Fidesz sajtótájékoztató

2021.03.06. 09:00

„Halálkampányt folytat a baloldal”

A Fidesz szerint bejegyzésekkel sugallják a miskolci baloldali politikusok: ne oltakozzanak az emberek.

Bacsó István

Fotó: Ádám János

A baloldal az elmúlt hetekben „halálkampányok” szószólója volt, és sajnálatos, hogy több baloldali politikus is el akarja bizonytalanítani az oltásra váró embereket, tisztán pártpolitikai okokból. A megyeszékhely egyes városrészeiben rosszindulatú szórólapokat dobtak be a postaládákba ismeretlenek, amelyek arra biztatnak, hogy ne oltassuk be magunkat bizonyos vakcinákkal – állította pénteki sajtótájékoztatóján a Fidesz–KDNP frakciószövetség két vezetője. Kiemelték: a harmadik hullámban különösen szükség van az összefogásra és a fegyelmezettségre, mert minden élet számít.

Baloldali taktikák Miskolcon is

– Miközben a járvány harmadik hulláma is megérkezett, a miskolci baloldal régi motorosa, Bartha György nem tud leállni. A közelmúltban morbid módon arról posztolt, hogy járvány idején szép szokás az emberáldozat, és bár ezt a posztját törölte, bocsánatot nem kért senkitől. A napokban pedig egy olyan írást propagált, ami szerint egyes vakcinák beadását meg kell fontolni, mert esetükben kérdéses a vakcinaútlevél, vagyis azt sugallta, hogy egyes vakcinák kockázattal járnak – fogalmazott Nagy Ákos, a Fidesz frakcióvezetője.

– A vakcinaútlevél fontosabb vagy az emberi élet? – tette fel a kérdést Nagy Ákos, majd kiemelte: súlyos járvány idején tisztességes politikus csakis egyetlen dologért kampányolhat, az emberi életért.

– Minden politikusnak kötelessége, hogy honfitársai figyelmét felhívja a védekezés egyetlen biztos módjára, a vakcinára. Tisztességes politikus nem engedheti meg magának, hogy olyan híreket propagáljon, amelyek elbizonytalanítják az embereket. Ha egy politikus nem kampányol aktívan az életért, hanem valamiféle kommunikációs trükkel azt akarja sugallni, hogy a magyar szakemberek által bevizsgált vakcinákat bármilyen oknál fogva nem érdemes beadatni, arról azt gondoljuk, hogy humánum helyett a pártérdekek vezérlik – hangsúlyozta.

A jobboldali politikusok úgy vélik: a miskolci baloldal csatlakozott a Gyurcsány-koalíció halálkampányához, ugyanis aki nem kampányol az életért, az saját honfitársai halálát kockáztatja.

Pártpropagandára futja

A miskolci baloldal az oltás támogatása helyett arra használja a város költségvetési forrásait, hogy hárommillió forintért Számadó címmel pártpropagandát finanszírozzon, sikertelen gazdaságpolitikáját mentegesse, és miközben egy 38 milliárd forintos városi költségvetésen ülnek, egy forintot sem fordítanak ebből az összegből arra, hogy a vakcinakampányt Miskolcon népszerűsítsék.

Veres Pál az oltakozás mellett

– Az elmúlt másfél évben ritkán dicsértük Miskolc polgármesterét a nyilvánosság előtt – vette át a szót Molnár Péter, a KDNP frakcióvezetője. – Azonban a politikai tisztesség megkívánja, hogy elismerjük, Veres Pál polgármester nem csatlakozott a baloldali halálkampányhoz. A városvezetés egyetlen tagjaként kiállt az oltás népszerűsítése mellett. Egyetértünk abban, hogy közéleti kérdéseket lehet különböző világnézettel szemlélni, de ha emberéletekről van szó, akkor egyetlen tisztességes hozzáállás létezik, mégpedig az, amelyik a magyar embereket, a miskolciakat az oltás mielőbbi felvételére buzdítja.

Végül a politikusok arra kérték a lakosságot: mihamarabb regisztráljanak az oltásra és oltakozzanak, higgyenek az egészségügyben, az orvosokban, hiszen ne feledjék, ők mindnyájan esküt tettek a betegek gyógyítására.

(A borítóképen: Nagy Ákos és Molnár Péter)

https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/nagyotmondo-baloldali-vezetok-5260054/

https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/partsemleges-szamado-simon-gaborektol-5260141/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában