Környezetvédelem

2021.04.24. 19:00

Az ember fogyasztani akar

A természetvédő nem derűlátó, de szerinte nem elkeseredni, hanem cselekedni kell.

Hegyi Erika

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Sebezhetőségünkre figyelmeztet a koronavírussal a természet, olvashatjuk a Föld Napja Alapítvány oldalán. De mit jelent ez pontosan, miben áll napjainkban az ember sebezhetősége? A kérdéseket Kiss Józsefnek, a Holocén Természetvédelmi Egyesület ügyvezető elnökének tettük föl, aki elöljáróban jelezte, a Föld napja alkalmából először arról kell beszélnünk, hogy az emberiség létszáma iszonyú sebességgel nő.

– Annak ellenére, hogy az elmúlt hónapokban a koronavírussal kapcsolatban csak a betegségről és az elhunytak számáról beszélünk, azt is látni kell, hogy jelenleg a Földön több mint 7 milliárd 860 millió ember él, és percenként 160 fővel nő a Föld lakossága. Ráadásul mi, földlakók gyarlók vagyunk, fogyasztani akarunk, a gazdagabbak mértéktelenül. Gyakorlatilag nem ismernek korlátokat, és nemcsak a saját hazájukban, hanem az egész Földet lerabolva fogyasztanak vagy próbálnak fogyasztani. Ebben rejlik a sebezhetőségünk is. Egyrészt azért, mert a Földön a nyersanyagok korlátozott számban és mennyiségben állnak a rendelkezésünkre – hangsúlyozta a szakember.

Új betegségek

Jelezte: az éghajlatváltozásnak többek között az is lehet a következménye, hogy olyan betegségek jelennek meg a Földön vagy hazánkban, melyek korábban nem voltak jelen. Bár most a koronavírusról beszélünk a legtöbbet, ami komoly gondot okoz az egész világon, de közben szép csendben olyan szúnyogfajta jelent meg térségünkben, ami mindenféle betegségeket terjeszt, például olyat, mint a nílusi láz. Úgy néz ki, hogy ez a szúnyogfajta épp az éghajlatváltozásnak köszönhetően tud megtelepedni a Kárpát-medencében.

A természetvédő meglátása szerint a klímaváltozást megállítani nem lehet, de lassíthatjuk a folyamatot. Az jó jel, hogy a fejlett, nyugati világban az energiahatékonyság és a megújuló energiák használata már kezd divatba jönni, de a fejlődő országok ezeket a technológiákat még nem tudják megfizetni. Tehát a folyamatos energiaéhségünk egyre nagyobb fogyasztással jár, annak ellenére, hogy a technológiák egyre fejlettebbek.

– A klímaváltozás azonban újra csak az energiafogyasztásunkat növeli majd. Ha nálunk nyáron 40 fok meleg lesz, akkor légkondicionálóval hűtjük magunkat, ami nem csak áramot fogyaszt, de mérgező gázokat is a levegőbe juttathat, ami károsítja a Föld ózonrétegét. Ahol pedig hidegebb lesz, mint a megszokott, fűteni kell. Ehhez megint csak energia szükséges. Újabb probléma, hogy olvadnak a tundrák állandóan fagyos talajrétegei, ezáltal olyan gázok kerülhetnek a felszínre, amelyek szintén bontják az ózonréteget. Kicsit borúlátó vagyok tehát, de nem elkeseredni kell, hanem cselekedni. Környezettudatos szemlélettel és állami segítséggel sokat tudnánk változtatni a jelenlegi folyamatokon. Az oktatás, az óvodától az egyetemig, valamint a civil szervezetek képesek lennének a sebezhetőségünk ellen tenni, ha kapnának hozzá elég teret – fogalmazott Kiss József.

(A borítóképen: A túlnépesedés a legnagyobb világprobléma)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában