk el eredményt ezen a területen. Ha ilyet, vagy ehhez hasonló rongálást látnak a közterületeken, akkor nyugodtan szólítsák meg az illetőt, hívják a rendőrséget. Ne hunyjanak szemet a rongálás felett, mert csak így őrizhetjük meg az értékeinket!

Egymásra épülve

Tamás Barnabás hozzátette: a kilátó is olyan értéke a városnak, amely idővel Putnok jelképévé válhat, éppen ezért fontos, hogy az emberek vigyázzanak rá. A város és Gömör megítélést jelképezheti, hiszen a Kéktúra útvonalon haladók itt is elhaladnak a kirándulás során.

– Igyekszünk mindenki számára megmutatni magunkat – folytatta Tamás Barnabás, Putnok polgármestere. – Erről a részről érdemes tudni, hogy az elkészült kerékpárúton keresztül további természeti értékeket lehet elérni. Ezek közé tartoznak a Keleméri Mohos-tavak, megismerhetik a Szakállas farkas legendáját, megnézhetik a Tompa Mihály Múzeumot, és eljuthatnak egészen Gömörszőlősig, ami ugyancsak a környék büszkeségének számít. A tanösvényünket rendbe tettük, kitakarítottuk, ugyancsak sok látogatót vonz. Különösen most, a pandémia idején az emberek ismét felfedezik a természeti értékeket. Egyre többen kirándulnak, ezért bízunk benne, hogy Putnokot és a város környékét is sokan választják célállomásként.

Gömör szíve

A Gömör Szíve projekt is ezt a törekvést szolgálja, amelybe számos kisebb települést bekapcsoltak. A már említett Gömörszőlős mellett Trizs, Ragály, Imola és több környékbeli község nevezetességét fűzték fel egy útra, amely gyalogosan, kerékpárral vagy akár lóháton is végigjárható. Emellett Putnoknak is fontos Aggtelek viszonylagos közelsége, hiszen így akár többnapos látnivaló, elfoglaltság várja a turistákat Gömörben.

(A borítóképen: Vandalizmus áldozata lett a kilátó)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában