Közlekedés

2021.03.21. 14:00

Háromszázan nem kötötték be a biztonsági övet

A két keréken közlekedőket még meglepi a tavasz, főleg, ha a kísérő barát is ittas.

Horváth Imre

Forrás: Shutterstock

A múlt héten tartották a ROADPOL európai szintű ellenőrzését megyénkben is, amelyen fokozott figyelmet fordítottak a rendőrök a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszerek, és a bukósisak előírásszerű használatára. Mint Pitkó László alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője érdeklődésünkre elmondta, tíz kapitányság részvételével és jelentős rendőri erővel hajtották végre az ellenőrzést.

– Az intenzívebb három napon megdöbbenve tapasztaltuk, hogy közel 300 járművezető és utas nem használta a biztonsági övet. További megdöbbentő jelenség, hogy 24 esetben nem használták a gyermekbiztonsági rendszereket. Ez rettentő felelőtlen szülői, nagyszülői magatartás. Az emberi élet védelme mindig fontos, a védtelen, magukra vigyázni nem tudó gyerekek esetén kiemelt kellene, hogy legyen. Szerencsére a bukósisak használatában csupán egy esetben történt szabályszegés. De mindenképpen elgondolkodtató, hogy amikor az a kitűzött cél, hogy elől 95-96, illetve hátul is 90 százalék felett legyen a biztonsági öv használata azt kell megállapítani, hogy jelentős számban nem használják főleg lakott területen belül. A járműfejlesztők milliárdokat költenek a biztonságos járművekre, ennek ellenére a járművezetők és utasok úgy gondolják, hogy ez nem fontos – mondta az osztályvezető.

Pitkó László elmondta azt is, sokan beszereznek használt övkapcsokat, amit betesznek az autóban lévő csatlakozójába, vagy az ülés mögött húzzák át az övet, hogy a jelzőrendszert kiiktassák. Az ellenőrzés során általában az szerepelt az indokok között, hogy csak éppen el akartak ugrani a közelbe, csak száz méterre, azért nem kapcsolták be, míg a gyerekülésnél arra hivatkoztak, hogy nem volt rá pénzük. Az érintettek ellen közigazgatási eljárás indult. Az utasok esetén pedig már nem a járművezetőt, hanem az utast vonják felelősségre, ő fizeti meg a bírságot.

Az elkövetett szabályszegéseket kamerákkal is rögzítették, dokumentálták, civil autókat használtak fel az ellenőrzések során, amit továbbra is alkalmazni fognak, tudtuk meg.

Az elmúlt két hétben a kiemelt ellenőrzés mellett nagy hangsúlyt fektettek Miskolcon a tilos jelzésen áthaladás ellenőrzésére, ez alatt negyvenet meghaladó esetben intézkedtek a Miskolci Rendőrkapitányság, valamint a megyei Forgalomellenőrző Alosztály beosztottjai. Valamennyi szabálysértő esetén közigazgatási eljárás indult és 50 ezer forintos bírságot szabtak ki. Azonnal megállításra kerültek a jogsértést követően az elkövetők, a felelősségre vonás megtörtén, így nem volt mód, hogy kibújjanak alóla – a büntető pontokat is kiszabták (8 pont) számukra. Ha valaki a 18 pontot eléri a vezetői engedélyét automatikusan visszavonják hat hónapra, szünetel a vezetési jogosultsága és utánképzésen kell részt vennie ez alatt.

A szabálysértések mellett a tavasz is okoz problémát, pontosabban az, hogy előkerültek a kétkerekű járművek, amelyekkel többen is balesetet szenvedtek.

– Előkerülnek azok a közlekedési eszközök, amelyek eddig garázsban voltak, így a segédmotor és motorkerékpárok. Azonban fontos, hogy a járműveket fel kell készíteni mielőtt a forgalomban részt vennénk vele, illetve a vezetőnek is gyakorolniuk kellene – magyarázza Pitkó László. – A kerékpárosoknak a kiépített kerékpárutakon, kerékpársávon kell közlekedniük, betartva a KRESZ szabályokat. Rájuk is vonatkozik a lámpa tilos jelzése, járdára csak akkor hajthat fel, amennyiben az úttest közlekedésre alkalmatlan kerékpárral, ez pedig nem a járműforgalom nagyságát jelenti. Továbbra is kötelező éjjel, illetve korlátozott látási viszonyok mellett, lakott területen kívül a láthatósági mellény és a világító berendezések használata, amit akár ruhán is lehet viselni. Az a lényeg, hogy láthatóvá tegye magát a kerékpáros. Ugyanez vonatkozik a gyalogosokra is éjjel, korlátozott látási viszonyok mellett, lakott területen kívül szükséges a láthatósági mellény. Javasolni tudjuk csak, hogy a kerékpárosok a védősisakot használják, hiszen egy elesésnél általában a fej csapódik az aszfalthoz és nagyon súlyos sérülés lehet a következménye. Javasolni tudjuk a gyalogosoknak is, hogy legyen náluk világító eszköz lakott terül kívül, hogy messzebbről legyenek észlelhetők. Nem árt, ha a gyerekek kerékpárral történő közlekedésük során térd-, könyökvédőt is használnak a sérülések elkerülése érdekében – mondta az alezredes.

A motorosok nem árt, ha egy úgynevezett bemotorozást végeznek, hiszen vissza kell szokni a motorkerékpárhoz, meg kell ismerni ismételten a súlypontelosztását, reagálását a fékezésre, gyorsulásra, kanyarodásra. Nem árt, ha nem csak a motorra, hanem a megfelelő ruházatra is költenek, amivel megfelelő biztonságban vannak, ha el is esnek. Az osztályvezető ide sorolja a megfelelő, fejre méretezett bukósisakot, könyök-, váll-, gerincvédőt, nyaktámaszt, vagy merevítőt, megfelelő lábbelit, motorcsizmát. A rendőrök sok esetben találkoznak nyáron rövidnadrágban, pólóban, papucsban motorozókkal, ami nagyon veszélyes.

Az elmúlt hétvégén két motorbaleset is történt megyénkben. A 3-as főúton a megfelelő követési távolság be nem tartása miatt ütközött bele hátulról a motoros egy autóba, szerencsére megúszta nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel. Nem úgy az a motoros, aki Nekézsenyben vezetői engedély nélkül, ittasan, rendszám nélkül, nem az előírt sebességgel közlekedve, áttért a kanyarban a szembe sávba, ahol frontálisan ütközött egy személyautóval. Az autó sofőrje könnyebben sérült, azonban a motoros súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Pitkó László érdekességként jegyzi meg: a balesetet szenvedett motoros barátja –aki a rendőrök helyszínre érkezésekor jelen volt –, szintén egy olyan motorkerékpárral közlekedett, amelyen nem volt rendszám, a vezetőnek nem volt erre a kategóriára érvényes vezetői engedélye és emellett ittas volt, mert a baleset bekövetkezése előtt amikor a motorozásban elfáradtak, pihenés képpen alkoholt fogyasztottak.

– A tavasz még ravasz, gyakori az időjárás változás, a járművezetőknek erre is fel kell készülni. Nem olyan meleg még az aszfalt, a motoroknál nincs téli gumi, nem tökéletes a tapadás, óvatosabban kell a kanyarokat bevenni, előfordulhatnak még párakicsapódások a szélvédett helyeken. A hegyi utak kanyargósak, veszélyesebbek, a motoros tudást nem biztos, hogy ott kell bemutatni a társaknak, főleg úgy, hogy levágják a kanyarokat, veszélyeztetve a szembe közlekedőket. Kiemelt figyelmet fogunk fordítani azon területekre, ahol gyakori a motorosok feltünése, a Bükkben, illetve egyéb hegyi utakon, ugyanis az Alföldről is előszeretettel jönnek ide a motorosok – mondta az alezredes.

Pitkó László hozzátette: továbbra is kiemelt figyelmet kap az ittas vezetők szűrése, 2021-ben is hangsúlyos lesz ezen személyek közúti forgalomból történő kiemelése a tragédiákat megelőzendő. 2020-ban közel 30 százalékkal több ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt balesetet okozhattak volna, mint a korábbi évben.

(A borítóképen: Fontos, hogy a megfelelő helyen, megfelelő védőfelszereléssel közlekedjen mindenki)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában