Helyi közélet

2021.04.19. 19:00

Az nőtt, aki több lábon állt

A tavalyi enyhe visszaesés után idén enyhe növekedést remélnek az építőipari vállalkozások.

Méhes László

Fotó: Shutterstock

A hazai építőipari társaságok jelentős részének továbbra is a szakemberhiány a legnagyobb gondja. Részben ennek a következménye, hogy legtöbbjük rendelésállománya idén meghaladja a kapacitásukat – derül ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) a napokban közzétett felméréséből. A szakági elemzés 400 kis- és középvállalkozás tavalyi évről szóló tapasztalatait összegzi, továbbá vázolja, milyen várakozásokkal tekintenek a 2021. évre. A megkérdezettek üzleti helyzetüket összességében kielégítőnek ítélik meg, a tavalyi 9 százalékos csökkenéssel szemben pedig idén 9–10 százalékos növekedésre számítanak.

Egyenetlen megrendelések

Az építőiparban az elmúlt években tapasztalható fellendülést részben megakasztotta a Covid–19-járvány. A vállalkozásoknak mintegy fele arról számolt be, hogy tavaly csökkent a nettó árbevétele, míg a másik felénél változatlan maradt, vagy enyhén emelkedett is a korábbi évhez képest. Fejlődést elsősorban azok a vállalkozások tudtak elérni, amelyek a több lábon állás jegyében nem csak kivitelezéssel foglalkoznak.

A megkérdezett vállalkozások megrendeléseinek közel 60 százalékát állami és intézményi munkák teszik ki. Idén nemcsak ennek, hanem a magánmegrendelések számának és értékének az emelkedésére is számítanak, viszont nem bíznak abban, hogy a szerződéskötésekre kiszámítható módon, egyenletesen kerülne sor.

Nő az építési kedv

Az ágazati vállalkozások teljesítményét jelentős mértékben visszafogja a szakemberhiány. A korábbi évekhez hasonlóan a mostani felmérés arról ad számot, hogy a cégek 78 százalékánál ez akadályozza leginkább a kiegyensúlyozott tevékenységet. A válaszadók szerint hiányoznak a munkaerőpiacról a megfelelő mennyiségű és minőségű mérnökök, és nem elégséges számban tudnak foglalkoztatni megfelelő képzettségű munkavállalókat, akikre pedig nagy szükségük lenne a megrendelések határidős teljesítéséhez. A kivitelezéseket ráadásul az is akadályozta, hogy a koronavírus-járvány harmadik szakaszában teljes brigádok estek ki a munkából hosszabb-rövidebb időre.

Fotó: MW

A komoly munkaerőhiány következménye, hogy az ez évi kapacitást lekötő rendelés­állomány a cégek ötödénél meghaladja a jelenlegi teljesítőképességüket. Ez leginkább a lakásépítő cégeknél tapasztalható, amelyeknek egyre több munkát kínálna a fellendülőben lévő lakásépítési kedv, továbbá az, hogy a kormányzati családtámogatási programba bekerült a lakásfelújítás is. Mivel a támogatások igénybevételéhez alapkövetelmény az írásban kötött szerződések megléte, így az építők piacának ezen a területén értékelésük szerint tisztulás várható. A feketefoglalkoztatás jelentős mértékű csökkenését ugyanis a cégek továbbra sem érzékelik.

Változnak az árak

A kapacitásproblémák mellett továbbra is komoly kihívást jelent az építőiparban a munkaerő megtartása, ezzel párhuzamosan annak képzése, továbbképzése. A személyes jelenlétet megkövetelő oktatás-képzés az elmúlt évben gyakorlatilag szünetelt, de a cégek sem áldoztak különösebben forrást a dolgozóik fejlesztésére. Ezt a járványhelyzet várható javulását követően azonban mindenképpen tervezik. Ezenkívül növelni szeretnék az alkalmazottak létszámát, a válaszadók fele létszámbővítési és bérfejlesztési tervekről is beszámolt.

A béremelési folyamat 2020-ban már megindult: tavaly átlagosan 9 százalékkal növekedtek a keresetek, 2021-ben pedig inflációt követően, mintegy 4–5 százalékos bérfejlesztéssel számolnak. Ez a szintű emelés azonban továbbra sem elégséges ahhoz, hogy az építőipari ágazat behozza a hátrányát a versenyszférához képest – jegyezte meg az ÉVOSZ.

Az árak változásával kapcsolatos várakozások szerint ebben az évben az építőanyagok, az alvállalkozói díjak, valamint az élőmunka árának emelkedése lesz a legnagyobb mértékű. Az áremelkedések követésével kapcsolatban két lehetőségük van a cégeknek: vagy beépítik a növekvő anyagárakat, a magasabb béreket és a járvány okozta többletköltségeket az újonnan kötött szerződésekbe az inflációt meghaladó mértékben, vagy kénytelenek elviselni a nyereségük csökkenését. Utóbbi azért nem tűnik szerencsés megoldásnak, mert a járvánnyal sújtott 2020. év nagy kihívásokat állított a vállalkozások elé a fizetőképességük megőrzése szempontjából. A lánctartozás az elmúlt évek során tapasztalható lassú, de folyamatosan pozitív irányba történő növekedése összességében megmarad, és a megrendelt munka kifizetésével kapcsolatos tartozások 92 százalékát behajthatónak minősítették a társaságok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában